Görögkatolikus lelkiség

Az egyetemes Egyház hite – mint tudjuk – két pilléren nyugszik. Úgy is szokták ezt nevezni, hogy a kinyilatkoztatás két forrásból fakad. Ezek egyike a Szentírás, a másik pedig a Szenthagyomány. Az első egyetemes zsinat (Nikaia vagy Nicea, 325) atyáinak vasárnapján – amit görögkatolikus Egyházunkban a mennybe­menetel és pünkösd ünnepe között tartunk – az egyik fő ének (a konták) költőien tárja ezt elénk. A szövege így szól: „Az apostolok hirdetésében és a zsinati atyák ítéletében van az egyház hitbeli egysége megerősítve, mely a mennyből eredő igazság köntösét viseli, kormányozza és vezérli a vallástudomány nagy titkát.”
Szövegünk először az apostolokat említi. Ugyanis nekik köszönhetjük az újszövetségi kinyilatkoztatott tanítást, amit Isten rajtuk keresztül és az ő közreműködésükkel akart közvetíteni az embereknek. S tudjuk, a kinyilatkoztatás az utolsó apostol halálával – aki történetesen János, a szeretett tanítvány volt – lezárult. De addig közvetítették! Még­pedig hitelesen, amint ugyancsak Szent János igazolja: „Amit hallottunk, amit a szemünkkel láttunk, amit szemléltünk és amit a kezünkkel tapintottunk: az élet Igéjét hirdetjük nektek” (1Jn 1,1). Vagy, amint a főapostol is írja: „Nem kitalált meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk, Jézus Krisztus hatalmát és megjelenését, hanem úgy, hogy szemtanúi voltunk isteni fenségének” (2Pt 1,16). Péter és János pedig a fő­tanács előtt mondja: „Mi nem hallgathatunk arról, amit láttunk és hallottunk” (ApCsel 4,20). Íme tehát az egyik pillér: az apostolok tanítása. S ez szilárd alapokon nyugszik.
Másodikként a zsinati atyákról szól a szövegünk. Püspökökről van szó, tehát apostolutódokról. A mindenkori püspökök ugyanazzal a tekintéllyel szólnak, mint az apostolok. Az első egyetemes zsinaton háromszáztizennyolcan voltak. S azért nevezzük ezeket a püspöki összejöveteleket „egyetemes zsinatoknak”, mert a keresztény világ minden püspöke meghívást kap rájuk, hogy közösen döntsenek fontos kérdésekben.
S ezzel el is jutunk a harmadik témához: az egyház hitbeli egységéhez. A zsinati atyák közös „ítéletére”, vagyis döntéseire alapozódik ez az egység. Hiszen az, aki nem ragaszkodik az egyházi tanítóhivatal kötelező érvényű tanításához, nem lehet közösségben az Egyházzal, Jézus Krisztus Titokzatos Testével. Így érvényes rá a szőlőtő és a venyige hasonlata, melynek ítélete a lemetszés, az eltávolítás (Jn 15,2–6). Figyelemre méltó, hogy a „szekta” szó gyökere éppen a „lemetszés”.
Énekünk szövege visszakanyarodik az isteni kinyilatkoztatáshoz, igaz, költői formában: a mennyből eredő igaz­ság köntösét viseli az Egyház egységes tanítása. Nem véletlen, hogy a naponta imádkozott hitvallásunkban – mely éppen az ünnepelt atyákig nyúlik vissza – az egyház négy jelzője között az első helyen áll az, hogy „egy”. Kár, hogy ezt sokan nem tudatosítják, s imádkozás közben csak úgy használják, mint egy határozatlan névelőt.
Mindezek fényében nyugodtan ráhagyatkozhatunk az atyák által megfogalmazott igazságra, mert ez kormá­nyozza és vezérli a hittudományunkat.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.