Szeged ma mégis első a világon a korszak névadójaként elhíresült jeles reneszánsz polihisztor, Giorgio Vasari (1511–1574) fél évezredes születésnapjának megünneplésében. A dolog magyarázata egybeesik egy negyedik éve húzódó képzőművészeti nyomozás lezárultával.
Hírt adtunk róla, mint hozott lázba szakmabelieket és műkedvelőket szerte a világban a Móra Ferenc Múzeum raktárában felbukkant, rejtélyes eredetű táblakép. A szegedi kultúrpalota főrestaurátorának, Szabó Tamásnak első pillantásra meggyőződésévé vált, hogy a Móra által Allori/ Bronzino neve alatt beleltározott Angyali üdvözlet nívósabb alkotót vallhat magáénak. Azóta pedig, hogy Kovács Zsuzsa restaurátorművész keze alatt napvilágra kerültek a mű friss, élettől pezsgő színei az utólagosan ráhordott, sárga lakkréteg alól, a nyomozás csakugyan nemzetközi érdekűvé vált. A festmény kérdéses eredeztetése valósággal reneszánsz-szakértővé tette mindazokat, akik csak látták. És nem csupán a szakavatottakat! A megejtő szépségű körkép Mária-arcának finomsága, angyalalakjának tapintatos gesztusa, az opálos atmoszférán átragyogó éteri titokteljesség oly nyilvánvalóvá tette a festmény magas kvalitását, hogy vakmerőség is lett volna nem a legnagyobbak között keresni alkotóját.
A hivatásosakat persze óvatosságra intik a szakmai elvárások. A Giorgio Vasari nevét elsőként kiejtő Tátrai Vilmos éppúgy csínyján bánt a végső szó kimondásával, mint a firenzei Michelangelo-specialista, Monica Bietti, aki nem sokkal később felül is bírálta kezdeti lelkesedését. (Hogy attribúcióját mégis jó szívvel olvassuk, annak köszönhető, mivel többszörösen visszaigazolja a magunk e hasábokon megtett hozzászólását, amely elsőként vezette be a nemzetközi vitába Vasari mestere, Andrea del Sarto nevét.)
A végleges megoldáshoz a Texasi Egyetem kutatóját, Louis A. Waldmant segítette hozzá szakértelme és jó szerencséje. A professzor egy New York-i gyűjteményben a szegedi kép kompozícióját hajszálpontosan előlegező vázlatra bukkant. A tollrajz kétséget kizáróan feltünteti Vasari szerzőségét. A mozaikkockák ettől fogva logikusan rendeződtek képpé: a skicc egy jól dokumentált pápai megrendelés tényére utalt. A Szegeden őrzött festmény eszerint egyike az V. Szent Piusz pápa (1566-1572), a lepantói szövetség és a rekatolizáció atyja által magánkápolnája, a Szent Piusz-toronyban található Cappella di San’Michele díszítésére 1570-71 között megalkotott négy Vasari-tondónak, a kupola szegleteit ékítő körképeknek.
S hogy miként került a domonkosrendi inkvizítorból lett szentatya becses kegyképe Raffaello Stanzáinak szomszédságából a szegedi raktárba? A XIX. századi átalakítások nem kegyelmezvén a reneszánsz emlékeinek, a Vasari és tanítványai festette freskókat lemeszelték, a mozdítható táblaképeken pedig túladtak. A műtörténet előtt mindeddig csupán az oltárkép utóélete volt ismeretes: az ma is egy livornói templom oltárát ékíti. A körképeknek azonban nyomuk veszett.
Csakis a szegedi lelet jogosít fel a reményre, hogy mégsem semmisültek meg. Az Angyali üdvözlet egy pesti műkereskedő üzletéből a jeles műgyűjtő, képviselőházi követ és lapkiadó, Enyedi Lukács magánképtárának reneszánsz szalonjába került, 1896-ban. A Mikszáthtól is megörökített tiszai hajósgazdának, a „Szeged Wesselényijeként” emlegetett Zsótér Andornak veje, a Szegedi Napló alapítója gyermekeik korai halála után úgy döntött feleségével, Zsótér Ilonával, hogy antik, középkori és újkori műtárgyakkal jeleskedő magángalériájukat szülővárosuknak, Szegednek hagyományozzák. A testamentum végrehajtását utóbb számos bonyodalom lehetetlenítette el, így Móra idejében csupán három Enyedi- Zsótér műtárgy került a városi múzeum falaira. Köztük a titokzatos körképpel.
Sem a hagyatéktevő Enyedi, sem özvegye, sem Móra nem tudta ugyanis, micsoda egyetemes művészettörténeti érték forog kezük közt.
A most megjelent, nemzetközi szakmai szerzőgárda tollát dicsérő kötetben immár egyezményesen „szegedi Angyali üdvözletként” aposztrofált Vasari-kép története azonban nem ért véget az alkotó kilétének bizonyításával. Történt, hogy a 2009. évi reneszánsz kiállítás szenzációjaként a fővárosban vendégszereplő körkép előtt megtorpant egy magyar-osztrák üzletasszony. A festmény minden más látogatónál mélyebb benyomást tett rá. Hazasietett, és keresgélni kezdett a családi fényképarchívumban. Emlékezete nem csalta meg: hamarosan rálelt a szegedi képre a család Ostrom utcai villájának század eleji enteriőrjében. A szebb napokat látott magángaléria anyagát elárverezték a pénzsóvár rokonok, a vízivárosi palota a háború martalékává lett. Csodával határos, hogy az Angyali üdvözlet megmenekült.
Zsótér Andor ükunokája, Heumann Erzsébet e valószínűtlen fordulatok hatása alatt mára a szegedi Annunziata legfőbb pátrónája. Mecénás eleinek örökébe lépve ő tette lehetővé, hogy a műtörténeti kaland minden részletét dokumentáló tanulmánykötet most végre megjelenhessék, és eljuttassa Oxford, Texas, Firenze vagy a Vatikán könyvtáraiba Vasari ismeretlen képének hírét – együtt egy műpártoló szegedi család emlékével. Mint mondja: a szegedi angyal visszaadott egy darabkát családja múltjából. Ő pedig továbbadta azt, odaajándékozva a festmény legendáját Szegednek és a nagyvilágnak. Így vált a Zsótér család másodízben is a város jótevőjévé; így lett a kései Zsótér-utód a szegedi Vasari-angyal angyalává.
(Giorgio Vasari „Szegedi” Angyali üdvözletének ünnepélyes névadóját Szeged Napján, május 21-én, 18 órakor rendezik a Dóm téren. A kép megáldására és a névtábla felhelyezésére másnap, 22-én a 10 órai hálaadó szentmisén kerül sor a Fogadalmi templomban.)
