Szokásunkká vált, hogy amikor meghalljuk a mentőautó szirénázását, azonnal rákezdünk liturgikus imádságunkra: „Ki egyedül gyors vagy a segítségre, Krisztus, mennyei látogatásodat szenvedő szolgádnak nyilvánítsd, és mentsd meg a keserű fájdalmaktól.” Annak tudatában tesszük ezt, hogy gyorsan segíthetünk beteg – akár ismeretlen – embertársunkon. Nem este fogunk érte imádkozni, nem holnap vagy a templomi liturgiában, hanem itt és most. Mert az Úr Jézus azonnal kész a segítségre. Ezt tanulhatjuk meg a pünkösd utáni harmadik vasárnap evangéliumából (Mt 8,5–13). Jézus készségesen és késedelem nélkül segít a kafarnaumi százados szolgáján. S ami a leginkább feltűnik itt: még csak kérnie sem kell a segítséget.
Jézus kérés nélkül segít. Valóban, a százados nem kéri a segítséget. Egyszerűen csak bemutatja a helyzetet: „szolgám bénán fekszik otthon, és rettenetesen kínlódik” (Mt 8,6). Mielőtt ki tudná mondani, hogy „segíts rajta”, hogy „gyógyítsd meg”, Jézus már szinte a szavába vágva mondja: „Megyek, és meggyógyítom” (Mt 8,7). Igen, ilyen készséges Jézus. Ilyen „gyors a segítségre”, ahogyan az idézett liturgikus szöveg mutatja. Szinte ellentétes ez szertartásaink liturgikus könyörgéseivel, amelyek úgy szólnak, hogy „kérünk téged, hallgass meg minket, és könyörülj”, vagy „könyörülj rajtunk, Isten, a te nagy irgalmasságod szerint”. Ugyanilyen a „könyörögjünk az Úrhoz” ekténiai kérés, illetve az arra adott válasz, az „Uram, irgalmazz”. De azért nem fölöslegesek ezek sem! Mert megtanultuk az evangéliumból, hogy „kérjetek, és adatik nektek” (Lk 11,9). Tehát Jézus készséges segítsége mellett helye van a mi állhatatos könyörgésünknek is, amely „sokat megtehet” (Jak 5,16).
Ennek alapja a hit, amint a pogánynak nevezett századosnál látjuk, aki kifejezi méltatlanságát Jézus előtt: nem kéri, hogy a házába menjen, csupán annyit szeretne, hogy szóljon egy szót, és meggyógyul a beteg szolga. Bizony, olyan hitvallás ez, amit Jézus nagy dicsérettel fogad. Szinte megszégyeníti az Ószövetség követőit, akik számára csak a törvény és megtartása volt a fontos. Jogos, hogy Jézus ezt mondja: a századosnak olyan hite van, amilyennel egész Izraelben nem találkozott (Mt 8,10). Bárcsak mi is kiérdemelnénk Jézusnak ezt a dicséretét!
Meghozza a gyümölcsöt a százados hite. Jézus csak ennyit mond: „Menj, legyen úgy, ahogy hitted!” És a szolga még abban az órában meggyógyul (Mt 8,13). Tudjuk, hogy Jézus nem kuruzslói vagy boszorkányos erővel teszi ezt, hanem isteni hatalmával. Naponta imádkozzuk a liturgiánkban és egyéni imádságainkban, hogy ő „igaz Isten az igaz Istentől (…), ki az Atyával egyvalóságú”. Mindent képes megtenni, és ahol hitet talál, ott nem késlekedik a segítségnyújtással. Ne aggódjunk tehát: a mi hitünk is megtermi gyümölcsét.
Gondolatában szorosan kapcsolódik ez az evangélium a két héttel ezelőttihez. Ott arról volt szó, hogy Jézus bejárta egész Galileát, meggyógyított minden betegséget és minden bajt a nép között (Mt 4,23). A százados szolgája is ennek örülhetett. És örülhetünk mi is.
