Görögkatolikus lelkiség

Hitünk egyik legsúlyosabb kérdésével szembesít bennünket az ünnepi evangélium a húsvét utáni hatodik vasárnapon, amit a vakon született emberről (Jn 9,1–38) nevezett el bizánci Egyházunk. A rossz – vagy még inkább az emberi szenvedés – eredetére irányul ez a kérdés. A hívő ember épp­úgy keresi rá a választ, mint kevésbé hívő vagy egyáltalán nem hívő sorstársaink. Megnyugtató feleletet nem is találhatunk rá máshol, csakis a Jézus sorsában való részesedésünkben. Ám az evangélium egy egész történetbe csomagolja be ezt.
Először a kérdés. – A tanítványok odafordulnak Jézushoz: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” (Jn 9,2). A rossz eredetének kutatásában oly fontos kérdés ez, hogy liturgikus himnuszunk – mint sok más esetben is – szó szerint veszi át az evangéliumból a szöveget: „Mester, ki vétkezett, ez-e vagy a szülői, hogy vakon született?” A tanítványok kérdése teljesen jogos, hiszen ők még az ószövetségi gondolkodásmód szerint élnek. Sok kortársukkal együtt azt feltételezik, hogy a rossz – itt történetesen a vakság – valami nagy bűnnek a következménye lehet. Úgy vélik, hogy a rossz (a szenvedés, a fájdalom, a rossz sors) az elkövetett bűne miatt éri az embert. Egyenes arányt, ok-okozati összefüggést látnak a kettő között. Hát nem e gondolat körül forog az egész Jób könyve is? Annyira így gondolkodtak az ószövetségi emberek, hogy az egyik énekünk egyenesen a vak ember szájába adja a szavakat: „Én talán a szüleim vétkei miatt születtem világtalanul? Vagy a nemzetek hitetlensége miatt az ő megfeddésükre?”
Aztán a válasz. – A mondanivaló fontossága miatt nem meglepő, hogy Jézusnak az evangéliumban adott válaszát szintén szó szerint idézi a liturgikus himnusz. Az evangéliumban ez így szól: „Sem ez nem vétkezett – felelte Jézus –, sem a szülei, hanem az Isten tetteinek kell rajta nyilvánvalóvá válniuk” (Jn 9,3). Az énekben pedig ugyanígy: „Sem ez nem vétkezett, sem az ő szülei, hanem hogy kijelentessenek az Isten cselekedetei őbenne.” Ám Jézus nemcsak válaszol, hanem cselekszik is. Mégpedig isteni hatalmával. Egészen egyszerű módon, nem sebészi vagy más orvosi beavatkozás révén: csupán megkeni sárral a vak szemét, és elküldi megmosdani. S íme, megtörténik a csoda, az isteni hatalom megnyilvánulása.
Végül a hozzáállás. – Ami a vakon született hitében nyilvánul meg. Micsoda bizalommal való ráhagyatkozást láthatunk a cselekedetében! Ez a hit lényege. Elfogadja a szemére kent sarat, s elfogadja, hogy egyszerűen csak megmosakodjon a tóban. Pedig tudja, meg is vallja, hogy „amióta fennáll a világ, sohasem lehetett hallani, hogy valaki visszaadta volna egy vakon születettnek a szeme világát” (Jn 9,32). Mivel hitt Jézusban, megkapta a jutalmát. Sőt! Az egyik liturgikus szövegünk szerint „kettős gyógyulást” kapott tőle, aki „nemcsak testi, hanem lelki szemeit is megnyitotta”.
Mi sem tagadhatjuk, hogy a rossz eredete a bűnben van. De azt is tudnunk kell, hogy Isten nem automataként működik. És a hittel megszerzett kegyelme mindent befödöz.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.