Görögkatolikus Egyházunkban a nagyböjt harmadik vasárnapján – amely a kereszthódoló vasárnap elnevezést is viseli – az evangéliumból (Mk 8,34b–9,1) magától Jézustól kapjuk a felszólítást követésére: „Ha valaki követni akar, tagadja meg magát, vegye fel keresztjét, és kövessen engem” (Mk 8,34). Jézus kétszer is használja a követni szót – egyszer feltételes, másszor felszólító módban –, ezért különösen hangsúlyosnak számít. A történet itt is hasonlóan indul, mint az előző vasárnapon: a Jézus köré gyülekezéssel. Akkor az emberek maguktól mentek hozzá, most pedig ő hívta össze őket. Mégpedig azért, hogy elmondja nekik fontos tanítását a követéséről. Mit is jelent Jézus követése? Egy mondaton belül háromszorosan is megmagyarázza ezt nekünk.
Először az önmegtagadásról szól Jézus a népnek. Ha valaki követni akarja őt, akkor „tagadja meg magát” (Mk 8,34). Már nem teljesítheti csupán a maga akaratát. Ha valóban Jézust akarja követni, akkor nem élhet többé a saját kénye-kedve szerint. Bizony, az Emberfia a legszerényebb körülmények között élt, nem volt hajléka, nemcsak Betlehemben, de máshol sem. Nem volt hová lehajtania a fejét (Mt 8,20). Megtagadta, visszautasította a kísértéseket, nem engedett a kényelemnek, egész éjszakákat töltött imádságban. És a követőitől is azt kérte, hogy tagadják meg földies kívánságaikat. Tőlünk is ezt kéri nagyböjti feladatként.
Másodszor a keresztviselésről szól Jézus: az őt követő ember „vegye fel a keresztjét” (Mk 8,34). Jézus követése valóban ezzel jár. Amint majd a nagycsütörtöki kínszenvedési szertartásban át fogjuk élni, ő megy elöl a keresztúton, agyonkínozva, elcsigázottan viszi a keresztjét. Nem áltat bennünket sem. Ha célba akarunk jutni az ő nyomdokain, akkor nincs más utunk, mint a keresztviselés. Nem máshol kell keresni a keresztet: megtaláljuk a mindennapjainkban. Oly sok helyről és oly sok alkalommal kapjuk a bántást: ezeket mind-mind keresztnek foghatjuk fel. A nagyböjtben különösen érdemes arra gondolnunk, hogy ha türelemmel elviseljük őket – s amint Lukács evangéliumában olvashatjuk: mindennap felvesszük keresztünket (Lk 9,23) –, akkor bízhatunk a célba jutásban.
Harmadszor a tényleges követéséről szól Jézus. Hiába gondolná az ember másként, vagyis a saját feje szerint, mégiscsak Jézus tanítása érvényesül! Ha a saját elgondolása után megy valaki, elveszíti az életét, akármennyire meg akarná is menteni (Mk 8,35). Csak Jézusért és az evangéliumért élve lehetünk sikeresek. Legalábbis az örök értékek szerint, amelyek az üdvösségbe, „Isten hatalomban eljövő országába” vezetnek. Jó volna a nagyböjtben kimondani: „Mester, követlek téged, bárhová mégy is” (Mt 8,19).
Jézus követése a nagyböjtben: keresztút. Ő maga mondja ezt. Ezért nem is annyira szokatlan, hogy a debreceni főszékesegyházunk falán is ott vannak a keresztút képei, még ha nem is végzünk olyan szertartást, mint római katolikus testvéreink. A keresztút kikerülhetetlen, Jézus követését nem lehet másként teljesíteni. Próbáljuk meg a nagyböjtben is komolyabban venni ezt.
