Görögkatolikus lelkiség

A karácsony körüli mozgó ünnepek harmadik vasárnapja „az Úr Jézus rokonainak emlékezete” elnevezést viseli a Görögkatolikus Egyházban. Amint e név is mutatja, valóban Jézus test szerint rokonaira emlékezünk a liturgikus tisztelet folyamán. Közülük három személy is kiemelkedik. Az egyik vecsernyei énekünk így kezdődik: „Az istenfélő Dávidnak és Jakabnak emlékét üljük: király prófétának és első apostolpüspöknek.” Majd Szent Józsefet, a Szűz jegyesét, Jézus nevelő­apját is többszörösen emlegetik az énekeink.
Dávid király különösen fontos szerepet kap az eseményre való emlékezésben. Ugyanolyan lényeges ez a szerep, mint a Máté evangélista által leírt nemzetségtáblában vagy családfában (Mt 1,1–17). A háromszor tizennégy nemzedék tagolásánál kétszer is feltűnik Dávid neve: Ábrahámtól kezdve ő zárja a sort a tizennegyedik nemzedékként, majd ő kezdi az újabb sort a babiloni fogságig tartó tizennégy nemzedék listáján.
Szent József ugyan nem test szerinti édesapja Jézusnak, hiszen Mária szűzen foganta egyszülött Fiát (Lk 1,26–38), ám mint Dávid leszármazottja, mégis fontos tagja a nemzetségtáblának. És jelentős szerepet tölt be az üdvtörténetben is, mert Jézus így nem „csonka” családban nevelkedik: van nevelőapja!
Szent Jakab apostol pedig – az Úr „testvére”(Mt 13,55), pontosabban: rokona, mert a testvér szó tágabb fogalmat, unokatestvért is jelölhet – Jeruzsálem első püspöke. A szent városé, ahol a nagy üdvtörténeti események végbementek! S nemcsak püspök, hanem vértanú is lett, aki – a himnusz szerint – „vértanúsága által még inkább fölragyogott”. Személye annyira fontos és kiemelkedő, hogy Egyházunk még egy liturgiát is tulajdonít neki (Szent Jakab-liturgia), amelynek végzését az apostol ünnepnapján kívül (október 23.) éppen erre a napra, a karácsony utáni vasárnapra írja elő.
Íme, egy éneken belül megjelenik mindnyájuk neve: „Az istenes Dávid ma örömmel telik meg, József pedig Jakabbal együtt dicséretet zengenek, mert rokonság kötelékébe lépve Krisztussal, örvendeznek.” Dicséret és örvendezés Jézus születése miatt – néhány ének ezt úgy tárja elő, hogy az egész teremtett világ bekapcsolódik ebbe.
A karácsony utáni vasárnapon ünnepeljük az Úr Jézus földi rokonait, azokat, akik tényleges rokonsági kötelékben álltak vele. Közben pedig Jézus végrendelkezésére gondolhatunk, amellyel minden őt követőt lelki rokonságba vont magával, az Egyházán keresztül pedig tényleges rokonságba. Ugyanis édesanyjához, az Egyház őstípusához intézve szavait, s a szeretett apostolban mindenkit őrá bízott: „Asszony, íme, a te Fiad” (Jn 19,26). Majd János apostolnak mondva: „Íme, a te anyád!” (Jn 19,27), megerősítette ugyanezt. Ha elfogadjuk ezt a végrendelkezést, az egy Főhöz tartozhatunk. Ugyanis „Krisztus feje az egyháznak” (Ef 1,23), mi pedig a tagjai lehetünk. S mivel már rég megtettük ezt, ténylegesen megvalósul a Jézussal való rokonságunk.
Milyen jó, hogy karácsonykor sokkal hatékonyabban tudatosíthatjuk ezt magunkban, mint máskor!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.