Mit is tart átlagosnak? Némi tanácstalanság után abban maradunk, hogy valószínűleg teljesen átlagos balerina lesz hagyományos repertoárral, szokványos számú főszereppel – miközben megfelelő méretű család és anyagiak veszik majd körül. A tizennyolc éves festő szakos diák vágyai már a hangulatától függően hullámoznak: egyszer építész szeretne lenni, hogy megmutassa, milyen házat kellene tervezni a mostani szörnyűségek helyett; máskor el nem tudja képzelni, hogy ne festő legyen. Egészen rövid távon gondolkozva pedig arra a sóskaborbolyára vágyik, amit egy túrán látott, csak akkor még nem tudta, hogy azt a növényt így hívják. Ugyanis gyönyörű vörös festéket lehet a leveléből nyerni. Hamarosan visszatér arra a helyre, hogy begyűjtse a növényt. „Hamarosan” a szobáját is szeretné kifesteni, mert már „nem bírja nézni” a foltos falakat, esetleg tud várni a jövő hétig vele, mert lehet, hogy előbb az utálatos PVC-burkolatot cseréli le laminált padlóra. „Apuék biztos adnak rá pénzt” – és segítenek megcsinálni is… A huszonegy éves asztalostanuló, erdélyi fiú fölcsillanó szemmel a messzeségbe néz, mikor a vágyairól kérdezem. A cserkészetet szeretné terjeszteni, mert a nevelés legnagyszerűbb módjának tartja. A huszonnégy éves, londoni szállodában dolgozó, egyetemet otthagyó magyar fiú arra vágyik, hogy tudjon annyi pénz gyűjteni, amellyel vállalkozásba kezdhet, s családot alapíthat. Azt gondolja, nagyon kicsi az esély arra, hogy ma Magyarországon normális egzisztenciát alakítson ki, hosszú távú munkalehetőséghez jusson egy – akár többdiplomás – fiatal.
