A magyar nyelvben „nagyböjtnek” hívják a húsvét előtti szent időszakot, amellyel felkészülünk a keresztény világ legnagyobb ünnepének, Urunk feltámadásának megünneplésére. A köztudatban negyvennapos ez a szent időszak, bár ezt inkább jelképesen kell értelmezni. A „nagy” jelző többszörösen is érvényes erre a kiemelt időszakra.
Mindenekelőtt érvényes ez a szigorúságára. A bizánci egyházban még másik három böjti időszakunk is van, ám ezek között a nagyböjt a legterjedelmesebb és a legszigorúbb. A karácsony előtti böjtöt november 15-től tartjuk, így annak a tartama pontosan negyven nap. A Péter-Pál-böjtnek nincs határozott ideje, mert a pünkösd utáni mindenszentek vasárnapját követően kezdődik, és a főapostolok ünnepéig tart. A nagyboldogasszonyi böjt viszont pontosan kéthetes: augusztus 1. és 15. között tartjuk. Görögkatolikus böjti fegyelmi rendünk szerint ezek között a nagyböjt a legszigorúbb, mert itt a kezdő hétfőt és a nagypénteket a régi rend szerinti teljes szigorával kell megtartani, szerdáit és péntekjeit hústalan napoknak, a hétköznapjait pedig bűnbánati napoknak.
„Nagy” a nagyböjtünk a tartama miatt is. A vajhagyó vasárnap utáni hétfőn kezdődik (tehát két nappal a római katolikus hamvazószerda előtt). Teljes egészében, a nagyhéttel együttvéve hét hétig tart. Negyven szent napnak szokták nevezni a „sugárzó szomorúságnak” ezt a kiemelt időszakát. De valójában nem lehet pontosan kiszámítani ezt az időt. Akár a nagyhéttel együtt tekintjük, akár attól elválasztva; akár az előkészületi idejét is belevéve (a vámos és farizeus vasárnapjától, amikortól már böjti liturgikus szövegek vannak) és leszámítva a szombatokat és a vasárnapokat, semmiképpen nincs negyvennapos végeredmény. Ám valójában nem is ez a fontos, hanem az, hogy az esztendő folyamán ez a leghosszabb tartamú böjti időszakunk, amikor méltóképpen felkészülhetünk megváltásunk megünneplésére.
A ránk rótt feladatban is „nagy” a nagyböjtünk. A böjt értelme nem más, mint hogy közelebb vigyen bennünket Istenhez. Ha nem ez a célja, akkor csak fogyókúráról vagy önsanyargatásról lehet szó. Nem véletlen, hogy nagyon ismert énekünk így buzdít bennünket: „Testileg böjtölvén, atyámfiai, böjtöljünk lelkileg is.” Majd a próféta tanítása alapján fel is sorolja, hogy ezt miként valósíthatjuk meg. „Ezt mondja Isten, az Úr: Törd össze a jogtalan bilincseket, és oldd meg az iga köteleit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát! Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől!” (Iz 58,6–7). Bizony, a testi kívánságok háttérbe szorítása mellett a jótékonysági cselekedet gyakorlásával tudunk nagyot tenni. Hogy mi magunk is nagyobbakká váljunk.
Ne morfondírozzunk sokat azon, hogy miért „nagy” a nagyböjt, meg azon sem, hogyan is számítják ki a negyven szent napját, hanem tegyük a kötelességünket: testileg és lelkileg. Igyekezzünk magunk is naggyá – vagy legalábbis nagyobbá – válni a szent időszak segítségével!
