A zsoltárosnak a sugalmazott ihlet erejével megfogalmazott szavai különösen érvényesek a pünkösdi Lélek kiáradásakor az apostolokra. Liturgikus prokimenként így szól ez a szöveg: az „egész földre elhat az ő szózatuk és a földkerekség határaira igéjük” (Zsolt 18,5). Az egyszerű halászokat tette bölcsekké Krisztus Istenünk, amikor leküldte rájuk a Szentlelket, hogy általuk hálóba ejtse az egész földet. Az addig félénk apostolok „ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak” (ApCsel 2,1), a hagyomány szerint az „emeleti teremben” félve-remegve összebújva, ám amikor kiáradt rájuk a Lélek, bátrakká váltak. Szépen fogalmazza meg ezt az egyik liturgikus énekünk: „Ma ruháztattak fel a magasságból Krisztus hatalmával az apostolok, mert megújítva őket a Szentlélek (…) magas ékesszólással hirdették” őt. Sőt, érte, az ő hirdetéséért az életüket áldozták!
A liturgia megjelenítő ereje – a liturgikus „ma” – eleven és hatékony kapcsolatba hoz bennünket az apostolokkal. Ami velük történt egykor, az történik most velünk. Mi is befogadhatjuk a Szentlelket! „Ma a vigasztaló Szentlélek kegyelme minden testre kiárasztatott, éspedig elsősorban az apostolok dicséretes karára öntetett ki, tüzes nyelveket osztván nekik. (…) mi is szívünkben és elménkben megvilágosítva és hitünkben a Szentlélek által megszilárdítva imádkozunk” – énekeljük ezen a szent napon. Különösen fontos erre a kapcsolatra gondolni, hiszen keresztényként, „krisztusiként” mindnyájan „apostolok” vagyunk. Megkapjuk a Szentlélek értelmünket megvilágosító kegyelmét, megkapjuk hitünket megerősítő erejét, és most már rajtunk a sor, hogy ma, a tényleges mában tanúságot tegyünk Urunkról.
Az ünnepi evangéliumban (Jn 7,37–52.8,12) még csak jelképesen lehet szó a keresztény pünkösdről, „a Lélek ugyanis még nem jött el, mert még nem dicsőült meg Jézus”. Ám ő hatásosan beszélt az „élő víz folyóiról”, a „Lélekről”, s hogy „a benne hívők részesülnek” belőle. Igen, a Lélek erőt adó kegyelméről van itt szó! Amit megkaptak az apostolok, és amit megkaphatunk mi is, ha kitárjuk szívünket a befogadására. Elháríthatatlan feladatunk, elodázhatatlan felelősségünk, hogy ma rajtunk keresztül valósuljon meg a zsoltáros szava, hogy keresztényként az egész világon hirdessük Krisztust, tanúságot tegyünk mérhetetlen emberszeretetéről, s mindenekfölött megváltói tettéről.
Milyen jó tudni, hogy ebben az apostoli munkában nem vagyunk magunkra hagyatva! Velünk, bennünk, általunk működik a Szentlélek, akit Jézus egykor kiárasztott, és akit folyamatosan áraszt a világra, ránk is. Ezt támasztja alá az egyik énekünk jelen időben szóló megfogalmazása: „Mindent megad a Szentlélek: jövendöléseket sugalmaz, az egyház szolgáit tökéletesbíti, a halászokat hittudósokká avatja.” Nemcsak az apostoloknak, hanem nekünk is sugározza erőt adó kegyelmét a Lélek.
Ma nem annyira a „különböző nyelveken” szólás képességére kell gondolnunk itt. Sokkal fontosabb, hogy érthető és világos legyen a Jézusról szóló mondanivalónk: mind szavainkban, mind tetteinkben.
