Mindent megtettem?

Minden előírásra figyeltem. És azt gondoltam, minden rendben. Hiszen az üzlet az üzlet, nem igaz? És én a magam részéről mindent, de mindent megtettem. Az Isten pedig fütyült rám. – Ezt miből gondolja?  – Elég lenne egy pici jel. Akármi. Tőlem lehet e-mail vagy SMS is, mindegy. – Milyen jelet vár? – Hogy nyugi, vigyázok rád. Ennyi kellene csak. – De hiszen vigyáz ránk… – Dehogy. Akkor nem engedte volna, hogy ekkora bajba kerüljünk. Átvertek bennünket. Alig tudtunk kikeveredni abból a romos lakásból. – De kikeveredtek, ugye? – Végül találtunk egy sokkal jobbat. – És a házasságukat nagyon megterhelte a hercehurca? – Erősebbek lettünk tőle. – Nem értem, miért mondja, hogy az Isten nem üzen semmi jót… van egy jó lakásuk, és van egy erős házasságuk… – Ehhez az Istennek semmi köze. Ezt mi kapartuk ki magunknak a tíz körmünkkel. Mi. Csak mi. – A bajt az Isten hozta a fejükre, a jóhoz pedig semmi köze? – Majd megszakadtunk. Pedig ő mindenható. Az egészet megúszhattuk volna, ha nem írjuk alá azt a szerződést. – És mit várna? Az aláíráskor villám perzselje szénné a papírt? – Mindenható, nem? Ő az, aki legjobban szeret, nem? Én mindent megtettem. Mindent. Most ő jön. Gyerünk. Mutassa meg, hogy szeret. Most. Hajrá. Mert én ebből semmit nem látok. – A lakás… a házasságuk… nem jelek? – Ugyan. Azt csak magunknak köszönhetjük. A tíz körmünknek. – Azt hiszem, itt a különbség a gondolkodásunkban. Én úgy látom, hogy mindnyájunkkal történnek események. Jók is, rosszak is. De bármilyen rossz történjék is, az Isten mindent elkövet, hogy segédkezet nyújtson. Ezt nevezem kegyelemnek. Ezt szüntelenül adja; a kérdés az, hogy meglátom-e, elfogadom-e, képes vagyok-e használni. Isten figyel és szeret. Szerintem az ön történetében ennek jele az új lakás és az erős házasság. – Maszlag. Én sokat letettem az asztalra. Most már a viszonzást akarom. Hiszen állítólag szeret. Hát akkor nagyon itt az ideje, hogy megmutassa. Beszélgetőtársam arca egyre borúsabb, szeme egyre vibrálóbb, keze remegősebb lett. Nem jutottunk egymáshoz közelebb. Nem tudom, jutott-e az Istenhez közelebb. Vajon jót tettem vagy rosszat? Vajon riasztó voltam vagy magvető? Vajon később, egyszer, valamikor csírázhat-e efféle mag? Tényleg mindent megtettem? Kérlek… Oda is… Hozzá is… Menj, Szentlélek, Úristen.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..