A fűz (Salix) kétlaki növény, a porzóst arról lehet felismerni, hogy barkái kinyílt állapotban aranysárga virágportól csillognak. Mutatós, és ezért a legkeresettebb fajták közé tartozik a tíz méter magasra növő hamvasfűz, amelynek lombja fényes, sötétzöld, és barkái nagyok. A serevényfűz azért kedvelt, mert csupán méteresre növő bokor, szabályos virágai miatt gyöngybarkának is nevezik. A kecskefűznek is nagy, ezüstös barkái vannak, és túl ezen, fiatal hajtásainak bársonyos borítása is díszíti a bokorfát.
Terjedőben van a mandzsu fűz „Tortuosa” fajtája, amelyet elsősorban nem a barkája miatt ültetnek, hanem kosszarvhoz hasonlóan csavarodó vesszői miatt. Ezek különösen télen, lombtalan állapotban nyújtanak megkapó látványt. Kedvelt még a mandulalevelű fűz, a rekettyefűz és a festői látványt nyújtó szomorúfűz. Mutatós a kosárkötő fűz is, amelynek seprűszerűen álló koronáját állandó metszéssel alakítják, nem hagyva, hogy törzset fejlesszen.
A füzek a legkönnyebben szaporítható növények közé tartoznak, olykor az is elegendő, ha félfás vagy fás vesszőiket a nyirkos földbe tűzik, ahol hamar gyökeret eresztenek.
A barka mellett az aranyfa (Forsythia) hajtásai is jellegzetes húsvéti díszei a lakásnak. A levélrügyek még szunynyadnak, így az ágak teljes hosszát a négyszirmú virágok uralják. Kelet-Ázsiából került hozzánk, és az olajfafélék családjába tartozik. Az aranyfa (inkább bokornak nevezném) jól tűri a metszést, ezért bátran vághatunk róla hajtásokat dekorációs célra.
Amit a népnyelv aranyesőnek nevez, az egy másik növényfaj, nevezetesen a La burnum (Cytisus laburnum).
