A világegyház kormányzatának fontos eszköze az úgynevezett ad limina látogatás, amelyet általában ötévenként az Örök Városban kell minden érseknek és püspöknek teljesítenie. Ad limina apostolorum, vagyis Szent Péter és Pál apostol küszöbénél, sírjánál kell megjelenniük. Még a magyar főpásztorok indulásakor (képünkön) a korábbi látogatás élményeiről, a pápával való személyes találkozásáról, a kongregációk vezetőivel folytatott megbeszélésekről kérdeztem először Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyés püspököt.
„Az ad limina látogatások egyik legfontosabb része a pápával való találkozás. Emellett persze annak is komoly jelentősége van, hogy a világ minden tájáról a püspökök időről időre elzarándokolnak az apostolok sírjához. Így teszünk mi, magyar püspökök is. Ilyenkor – az apostolokon keresztül – a forrással, Jézus Krisztussal találkozunk. 2001-ben, előző ad limina látogatásunkkor II. János Pál pápánál jártunk. Akkor is az egységet éltem meg. Kézzel fogható volt számomra, hogy egy csodálatosan működő, hatalmas közösség tagja vagyok én is. Átéltem, hogy a világ bármely táján él is az ember, ugyanazt a hitet vallja, ugyanazt a szolgálatot végzi, mint Róma püspöke, a Szentatya – az egybetartozás élményét kaptam. Minden szentmisében megemlítjük a pápa nevét – ez is egységünk jele. Az utazás természetesen lehetőséget ad arra is, hogy a Rómában tanuló fiatalokkal is találkozzunk. A debrecen-nyíregyházi egyházmegyéből egy növendék a Pápai Magyar Intézetben, egy másik pedig a Collegium Germanicum et Hungaricumban tanul. Nagyon fontos a látogatás során, hogy találkozunk a kongregációk vezetőivel is. Ez azért fontos, mert ők a világegyházban zajló folyamatokat látják, így tudnak a helyi egyházaknak is iránymutatást nyújtani.”
A repülőtéren beszélgettem Bíró László kalocsa-kecskeméti segédpüspökkel, a Központi Papnevelő Intézet rektorával, lapunk szerkesztőbizottsági elnökével is. „Elevenen él bennem az előző ad limina látogatás, amikor II. János Pál pápával találkoztunk – kezdte a püspök. – Íróasztalánál beszélgethettünk, együtt misézhettünk vele. Megéltem, hogy a Vatikán nem csupán valami távoli központ, hanem közvetlen közelség. Róma az egyház központja, amely a világ minden tájáról begyűjti az információkat, és segítségképpen továbbadja azokat. Mindez ajándék számomra. Megláthatjuk, hogy milyen mozgások, tendenciák, örömök és problémák vannak más helyi egyházakban, azokat összegzik, majd a tapasztalatokat továbbadják nekünk. Megtapasztalhatjuk azt is, hogy milyen értékeket kell és lehet hangsúlyoznunk idehaza. A látogatásokon tehát tanulni is lehet. A kongregációkat látogatva, számtalan fontos információ birtokába juthatunk. Hangsúlyokat adnak számunkra a beszélgetések, iránymutatást nyújtanak. Az előző látogatás után az volt a tapasztalatom, hogy a Vatikán megszűnt csupán »hatóság« lenni. Azzal, hogy partnerként, társként fogadtak minket, bátorítást, erősítést kaptunk, s nem az arctalan, távoli hatóság képe élt bennünk tovább.”
