Fogzűr

Jakab-Köves Gyopárka mára megérdemelten közismert írónő, lelkészfeleség, négy gyermek édesanyja, tanárnő, a nevezetes pápai református teológia kiváló hallgatója. A konokok (2013) című regénye és ugyanabban az évben megjelent novelláskötete, az Istenhegyi fogadó után most újabb regénnyel jelentkezett. Olyan szépíró ő, akinek a publicisztikához is kiváló érzéke van; éveken át a Reposzt.hu egyik legkedveltebb bloggere volt, nemrég mondott búcsút ennek a műfajnak.
Mostani, várhatóan nagy sikerű új könyvéből sem hiányzik blogjainak friss és helyenként csípős hangvétele. A regény a hetvenes évek végén, a nyolcvanasok elején egy magyar nagyközségben játszódik. Művének légköre mindenkiben felidézheti az 1981-ben bemutatott, mélységesen rokon témájú és mentalitású film, a Szívzűr hangulatát és témáját. Csakhogy míg abban egy falura keveredett, a vidéki életről illúziókat dédelgető egy-ingű és naiv körzeti orvos a főhős, addig ezúttal egy nem kevésbé naiv és üres zsebű fiatal fogorvossal, Kéky László doktorral találkozhatunk. Akinek első falusi közszereplése meglehetősen félresikerül: egy idős vadőr halálához kell „asszisztálnia”, akit egy
kocavadász puffant le, egy „elvtársúri” kom­pánia nagy őszi vadászata idején. A könyvnek ez a motívuma (sőt, számos további is) a falun játszódó Menzel-filmek, különösen a Hóvirágünnep képsorait is elénk lebbenti.
Azt sem hallgathatom el, hogy hajszálpontosan ugyan­ezekben az években jómagam egy Pesthez közeli nagyközség „közművelődési főelőadójaként” számtalan hasonló élménynek lettem tanúja: intrikáknak, politikai helyezkedéseknek, s még a főtéri kisvendéglő borzalmas moslék-menüje is megegyezett a regénybelivel. Mivel vannak tapasztalataim arról, hogy a hitéletet, a vallásosság tényét hogyan fogadták akkoriban a községi kiskirályok, borzongató „aha”-élményként olvastam azt a részletet, amikor az ifjú Lászlót valósággal megvádolják, pusztán azért, mert egy esős vasárnapon néhány szót vált a helyi református lelkésszel. Ettől kezdve az egész településen koncentrikus körben terjed a hír: a fogak fiatal doktora a klerikális reakció hálójába került. Érdekes módon mégsem haragszik a lelkek fiatal gyógyítójára, sőt, sorstársat lát benne. „Mégse tudott haragudni a lelkészre. Magányosnak látta őt, s rádöbbent, hogy nagyon is közös módon köti össze őket a hivatásuk. Ő is, mint László, akkor találkozik az emberekkel, amikor azok már akkora nyomorúságban vannak, hogy segítségre szorulnak… Öregek, betegek, lelki nyomorékok. Hogy ne lenne magányos?”
Jakab-Köves Gyopárka, aki egyébként 2018 elején egy egyházi irodalmi pályázat, a Reformáció 500. 1. próza kategóriájának első helyezését is elnyerte, néhány hónappal korábban megjelent új könyvében kiváló központi metaforát használt a kádárista Magyar­ország légkörének érzékeltetésére. Aligha véletlen, hogy a regénybeli falu a Vásánd nevet kapta, hiszen az ott élők (és mindnyájunk!) foga alaposan belevásott mindabba, amit a valóságban és képletesen is meg kellett őrölnünk akkoriban. Többek között azt, hogy sokszor még szeretteink, szerelemeink megbízhatósága is kétséges volt. László, amikor szép, de érdes, alkalmazkodni nem tudó, s ezért falusi doktorfeleségnek nem való barátnőjét, a pesti Andreát „kicseréli” Mártikával, az aranyszőke, kétkulacsos és pártkarrierre vágyakozó káderlánykával – maga is „korhadni” kezd. Olyannyira, hogy saját, (amikor a hóhért akasztják helyzet ez, a javából!) begyulladt bal felső nyolcasát rémes-véres körülmények között rángatja ki a közeli városka öreg fogorvosa.
Ezek után nem csoda, ha szegény „Laci fiú” (ahogyan atyai barátja, a kórházigazgató becézi!) öngyilkosságot kísérel meg, történetesen éppen egy tőle kölcsönbe kapott, viharvert Bogárral, azaz Volkswagennel… Hála Istennek, sikertelenül, de az ellenállás leckéjét egy életre megtanulva.
A többi már csak finom és nőies ráadás, a korszak pontos és színes couleur locale-ja, Trabanttal, elázott sonkás-ananászos hawaii szendviccsel, „Maci Laci” egyetemmel, jugoszláv Cezar konyakkal… Kíméletlen időutazás, de gyógyító és kijózanító az egykori elszenvedők, továbbá mindazok számára, akik történetesen még ma is ezt a korhasztó korszakot sírják vissza!

(Jakab-Köves Gyopárka: Bal nyolcas, Magyar Napló, Budapest, 2017)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..