Igen, több szempontból is szükség van változásokra Magyarország életében. De vajon a gazdasági és politikai síkon túl, mélyebbre tekintve is tudjuk-e értelmezni az idők jeleit? Lehet, hogy pozitív üzenetük is van számunkra?
A krízisek az újraindulásra is alkalmat adnak. A mostani válság új utat nyithat a keresztény gondolkodás számára is. Beszélgetni kellene erről közösségeinkben, mélyre látóan megnyugtatva egymást, komolyan véve és nagyon magasra emelve azokat az értékeket, amelyeket Jézus nem a gazdasági javakban mutatott meg. A jelen helyzetben is foglalkozhatom azzal, hogyan tudom megélni kereszténységemet.
Gazdasági elemzők is megfogalmazzák, hogy a mai válság a jóléti társadalom rossz struktúráiból fakad, a túlfogyasztásból, a korlátozás hiányából, a társadalmi értékek eltolódásából. Ez a krízis a dologi értékekre hagyatkozó világ kudarca, amelynek veszélyére az evangélium szava is figyelmeztet.
Keresztény közösségeink tagjai többnyire nem a legszegényebb, talajt vesztett rétegekhez tartoznak, s általában jól működik a kis közösségeken belüli szolidaritás is. Sokunkra igaz, hogy a válság folyamatában a megtakarításunk, a feleslegünk kerül veszélybe, s valójában csak a fogyasztásunk visszaeséséről, a jólét csökkenéséről van szó. Tényleg kétségbe kell esnünk? Vagy lehet, hogy „csak” fegyelmezettebben kell élnünk? A megszorítás nem mindig politikai kérdés. Van, amikor nekünk kell dönteni róla.
A mostani időszak alkalmas arra is, hogy a javak, a felesleg kérdéséről gondolkozzunk. S aztán a jelen helyzet kijelölte feladatainkról. Világosan meg kellene fogalmaznunk a magunk számára, mi az életünk értelme, mi az, amit mindenképpen szeretnénk megélni, mi a legfontosabb számunkra. Ezeket vajon elveszi tőlünk a válság?
Szegénység szavunkat igen sokszor a nyomor helyett használjuk, pedig ez utóbbi kilátástalan, hosszú távú, célokat nélkülöző állapotot jelöl, amelynek már nincs kultúrája, s amitől már semmit sem lehet várni. Ilyen értelemben emlegetünk olykor szegénységet, mintha ez valami elviselhetetlen rosszat jelentene, miközben Jézus szegénységben élt. S a felesleget veszélyforrásnak tekintette.
Azt tudjuk, hogy a legnyomorultabb réteg jóformán semmilyen változást sem fog érezni a válság miatt. Ahol semmi nincs, onnan már nem lehet elvenni. Ahol éheztek, ott éhezni fognak. Ugyanakkor azt meg kell vizsgálni, hol lesz új nyomor, kik szakadhatnak le azon százezrek mellé, akik már eddig is nagyon mély krízisben, visszafordíthatatlan, reménytelen helyzetben éltek. És valamennyiükön igyekeznünk kell segíteni. Nem csak intézményesen, hanem embertől emberig.
A Máltai Szeretetszolgálatnál azt tapasztaljuk, hogy a válságban megnyílnak az emberek. Vannak, akik azt keresik, hogyan tudnának segíteni egy-egy konkrét családnak. Vannak cégek, amelyek éppen most több adományt küldenek. Nagyon jót tett a hazai közgondolkodásnak a téli gázprobléma. Sokan rádöbbentek: „Hiába vagyok gazdag, lehet, hogy nem lesz fűtés. Milyen az, amikor nincs fűtés? Milyen lehet az, amikor a gyerekem fázik?" Szinte az egész ország meghallotta, hogy otthonukban is fagynak meg emberek. Minden évben így van ez, de korábban alig hallotta meg valaki. Most politikai- gazdasági szintre emelkedett ez az ügy. Nagyon egészséges társadalmi vita indult el arról, hogy kinek a felelőssége mindez, melyek az állam minimális kötelezettségei ezen a téren.
Keresztény közösségeinken belül és kívül is észre kell vennünk, ha valaki kilátástalan helyzetbe kerül. Próbáljuk átérezni, hogy a bajba jutott embernek nagyon nehéz kérnie, jeleznie – de könnyű kitalálnunk, hogy miből fakadhat a problémája. Különösen figyelnünk kell arra, hogy a krízisben lévő ember gyakran válik botránkozásunk tárgyává: ne adjuk át magunkat ezzel kapcsolatos önfelmentő gondolatainknak. Inkább találjuk meg azt a közelséget, ahonnan még jól tudunk segíteni, s ahol még nem zavarunk.
