Fordulatok a könyvtárban

Ő mellesleg azt is tudja: kinek mit ajánlhat. A visszavitt könyvet is meg lehet vele beszélni. Jóízű nevetése gyakran tölti be a könyvtárat. Mert az bizony időnként vicces hely is. Egyszer például egy gimnazista fiú ezekkel a szavakkal kért segítséget: „Csókolom, érdeklődni szeretnék, A nyomorultak bent vannak?” Ezen sokáig derült mindenki. Azóta sem tudok mosoly nélkül gondolni Victor Hugo könyvére. 

Emlékszem a gimnázium könyvtárára már egy másik városban. Hányszor vackoltam be magam a művészettörténet polcai közé! Az ottani könyvtáros nénivel hosszú eszmecseréket lehetett folytatni Fra Angelicóról, Giottóról. Maga volt a mennyország.

Később, az egyetem nagy könyvtárában ért az első csalódás. Ugyanis be sem tehettük oda a lábunkat. Ott már nem ismertük a „könyvtáros nénit”. Kérőlapra kellett kiírni a könyv raktári számát, és néhány óra múlva a bejáratnál lehetett átvenni a keresett művet. Nem volt túl romantikus, de meg lehetett szokni.

Ahogyan majd ahhoz is biztosan hozzászokunk, hogy a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban egy ideje automata adja ki és veszi vissza a könyveket. Tudom, egy ilyen nagy intézményben, ahol naponta több száz olvasó megfordul, ésszerű, ha a technika segít. És az is igaz, hogy a könyveket visszavevő és kiadó könyvtárosok munkája olyan volt ott, mintha egy gyár szalagja mellett ültek volna. Pultjuk előtt mindig kígyózó sor állt. Csak nyúltak a könyvért, lehúzták a kódját, bevették vagy visszaadták. Az olvasóval csak akkor váltottak néhány szót, ha tartozást jelzett a gép. Bizonyos értelemben érthető, hogy hivatalukat automaták váltották fel. (Bízom benne, csak a munkakörüket és nem a munkájukat vette el a technika.)

Mégis zavarba ejtő érzés kerített hatalmába, amikor a „kedves arcú szőke nő”, a „szép fülbevalós lány” és a „sovány arcú fiú” helyett gépek fogadtak. Igaz, sorba alig kellett állnom, simán és gyorsan ment minden. Kicsit túl gyorsan is. Úgy szédültem ki onnan, mint akit fejbe vágtak.

Tudom, a kütyük korát éljük. Haladni kell a korral, meg kell tanulni benne élni, és nem tilos élvezni, ha hétköznapjaink egyszerűbbek, kényelmesebbek lesznek egy technikai vívmánynak köszönhetően. De azért jó lesz odafigyelnünk arra, hogy ebben a szép és gyors új világban legalább egy ember legyen a gépek közt, akivel lehet néhány szót váltani, és aki esetleg azt is tudja, „a nyomorultak” hol vannak…