Görögkatolikus lelkiség

A pünkösd utáni huszonkettedik vasárnapon Görögkatolikus Egyházunkban a dúsgazdag emberről és a szegény Lá­zárról szól az evangélium (Lk 16,19–31). Különböző módon élték földi életüket, és – bár egyforma módon haltak meg – különböző helyre jutottak a túlvilágon. A szegény embert „az angyalok Ábrahám kebelére vitték”, a gazdagot csak eltemették, de aztán „a pokol kínjai közé” (Lk 16,22–23) került. Íme, a nagy ellentét: az üdvösség és a kárhozat! Valamelyikben mindnyájan részesedni fogunk, attól függően, hogy istenszeretetben éljük-e az életünket, nem lázadozva a rossz sorsban, vagy pedig egy asztalról lehulló morzsányi emberszeretet sincs bennünk, és ezzel az Isten iránti szeretetet is elutasítjuk. Nem kérdéses, hogy Isten üdvözíteni akar bennünket (1Tim 2,14). Az sem, hogy Jézus mindnyájunknak elkészítette a helyet a mennyek országában (Jn 14,2). Ámde, minthogy szabad akaratot kaptunk, tennünk is kell azért, hogy üdvözüljünk, Ábrahám kebelébe jussunk.
„Ábrahám kebele” a bizánci egyház szóhasználatában az üdvösség állapotát jelenti, ugyanúgy, mint a nyugati kifejezés szerint a mennyország. Így emlegeti már a legelső magyar nyelvű szövegemlékünk is, a Halotti beszéd és könyörgés, amit egy görög pap, valószínűleg szerzetes pap temetésére állítottak össze. „Szerelmes Testvéreim! Imádkozzunk e szegény ember lelkéért, akit az Úr e napon e hamis világ tömlöcéből kimentett, akinek e napon testét temetjük, hogy az Úr őt kegyelmével Ábrahám, Izsák, Jákob kebelébe helyezze, hogy bírságnapra jutva minden ő szentjei és kiválasztottjai között jobb felől iktatva élessze fel őt”. Igen, egyrészt az Úr kegyelméből lehet eljutni a „vigasztalás helyére” (Lk 16,25). Másrészt viszont tenni kell azért – a hit mellett az irgalmasság testi és lelki cselekedeteivel, nem úgy, mint a szívtelen gazdag –, hogy a jobb oldalon állók közé kerülhessünk.
Ezért hangzik el a halotti szent liturgia végén az elbocsátó imádság: „Élők és holtak felett Uralkodó Krisztus (…) minden szenteinek esedezési által tőlünk elköltözött szolgájának lelkét az igazak hajlékában helyezze el, Ábrahám kebelében nyugtassa meg, s az igazak közé sorolja.” Imádkozunk azért, hogy elhunyt embertársunk az üdvösségre nyílva folytathassa létezését, örök életét. De ez senkit nem ment fel az alól, hogy neki magának is tennie kell érte: a szeretet cselekedeteit gyakorolnia. Még itt, a földi életben, mert utána már hiába bánná, egy vízcseppnyi enyhületet sem érdemel. Nem Isten kegyelmének hiánya, hanem a saját hanyagsága, kőszívűsége miatt (Lk 16,24).
Imádkozunk üdvösségünkért Urunkhoz a napi zsolozsma kilencedik imaórájában is. „Ne vond el tőlünk irgalmasságodat Ábrahámért, a te kedveltedért, Izsákért, a te szolgádért és Izraelért, a te szentedért” (Dán 3,34–35). A már célba jutott ősatyákkal együtt örvendezhetünk majd az üdvösségben, hiszen Jézus a feltámadásában az ószövetségi igazakkal együtt feltámasztotta és az üdvösségbe vezette őket. S ha helyesen élünk, mi is oda jutunk.
Balgák lennénk, ha nem akarnánk Ábrahám kebelében örvendezni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..