Mark Gungor több mint negyven éve él együtt a feleségével, kapcsolatuk a gyermekkorukra nyúlik vissza. Négy gyermekük született. Egy igazi, beteljesült romantikus történet ez, vélhetnénk, de a szerző szerint a romantikának csupán egy csipetnyi szerep jutott mindebben. A romantika ugyanis nem lehet a boldog házasság fő összetevője. Amitől csodás lesz a házasság, az a munka, de nem elég csak dolgozni, „ügyesen kell végezni a munkát”. Az ehhez szükséges készségek elsajátításához pedig idő és ismeret szükséges. A könyv írója a nőket arra figyelmezteti, hogy vegyék figyelembe: a férfiak nem szeretnek dolgozni a kapcsolataikon, szerintük ugyanis ami nem romlott el, azt nem kell megjavítani. A férfiak úgy vélik, „a lehető legjobb, amit egy kapcsolattal tehetünk, az, ha békén hagyjuk”. Ezzel szemben a nők szeretnek dolgozni a kapcsolataikon. A nő élvezettel túrja fel „kapcsolatai kertjét, ültet, trágyáz, gyomlál, metszeget, és közben gyönyörködik minden apró előrelépésben, ahogyan a növények fejlődnek, és a kert virágba borul”.
Gungor a Biblia alapján állítja: a Szentírás egyszer sem mondja ki, hogy keressük azt, akit Isten kiválasztott. Arra tanít, hogyan éljünk jól azzal, akit mi választottunk. Szerinte a sikeres házasság nem annak köszönhető, hogy a „megfelelő” személlyel kötöttünk házasságot, „megfelelő” gondolatokat gondolunk, vagy akár „megfelelő” imádságokat mondunk el, hanem annak, hogy a megfelelő vagy helyes dolgokat tesszük. Isten azért „nem szán nekünk” egy bizonyos személyt, „mert tudja, hogy az ő szeretettel, elfogadással, türelemmel és megbocsátással kapcsolatos elvei működnek, méghozzá mindig és állandóan – akárkivel kötöttünk is házasságot”. Ezért nem mondta Pál apostol egyszer sem, hogy keressük meg azt a „különleges valakit”, hanem arra biztatott, hogy olyan valakit keressünk, aki valóban hisz, és aki a szeretet, elfogadás, türelem és megbocsátás elvei alapján él. Az ilyen embert nevezi „hívőnek”. Az amerikai lelkész szerint nem az a probléma, ha valaki nem a megfelelő személlyel köt házasságot, hanem az, ha helytelen, romboló módon viselkedik. Saját és mások megküzdött tapasztalatai alapján állítja: „Egy nagyszerű házasság többnyire arról szól, hogy két ember elkötelezi magát egymás iránt, majd alkalmazza a szeretet, elfogadás, türelem, megbocsátás, áldozathozatal és önzetlenség elveit ennek az elkötelezett kapcsolatnak a gazdagítására.”
Mark Gungor a házasság biológiai alaptörvényeit is vizsgálja. Ezek szerint az agy bal féltekéje tartalmazza a logikai és érvelő központot, a jobb féleteke pedig az érzelmeket, érzéseket, a szépségre és a társas kapcsolatokra vonatkozó megítéléseket. A férfiaknak mintegy nyolcvanöt százaléka balféltekés gondolkodó, tehát logikus módon viszonyul az élethez, s ez kihat arra, ahogyan a problémákat megoldja, és ahogyan a kapcsolatokban viselkedik. A férfiak következésképpen nagyon feladatközpontúak, és egyoldalú gondolkodásra születtek, vagy a jobb, vagy a bal agyféltekével gondolkodnak, de csak ritkán egyszerre a kettővel.
A nőknél ezzel szemben nincs ilyen különbség a két félteke között, azok kölcsönös kapcsolatban állnak egymással, és együtt dolgozzák fel az információkat, egyszerre többféle szempontból. A logika és az érvelés mellé társulnak az érzések és a kapcsolatok, ez így együtt pedig jóval összetettebb, mint a férfigondolkodás. Ezért van az, hogy a nők sokkal inkább tisztában vannak az érzéseikkel, és könnyebben ki is tudják fejezni őket, mint a férfiak. Erősebb igényük van a kötődésre és a másokhoz való kapcsolódásra is. Nem véletlen tehát, hogy elsődlegesen ők viselik gondját a gyermekeknek.
A kötet írója szerint ha azt akarjuk, hogy Isten részt vegyen a házasságunkban, meg kell halnunk önmagunknak, más szóval el kell köteleznünk magunkat az önzetlen életre. Ha tiltakozunk ez ellen, mondván, hogy ezt nem tudjuk megtenni, akkor igazunk van. Isten azonban soha nem akarta, hogy a saját erőnkből tegyük meg ezt. A kereszténység nem annyira a saját képességeinkről szól, mint inkább arról, hogyan reagálunk Isten képességére. „Amit ő megparancsol, arra képessé tesz – megadja a hozzá szükséges erőt” – írja Mark Gungor, és Pál apostolt idézi: „Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást (az erőt és a vágyat, hogy elvégezzétek), mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően” (2Fil 2,13). Lehet, hogy saját erőnkből nem tudjuk elkötelezni magunkat a rendületlen szeretetre, de Isten megígéri, hogy „segít nekünk, ha mi kialakítjuk azt a szokást, hogy rá nézünk, és nem magunkra, miközben feltétel nélkül szeretünk másokat”.
A kötet szerzője a házassággal kapcsolatban összehasonlítja a sprint- és a maratoni futást. A sprintnél gyakorlatilag minden eldől a startnál. A maratoni futás esetében azonban nincs jelentősége a jó startnak. Ezt a hosszú távot nem lehet gyorsan letudni. Be kell osztani az erőnket. A kitartás ad erőt a párnak hosszú távon, ez tesz képessé arra, hogy századszor is átküzdjük magunkat a konfliktuszónákon anélkül, hogy feladnánk – csak kocogunk és kocogunk tovább. Mark Gungor idéz a Zsidókhoz írt levélből: „Közben le ne vegyük szemünket Jézusról, aki hitünk elkezdője és befejezője. Ő elszenvedte a kereszten a halált. De mivel arra az örömre gondolt, ami rá vár, nem törődött a szégyennel, amit a kereszten való kivégzés jelentett” (12,2). A kötet írója hozzáteszi: „Ez a kitartás. Ettől lesz tartós a házasság is.” Egyúttal tényként állapítja meg: hiába minden jótanács, a házasságot senki nem csinálja tökéletesen. „Mindannyian elrontjuk. Mindannyian hibázunk. Mindannyian hagyunk a házasságunkban bűzlő kupacokat, amelyeket kezelni kell.” A megbocsátás óv meg bennünket attól, hogy a jövőnket a múltunk hibái alapján határozzuk meg. „A megbocsátás az a rendkívül fontos újraindító gomb, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy bármely házasság sikeres legyen.”
(Mark Gungor: Férfiagy, női agy – Isten hozott egy jobb házasságban. Fordította: Kriszt Éva, Harmat Kiadó, Budapest, 2018)
