Megünnepli a „mindenszentek vasárnapját”. Nem az őszi befejező, a telet elkezdő időszakban teszi ezt (a temetőlátogatáshoz kapcsolva), hanem ilyenkor tavasszal, a nyár kezdetén. Erről szól a nap egyik fő liturgikus éneke, a konták is, első termésnek, zsengeáldozatnak nevezve a szenteket: „Mint a teremtmények zsengéit mutatja be neked a mindenség áldozatul az istenfélő vértanúkat”, valamint az összes szentet. Jelzi és felmutatja a megújulást, az új kezdetet. Jogos, hogy így tesz az egyház, hiszen a keresztény ember nem lehet másmilyen, csakis derűsen a jövőbe tekintő, optimista. Ugyanis meg vagyunk váltva, végérvényesen biztos az üdvösségünk – elég csak visszatekinteni az átélt ünnepi időszak nagy üdvtörténeti eseményeire. Itt a garancia: Jézus az életét adta értünk! Már csak ki kell várnunk, hogy földi zarándokutunk végén elfoglalhassuk a számunkra elkészített helyet a mennyek országában. Persze ez nem passzív, semmitmondó, semmit nem tevő várakozás. És ebben segítenek nekünk a szentek.
Feltűnő, hogy ezen a vasárnapon csaknem az összes liturgikus himnusz szövege a szentek közbenjárásával zárul. Máskor is vannak hasonló szövegeink. Sőt, a minden szertartásunk végén jelen lévő elbocsátó imádság is említi őket: „Minden szenteinek esedezései által könyörüljön rajtunk és üdvözítsen minket” a mi jóságos és emberszerető Urunk. Most azonban még intenzívebb a jelenlétük és segítségük felidézése. Kétféle módon találjuk ezt énekeinkben.
Egyrészt – és ez főleg a vecsernye énekeiben van jelen – kijelentő formában találkozunk a szentek közbenjárásának említésével. Biztos tudata egyházunknak, amit a liturgia segítségével tanítani is kíván nekünk, hogy a szentek imádkoznak értünk: „A lelki bajnokok, Üdvözítőnk tanítványai (…) mostan bizalommal imádkoznak a mi lelkünkért.” És persze testünkért is: egész emberségünkért, hogy üdvözüljön. Ők azok, akik a szenvedések legkülönbözőbb válfajait állták ki, és most „bizalommal könyörögnek a mi lelkünk üdvösségéért”. Mint „ragyogó csillagok” tündökölnek, „bizalommal esedezve a mi lelkünkért”.
Másrészt azonban vannak olyan énekeink is, amelyekben kérő formában fordul elő a szentek közbenjárása: „Szüntelenül könyörögjetek a mi lelkünkért.” Az egész egyház az összes vértanúval együtt kiáltja Krisztushoz: „küldd le népedre áldásodat”, „ajándékozz híveidnek békességet”, és árassza rájuk a kegyelmét. A nap imádságainak szép összefoglalását adja a következő ének: „Imádjátok Krisztust a világ békességéért, országunk jólétéért és mindnyájunk lelki üdvösségéért.”
Minél tudatosabban kapcsolódunk a szentek közbenjáró tevékenységéhez, annál hatásosabb lesz az számunkra.
