Az Olvasó írja

Ennek a pasztorális tevékenységnek különösen szép példája volt a kakucsi Szent Kereszt-templom felszentelésének 80. évfordulóján tartott ünnepség is. A rendezvényt Kapás Attila plébános elgondolása alapján szervezte meg az egyházközség április 18. és 20. között. A gazdag program lelki elmélyülésre, művelődésre és szórakozásra egyaránt alkalmat adott. A kakucsi közösség számára azonban legtöbbet az együttes munka megélése jelentette az ünnepség során, mivel mindenkinek akadt tennivalója. Voltak, akik süteményt sütöttek-főztek, tálaltak, takarítottak, fényképeztek. Voltak, akik örömmel vettek részt a programokon, és lelkesen tapsoltak a fellépőknek. S érezhetően nem kevesen voltak azok is, akik imáikkal segítették a rendezvények sikerét.

A rendezvények lehetőséget adtak arra, hogy különböző közösségekkel és eltérő korosztályokkal találkozva a kakucsi egyházközség más szemszögből is megítélhesse saját működését, tevékenységét. „Örömmel üdvözlöm a kakucsiak bátorságát, őszinte kitárulkozását, hogy megosztják velünk mindazt, ami valóban megtörtént, aminek emléke lehet” – írja Beer Miklós egyházmegyés főpásztor az ünnepség alkalmából kiadott emlékkönyv előszavában.

Maczák Ibolya

Zarándoklat Czestochowába

Négynapos zarándoklatra indultunk április 15-én hajnalban autóbusszal, a Makrovilág Utazási és Zarándokutazási Iroda által meghirdetett útra, Varga Balázs helyi plébános atya szervezésében, a négy egyházközség – Edve, Kisfalud, Mihályi, Beled – harminchat hívével. Wadowicében, II. János Pál pápa szülővárosában imádkoztunk abban a templomban, ahol Karol Wojtylát keresztelték, és elsőáldozó volt. Szülőháza ma az életútját bemutató múzeum. Este az ország második legnagyobb zarándokhelyén, Kalwaria Zebrzydowska kegytemplomában vettünk részt szentmisén. Másnap az ellentétek napja volt: délelőtt az auschwitz-birkenaui haláltáborban jártunk megrendült szívvel. A magyarul igen jól beszélő idegenvezető elmondta: ha vezetése van, aznap éjjel nem tud aludni. Este Czestochowában, a pálos kolostor templomának Fekete Mária-kápolnájában imádkozva éreztük az itt élő emberek mérhetetlen hitét, buzgóságát, Mária-tiszteletét, ami példaértékű volt nekünk és a sokfelől érkező zarándoknak. Az oltár körül a falakon a hívek csodás gyógyulásának, megsegítésének hálajelei láthatók. A kegykápolnában plébánosunk mutatta be a szentmisét, a velünk zarándokló atyákkal együtt. Itt hálát adhattunk a Szűzanyának, elé tárhattuk kéréseinket, lerakhattuk lábához gondjaink terhét, segítségét kérve. Ez volt zarándoklatunk csúcspontja. Reggel keresztutat jártunk a kolostor körül, aztán búcsút vettünk Jasna Górától, a Fényes hegytől, mely mindig a hit központja volt: a kommunizmus idején sem lehetett bezárni. Krakkót csodálhattuk meg a harmadik napon. Zakopanéban csak egy rövid imára tértünk már be a híres, Fatimai Szűz tiszteletére szentelt faragott templomba. Imádsággal és énekléssel zártuk a napot a buszban, hálát adva az égieknek, hogy a zarándoklaton soha nem tapasztalt lelki élményben lehetett részünk.

Kótai Lászlóné Beled

IX. Musica Sacra Civitatis – Lukin László emlékére

A 2000 óta élő szép hagyomány idén is folytatódott, április 25-én összejöttek a II. kerület egyházi kórusai a Móricz Zsigmond Gimnázium aulájában, hogy meghallgathassák egymást és együtt énekeljenek. Nagy ilyenkor az érdeklődés, már a kezdet előtt negyedórával nehezen lehetett ülőhelyet találni a közönség soraiban, pedig idén a szokásos időpontnál fél órával előbb kezdődött a hangverseny. Az egyházi kórusok itt vetik le „inkognitójukat”, és lehetőségük van arra, hogy műsorukat – a szertartások diktálta egyházi zeneirodalom mellett – világi művekkel is gazdagítsák. A kórustalálkozót kilencedik esztendeje Raduj Klára élteti, az ő gondos, figyelmes és szeretetteljes munkája nélkül mindez nem valósulhatna meg. Amellett, hogy a kórustagok hozzátartozói szép számmal jelennek meg, nem kevés papot, szerzetest és szerzetesnőt láttunk, akik természetesen saját templomuk kórusának drukkolnak elsősorban, de érdeklődéssel hallgatják a többiek műsorát is.

Kóruséletünk nagyjai is fel-felbukkantak, sőt a kerület vezetőségéből is többen. Nagyon szép volt, hogy Láng Zsolt polgármester virággal és ajándékkal üdvözölt minden karnagyot. Az együttes éneklés után ő mondott ünnepi beszédet, amiből megtudtuk, hogy hajdanában a Marczibányi téri zenei általános iskola növendéke volt, így gyermekkora óta vonzódik a zenéhez, a kórusénekléshez. Köszönjük Tarnai Katalinnak, a Móricz Zsigmond Gimnázium igazgatónőjének – aki most is végighallgatta a koncertet -, hogy rendszeresen otthont ad a Musica Sacra Civitatis hangversenyeinek.

Kovács Mária  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..