A pünkösd utáni kilencedik vasárnap evangéliumában (Mt 14,22–34) arról hallunk, hogy a kenyérszaporítás csodája után Jézus újabb csodával bátorítja és segíti tanítványait. Az éjszaka „negyedik őrváltása” idején – ez hajnali három órát jelent –, miután az egész éjszakát imádságban töltötte, elindult feléjük „a víz tükrén”. A vízen járás csodájáról van szó. Ám számunkra fontosabb, ami ezt követi: Jézus szavai.
Jézus először azt mondja: „Bátorság!” (Mt 14,27). Ott, abban a helyzetben, amikor a hajnali derengésben (vagy még teljes sötétben) bizony félelmetes lehetett egy vízen járó alak megjelenése. Ha tudták volna a tanítványok, hogy Jézus közeledik feléjük, bizonyára nem ijednek meg. Így azonban szükségük volt a bátorítására. Számunkra is fontos ennek tanulsága: Jézus soha nem hagy magunkra bennünket, mindig közeledik felénk, emmauszi módon vándorol velünk egész életutunkon át. Csak az a kérdés, hogy felismerjük-e, vagy megijedünk tőle. Érdemes odafigyelnünk a bátorítására, nemcsak most, hanem a nehéz helyzetekben is.
Majd így folytatja Jézus: „Én vagyok”, s ezzel segít, hogy felismerjék. Több ez egyszerű bemutatkozásnál, mert bátorságot ad tanítványainak: Péter a vízen elindul felé. Számos alkalommal használta Jézus ezeket a szavakat (én vagyok a világ világossága, az élet kenyere, a valódi szőlőtő, a jó pásztor stb.), de ez a mostani megszólalása egyedülálló. Ahhoz lehet hasonlítani, mint amit Mózes hallott az égő csipkebokorból, amikor Isten így mutatkozott be neki: „Én vagyok, aki vagyok” (Kiv 3,14). A szentírás-magyarázók jelentős részének értelmezése szerint ez azt jelenti: „én vagyok, aki érted van, aki veled van”. Hát nem különlegesen érvényes ez Jézusra, „aki értünk, emberekért és a mi üdvösségünkért” lett emberré – amint naponta imádkozzuk a Hiszekegyben –, aki vállalta a küldetését, és az életét adta értünk? Soha nem a maga akaratát kereste, élete „másokért való élet” volt. Az ikonokon soha nem is hiányozhat glóriájából a kereszt (amely megkülönbözteti a szentektől), valamint az abba írt mózesi szavak: „ho ón”, „a létező”, vagyis „aki van”, aki érted van! Milyen jó, hogy állandóan a fülünkben csenghet, a lelkünkben zsonghat Jézus szava: „Én vagyok.”
Jézus végül azzal zárja a mondatát: „ne féljetek”. Ezeket a szavakat is többször elmondta nyilvános működése során (ne féljetek az ellenfelektől, a tévtanítóktól, az élet gondjaitól). Szenvedései éjszakáján ugyancsak bátorította a tanítványokat. S talán ami a legfontosabb, feltámadása után is így szólt: „Ne féljetek!” (Mt 28,10), és parancsot adott az asszonyoknak, hogy adjanak hírt a feltámadásáról. A mostani evangéliumi részletben Jézus a háborgó tengeren, viharos ellenszélben önt bátorságot övéi szívébe. Jelképes értelemben mi is háborgó tengeren éljük az életünket, s bizony azt is meg kell állapítanunk, hogy kereszténységünknek nem kedvező ellenszélben hajózunk a végcélunk felé. Így nagy szükségünk van Jézus bátorítására: „Ne féljetek!”
Érdemes tudatosítanunk magunkban a Szent Pál-i tanítást: „Ha Isten velünk, ki ellenünk?” (Róm 8,31)
