Görögkatolikus Egyházunkban a nagyböjt második vasárnapján a béna ember meggyógyításának történetét halljuk az evangéliumból (Mk 2,1–12). Első megközelítésre úgy tűnik, nincs sok köze a nagyböjthöz, hiszen máskor is – elég gyakran – hallunk arról, hogy Jézus csodát tesz, meggyógyítja azokat, akik bajukban, betegségükben hozzá fordulnak. Ha azonban nagyobb figyelemmel fordulunk az evangélium szövege felé, akkor felfedezhetjük, milyen fontos mondanivalója van nagyböjti viselkedésünkre és lelkületünkre vonatkozóan.
Ez az ember béna volt. Mozdulatlanságra volt ítélve, hiszen hordágyon kellett cipelni. Önmagától nem tudott volna a gyógyulás forrásához, Jézushoz járulni. A nagyböjtben felismerhetjük, fel kell ismernünk, hogy ilyen a mi állapotunk is. Ha – hála Istennek – testileg nem is vagyunk bénák, a bűneink bizony olykor gúzsba kötnek bennünket. S mit tehetünk? Hogyan szabadulhatunk? A bűnök által okozott lelki bénaságban nekünk is az irgalmas Jézushoz kell fordulnunk gyógyulásért. A nagyböjt kapujában, a vajhagyó vasárnap reggeli istentiszteletében az elbukott, a Paradicsomból kiűzött, „az Éden gyönyöreitől megfosztott” és ezért „arcát kezeibe rejtve siránkozó” Ádám sanyarú sorsában magunkat láthattuk meg. Bizony, a bűn bénává tesz, gúzsba köt, és nincs más menekvés, mint a Jézushoz fordulás, amint többszörösen énekeltük a refrénben: „Irgalmas, könyörülj rajtam, elesetten.”
Ez az ember segítségre szorult. Négy ember kellett hozzá, hogy a hordágyon Jézushoz érkezzen. Az evangélium tudósítása ezen a téren nagyon szűkszavú (Mk 2,3). Nem árulja el, hogy barátságból tették-e, vagy fizetség fejében, de elvitték Jézushoz. És ez a lényeg. Mert a vele való találkozás nyomán megszűnt a bénasága. Sőt! Nem várt kincset is kapott Jézustól: „Fiam, bűneid bocsánatot nyertek” (Mk 2,5). A lelki bénaságából is feloldozást nyert. És itt ráérezhetünk saját felelősségünkre. A nagyböjti vándorlásunk, „cipekedésünk” folyamán mennyire tudunk vonzóak lenni? Tudunk-e segíteni, hogy mások is felismerjék, csak Jézustól kaphatják meg a gúzsba kötöttségtől való megszabadulást. Mennyire tudunk ténylegesen segítséget nyújtani ahhoz, hogy igaz bűnbánattal rátaláljanak a gyóntatószékre, ahol az irgalmas Jézus várja őket is?
Ez az ember közös dicséretet kap Jézustól. Nem szabad felületesen átsiklani az evangélium szövege fölött: „Hitüket látva” (Mk 2,5) vitte végbe Jézus a kettős csodát. Hitüket, „az övékét” látta Jézus. A béna emberét is, aki elvitette magát hozzá, és azokét is, akik segítettek neki ebben. S mennyire fontos buzdítás ez számunkra is! Úgy éljük napjainkat, úgy haladjunk előre a szent nagyböjtben, hogy hitünket látva mások is ösztönzést kapjanak a Jézushoz közeledésre és a hozzá való eljutásra. Az irgalmas Jézusnál mindenki jutalomra számíthat.
Az ünnep fő éneke (konták) nemcsak a nagyböjti feladatunkat foglalja össze, hanem az evangélium mondanivalóját is: „A bánat könnyeit irgalmassági cselekedetekkel együtt mutassuk be.” Legyünk másoknak is segítségére, hogy Jézushoz jussanak!
