Gyűjtés karácsonyig

Fotó: Merényi Zita

 

Veres András elmondta, eddig mintegy 18 millió forint gyűlt össze az MKPK erre a célra elkülönített bankszámláján. Megjegyezte, azért nem templomokban gyűjtenek, mert tapasztalataik szerint sokkal több jó szándékú ember van, mint ahányan templomba járnak, ezért utalással lehet adakozni. Korábban is tartottak hasonló gyűjtést, akkor 126 millió forint jött össze, amivel az iraki keresztény családok otthonainak újjáépítését támogatták – nyilatkozta a püspök. Veres András a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, az MKPK korábban a magyar kormánnyal közösen egy iraki iskola építésében vett részt, és a libanoni karitászt is támogatta. Most ismét Irak felé fordulnak, ahol a háború lassan véget ér, a szomszédos országokba menekült lakosok pedig szeretnének hazatérni, otthonukat azonban megsemmisítették. Az Egyház ezért ismét a családi otthonok újjáépítését támogatja az adományokkal – tette hozzá az MKPK elnöke.
(Az üldözött keresztények megsegítésére szánt adományokat a 11100104-18181490-14000003 számú bankszámláján fogadja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .