Anna – Változatok székely asszonysorsra

A rendhagyó tárlat egy történetet mesél el, melynek szereplőjévé teszi a látogatót is. A mesélő maga a főszereplő, Anna, aki egyes szám első személyben tekint vissza az életére. A múlt század derekán, egy székely faluban járunk. Itt születik Anna 1920-ban. Szimbolikusan egy szé­kelykapun át lépünk be a főhős életébe, majd a családi fényképalbumot lapozgatva ismerjük meg Anna szüleit, testvéreit, gyerekkorát. A lány szeretettel emlékszik vissza a kezdetekre, őszintén szembenéz önmagával, így jut el az életét döntően meghatározó táncmulatságig.
Szól a zene, forognak a párok. A tizenhét éves Anna nem tud ellenállni a csábításnak, kimegy a fiúval a csűrbe, s a sorsa ezzel megpecsételődik. A megesett lány a falu szigorú szabályok szerint működő társadalmában lejtőre kerül. Döntés előtt áll, a bevett szokások két lehetőséget kínálnak számára. A látogató is felteheti magának a kérdést: Én hogyan döntenék ebben a helyzetben? A kiállítás innen két úton halad tovább, melyek egyes állomásai a század tipikus sorsait láttatják.
Feleség és anya, cseléd, özvegy, gazdálkodó parasztasszony, gyá­ri munkás. A nő éli az életét, ellátja mindennapi feladatait, s közben lassan eljár felette az idő. Mi játszódik le a lelkében? Megöregedve hogyan értékeli az életét? Boldog volt-e ez az asszony? – merül fel a kérdés a látogatóban, aki a válaszokat keresve azzal is szembenéz: számára vajon mit jelent és mitől függ a boldogság.
A hagyományos kiállításoktól eltérően itt nem feliratok vezetik a látogatót. Okos­telefonon vagy audio­guide-on keresztül követhetjük végig a történéseket a főszereplő elbeszélése nyomán. Anna hangját a Magashegyi Underground énekesnője, Bocskor Bíborka adja. A térinstalláció, a vetített képek és a zene segítségével bevonódunk a drámai történetbe. Magával ragad az atmoszféra, érzések szakadnak fel az emberben, saját sorsa kérdéseivel szembesül, s végül megérti: nem feltétlenül a választás szabadsága a döntő. Nem attól függ a boldogságunk, hogy mit választunk, hanem az a kérdés, hogyan éljük meg azt, amiben vagyunk, elszenvedői vagy alakítói vagyunk-e az adott élethelyzetnek.
(Anna – Változatok székely asszonysorsra címmel a Magyar Nemzeti Múzeum a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum 2015-ben készült kiállítását fogadta be. A tárlat április 29-ig látható.)

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .