„A kapitalista szemlélet nem tud mást tenni, mint hogy folyamatosan célja, a profit felé törekedjen. A gazdaságban is szükség lenne egy olyan felfogásra, mely képes adni és elfogadni, anélkül, hogy cserélne. A természet folyamatosan felesleget termel, míg a gazdaságban ezt mindenáron el akarják kerülni.” Ezeket a kritikus szavakat a tanácskozás első előadójától, Aczél Petrától, a Budapesti Corvinus Egyetem kommunikációelméleti szakemberétől hallhatták a jelenlévők. Valóban, a boldogság és a gazdaság összevetése mind gyakorlati, mind elméleti szinten sok ellentmondást rejt magában. Az ember mindig is tudta, hogy a vagyon fontos, de azzal is tisztában volt, hogy egyrészt a boldogság fontosabb, másrészt az anyagi javak birtoklása nem egyenlő a boldogsággal. Ezt bizonyítja a Richard Easterlin nevével fémjelzett paradoxon is. Ez arra mutat rá, hogy az 1970-es évekig az USA lakossága a GDP növekedésével arányosan egyre boldogabbnak érezte magát. Ám 1974-től ez a tendencia megváltozott. Míg a nemzeti össztermék egyre magasabb lett, az emberek elégedettsége stagnált. Tapasztalataink szerint a szegénység legtöbbször boldogtalanságot szül. Ám ha ezt valaki leküzdi, egy idő után arra döbbenhet rá, hogy másra, közösségi és kapcsolati javakra is szüksége van.
De mit is értünk a kapcsolati javak fogalma alatt? Ahogyan a kifejezés is jelzi, itt az emberek közötti viszony az elsődleges. E javak nem az anyagiakkal állnak összefüggésben, szükséges hozzájuk a kölcsönösség és a bizalom. Meghatározó bennük a motiváció, mindig belső indíttatásból kell származniuk. Jellemzőjük továbbá az ingyenesség. Ellentétben az angolszász üzletfelfogással, itt a közösségi dimenzió is nagy teret kap. Éppen ezért a kapcsolati javakkal összefüggő meglátások sok mindenben épülhetnek a keresztény erényetikára.
Az egyén boldogsága függ a fogyasztási javaktól és a kapcsolati javaktól is. De milyen viszony áll fenn e kettő között? Azt tapasztalhatjuk, hogy a fogyasztás következtében érzett boldogság csak pozitív lehet, ám ha ehhez társítjuk a kapcsolati javakat, akkor egy ponton túl a boldogságérzet csökken. A magyar származású Scitovsky Tibor közgazdász ezért különböztette meg egymástól a komfortjavakat – melyek azonnali hatást érnek el, de rövid ideig tartanak –, és a stimuláló javakat – mint amilyen például a kultúra –, melyek hosszú távú megelégedettséget nyújtanak. A piac ugyanakkor álcázza a komfortjavakat, úgy állítja be ezeket, mintha stimuláló javak lennének. Ha megnézek egy koncertet a tévében, akkor ez is élményt jelent számomra, de össze sem lehet hasonlítani azzal, amikor ott vagyok a helyszínen. Viszont az előbbi sokkal olcsóbb. A piacnak ugyanakkor olyan emberekre van szüksége, akik a komfortjavak hiánya miatt érzik magukat boldogtalannak, hiszen a piac csak így számíthat a fogyasztás növekedésére.
A szubjektív boldogságérzet felveti azt a kérdést, hogy mit kezdhetünk azzal, ha egy szegény, beteg, elnyomott ember boldognak mondja magát. Ebben az esetben az objektív értékek – egészség, szabadság – szempontjait is figyelembe kell vennünk.
A gazdasági válság miatt csökkent a fogyasztás. De vajon ezzel együtt boldogtalanabbak is lettünk? A konferencia egyik előadója azt a példát hozta fel, hogy miután a válság miatt munkahelyétől már nem kapott BKK-bérletet, ezért gyalog kezdett járni. Ez elsőre a jól-létének csökkenéséhez vezetett. Ám egy idő múlva a gyaloglás jótékony hatásának köszönhetően megváltozott a közérzete: fittebbnek érezte magát. Vagyis egy olyan esemény, amely anyagi szinten csökkenést jelentett számára, az egészségére nézve növelte a szubjektív boldogságérzetét.
Tanulságos volt, hogy a pódiumbeszélgetés résztvevői milyen választ adtak arra a kérdésre: minek köszönhetik a boldogságukat. Elsőként szinte mindegyikük a családot – a kapcsolati javakat – említette. Minden más csak ez után következett.
