Görögkatolikus lelkiség

Keresztelő Szent János születésének ünnepén Szent Lukács evangéliumából az egész hosszú történetet halljuk (Lk 1,1–25.57–68.76.80). Az angyal által hirdetett isteni ígéret alapján megszületett egy kisbaba, aki a János nevet kapta. Isten kegyelmét jelenti ez a név, és már előremutat afelé, hogy Isten kegyelmével együttműködve milyen naggyá lesz ez az újszülött. A szomszédok még csak kíváncsian kérdezik, hogy vajon mi lesz belőle (Lk 1,66). Mi már tudjuk, hiszen visszatekinthetünk az üdvtörténetre, hogy az Ó- és Újszövetség határán álló, a kettőt összekötő, egyik legnagyobb szentünkké válik. Át is érezzük, meg is énekeljük a születésnapján, hogy őt mint Krisztus eljövetelének prófétáját és hírnökét „méltóan magasztalni képesek nem vagyunk”. És személyét látva itt áll előttünk a kérdés: Hogyan lehetünk nagyok? Ez két dolgon múlik: Isten kegyelmén és a mi közreműködésünkön.
Isten kegyelme működött Jánosban. Már édesapjának, Zakariásnak megjövendölte Gábriel angyal, hogy „nagy lesz az Úr előtt (…), már anyja méhében a Szentlélek fogja eltölteni” (Lk 1,25). S íme, ez meg is valósult, mert amikor Mária meglátogatta Erzsébetet, „örömében megmozdult (felujjongott) méhében a magzat” (Lk 1,41). Működött benne a Szentlélek. A későbbiekben sem zárkózott el az elől, hogy betölthesse prófétai hivatását – amint az angyali jövendölés ezt is megmondta róla –, s „a népet előkészítse az Úrnak” (Lk 1,17).
János saját maga is tett azért, hogy Isten szemében nagy legyen, hogy majd Jézus elmondhassa róla: „asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál” (Mt 11,11). Persze erre ő nem dicsekvésből, magamutogatásból törekedett. „A saruszíj megoldására” is méltatlannak tartotta magát (Lk 3,16), és ­Jézussal való kapcsolatát helyesen értékelte: „neki növekednie kell, nekem pedig kisebbednem” (Jn 3,30). Együttműködve az isteni segítséggel, a kegyelmemmel, nemcsak hirdette a megtérést – „tartsatok bűnbánatot, mert közel van a mennyek országa” (Mt 3,2) –, hanem maga is ennek fényében élt. Bort és részegítő italt nem ivott, ruházkodásában nem a kényelmet kereste, s a divatot nem követte. Prófétai hivatását élte, hogy minél több embert bűnbánatra és Istenhez vezessen. Nem volt „széltől lengetett nád” (Lk 7,24), kiállt az isteni igazság mellett, még ha az életével is kellett fizetnie érte (Mk 6,27).
És mi magunk? Ha liturgikus énekünk szerint nem is tudjuk méltóképpen magasztalni Keresztelő Szent Jánost, követni mindenképpen tudjuk. Lehetünk nagyok a bennünk működő Szentlélek segítségével, akit mi nem anyánk méhében, de a keresztség és a bérmálás szentségében megkaptunk. Lehetünk nagyok, ha az általa közvetített isteni kegyelemmel együttműködünk. Most a kisbaba születésének örülünk. De látjuk felnőtt keresztény életünk feladatát: Éljünk Istennek elkötelezett életet, mint János! Hogy nagyok lehessünk.
A „tisztes és dicső próféta, előkövet és keresztelő János” utat mutat nekünk Jézushoz. Érdemes elfogadni útmutatását és követni életpéldáját!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..