Görögkatolikus lelkiség

Mind a közgondolkodás, mind a kinyilatkoztatás szerint a szív fontos – ha nem a legfontosabb – szervünk. Ha megszűnik a vért pumpálni, ha abbahagyja a percenkénti hetvenkét dobbanását, nagy baj, halál történik. Ha viszont a szerelmes azt mondja, hogy „drága szívem”, akkor a kedvesét teljes egészében érti alatta. Mint ahogy az ószövetségi léb (szív) szóban is az egész ember benne van, testestől-lelkestől. Vagy Jézus tanításában, miszerint a kincs és a szív, vagyis az egész személyiség egy helyen található (Mt 6,21). A Görögkatolikus Egyházban a pünkösd utáni 11. vasárnap evangéliuma a szívtelen szolgáról szól (Mt 18,23–35). Az egész példabeszéd lényegét az utolsó mondat foglalja össze, mert azt tanítja, hogy szívből kell megbocsátani az embertársunknak.
Ez a tanítótörténet ugyan az adósság elengedéséről – illetve el nem engedéséről – szól, lényege mégis a megbocsátás. Mert Jézus ezt hangsúlyozza, ezt akarja az egész történettel bemutatni. A példa a mennyei Atya megbocsátó szeretete, aki mérhetetlen adósságot enged el, megbocsátásában mérhetetlenül gazdag a kegyelme. Sajnálatos módon a bűneink csak gyűlnek és gyűlnek. Lehet, hogy nem hatalmas és súlyos bűnök. De az apró porszemek is szennyessé tudják tenni a bútort, amíg le nem töröljük. Isten pedig nem méricskéli a tízezer talentumot, hanem végtelen emberszeretetével megbocsát nekünk. Örök példát ad a megbocsátásra.
Az Úr Jézus is ilyen volt földi működése folyamán. Össze sem lehet számlálni, hány bűnösnek bocsátott meg ő, a mi irgalmas Urunk. Igaz, a Görögkatolikus Egyházban nincs az ő Szentséges Szívének külön ünnepe, nem is fordulunk így feléje, mert a teljes Jézust tiszteljük, imádjuk. Ám a belőle sugárzó szeretetet minden pillanatunkban megtapasztalhatjuk. Végül is értünk vállalta a földi létet, minden gyötrelmével együtt, értünk áldozta az életét, értünk engedte lándzsával átszúrni a szívét, hogy értünk buzogjon föl belőle a megbocsátás forrása. Kétség nem férhet hozzá, hogy teljes szívével, teljes valójával szereti az embert, szeret bennünket! És minket is arra buzdít, hogy ugyanezt tegyük.
Fontos feladatunk tehát a megbocsátás. És nem csak amúgy felületesen, hanem szívből! Tényleg a léleknek, az emberi valónak a legmélyéről fakadóan! Csak akkor számíthatunk mi magunk is a mennyei Atya bocsánatára, ha semmi megbántottságot, haragot, sértődést, rosszindulatot nem őrzünk a szívünkben a másik ember iránt. Ezen a ponton visszatérhetünk a példabeszéd eredeti szövegéhez, az adósság elengedéséhez. Fontos, hogy elengedjük a másik ember minden adósságát, még azt is, ha csak éppen annyival tartozna, hogy bocsánatot kérjen tőlünk. Valójában ez jelenti azt, hogy szívből meg tudunk bocsátani. Méricskélés nélkül, ahogy a példabeszédbeli király, a mennyei Atya teszi.
Érdemes lelkivilágunkba pozitív módon beépíteni az evangéliumi szakasz utolsó mondatát, amit a tanítás bizonyára megenged: Ha szívből meg tudtok bocsátani felebarátotoknak, mennyei Atyátok nektek is megbocsát.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..