Január hatodika a bizánci Egyház egyik legnagyobb, legfényesebb ünnepe. Ekkor ünnepeljük az Úr Jézusnak a Jordánban való megkeresztelkedését. Olyan lényeges üdvtörténeti esemény ez, hogy mind a négy evangélium beszámol róla, s ennek alapján a liturgikus szövegek is gazdag tartalommal rendelkeznek. Természetes, hogy Jézus a történet főszereplője, de Keresztelő János is fontos szerepet kap benne, hiszen általa megy végbe a nagy esemény. Sőt, a következő napon – éppen úgy, mint János evangélista leírásában – ismét elénk áll a Keresztelő alakja, aki Jézusra, az Isten Bárányára mutat (Jn 1,29).
Nemcsak fényes esemény Jézus megkeresztelkedése, hanem örömteli is, hiszen magára vette a bűneinket, s János közreműködésével lemosta azokat a Jordán vizében, hogy a mennyei Atya tiszta gyermekei lehessünk. Vigadozik tehát az egész természet, „a mennyeiek a földiekkel, az angyalok az emberekkel” – mondja az egyik énekünk. Majd így folytatja: „ahová a király megérkezik, a kísérete is vele jő”, tehát a Keresztelő is. Ezért „siessünk mi is a Jordánhoz, és lássuk Keresztelő Szent Jánost, miként kereszteli a nem teremtett és bűn nélküli lényt”. Lélekben ott lehetünk a folyó partján, és láthatjuk, hogy Krisztus „igaz világosságot árasztott ránk, és mindenkinek fölvilágosulást ajándékoz”, hiszen ő „minden tisztaság birtokosa, ki megszentelést hoz a vizekre, és azt a lelkek megtisztítójává teszi”.
Az ember szemszögéből nézve félelmetes esemény is az, amelyben János tevékeny szerepet kap, amikor megkereszteli Jézust, amikor „fejét érinti”. Sok himnuszunk szól az egész mindenség megrendüléséről. Íme, az egyik: „a mennyei erők megrémültek, látván a dicsőséges titkot, a tenger látta ezt, és futott, a Jordán látta, és visszafordult.” A Keresztelő is félelemmel szolgált, amikor maga Jézus kérte tőle a keresztséget. „Remegett az előhírnök és felkiáltott, mondván: Miképp világítsa meg a mécs a Napnak világosságát? Hogyan terjessze ki kezeit Ura felett a szolga?” Inkább ő maga kéri az Üdvözítőtől a megszentelést.
A nagy esemény megrendítő voltát ecsetelik a liturgikus himnuszokban a Jézus és János között zajló párbeszédek. Ezek közül az egyik így szól: a Keresztelő „remegve kiáltott fel: Miért kívánod tőlem, hogy erőmön felül cselekedjem, ó, hatalmas Uram? Hogyan érintselek kezemmel téged, ki mindenek fönntartója vagy?” Ám Jézus így válaszol neki: „Mint ember jelentem meg előtted, és megközelíthető lettem néked, ki isteni természetemre nézve megközelíthetetlen vagyok, gazdag lévén önként szegénnyé lettem, hogy elszegényedvén meggazdagítsam az emberi nemet. (…) Jöjj, és kereszteld meg azt, ki nincs alávetve az enyészetnek.” Szinte egy hittanóra anyagát halljuk az énekek egymásnak felelgető szövegéből. János kérdezi: „Minő alázatosság, ó, Üdvözítő, minő szegénység, amelybe öltözködtél?” Jézus pedig válaszol: „Ne félj szolgálni nékem, mert én a bűn által megtört Ádámot megújítani akarván mint bűn nélküli ember keresztelkedem a Jordán vizében.”
Kérjük mi is: „Szentelj meg engem és a vizeket, Üdvözítő!”
