Ember a Holdon

Ennek a jelentős eseménynek július 20-án lesz negyven esztendeje. Visszaérkezése után több űrhajós is beszélt róla, mit jelentett számára lelki szempontból az utazás. „A mindenségben megláttam és megéreztem az Istent. Megéltem, hogy Isten valóban létezik” – fogalmazott James Earvin, aki a Holdra lépése után az első holdautón is utazott. Az emberiség – amikor a tengerek, az óceánok és a légtér egyfajta birtokba vétele után eljutott a legtávolabbi térségekbe, majd a Holdra, és nemsokára talán a Marsra is –, valóban nagy lépést tett előre. Egyszer talán majd a távolabbi csillagok térségeivel is kapcsolatba kerülünk, onnan ismereteket, talán egyéb javakat is szerzünk a magunk és utódaink élete fenntartására. Ez a lépés technikailag nagy ugrás, de minőségileg nem több, és nem más, mint a hegyek vagy az óceánok meghódítása volt.
Ezzel a lépéssel nem lettünk a világ urai. Az univerzum óriási, és benne a mi világunk, a teljes Naprendszer is –apróság. Bár különös, rendkívüli apróság. Amikor eljutunk a világűrbe, az csak annyit jelent, hogy egy nagyobb óceánon hajózunk, mint annak idején, amikor Kolumbusz hajója útnak indult. Mindenki, akit érdekel a világ, és akit nem bódít el saját vágyainak sodrása, megismeri és megérzi a Teremtő végtelenségét, szeretetét, és a teremtés gyönyörűségét. Ezt a szépséget ismerjük meg akkor is, ha kutatunk, ha felfedezünk. Az űrhajósok klasszikus értelemben felfedezők, hiszen új világokba jutnak el. Nem véletlen, hogy az űrkutatás közelebb viszi az embereket Isten megismeréséhez. Nem azért, mert nagyobb távolságra jutottak el a Földtől, hanem azért, mert onnan sokkal jobban látni ennek az egész teremtésnek a szépségét és harmóniáját.

Az ismeretlen felfedezésekor az ember sokszor olyan jelenségekkel találkozik, amelyek ellentmondani látszanak az egyszerű logikának. A Holdat megjárt űrhajósok elsöprő többsége – ha korábban még csak elfogadta Isten létét, vagy el sem fogadta – ma istenhívő. Nem azért, mert ott találkozott vele. A Holdon ugyanolyan messze vagy ugyanolyan közel vagyunk Istenhez, mint itt a Földön. Ezekben a rendkívüli helyzetekben azonban jobban átérezzük a kiszolgáltatottságunkat, kicsinységünket. A Holdra eljutott ember még mindig a Föld vonzásterén belül maradt, saját bolygójának holdjára jutott el „csupán”. Minél ismeretlenebb tájakra érkezünk, az előcsillanó újban annál inkább felfedezzük a Teremtő munkáját. Az elmúlt évszázadban, a technikai felfedezések révén jobban megértettük a Föld működésének legalapvetőbb jellemzőit.

A Holdról nézve – a tudásban előrehaladva – kicsi lett a Föld, és nemcsak látványában: rájöttünk, hogy csakis együtt és csak együttműködésben – nem kényszerű, hanem valódi együttműködésben – tudunk megmaradni rajta. Persze mondhatnánk ezt úgy is, ahogyan kétezer éve ennél egyszerűbben megfogalmazták: „Szeressétek egymást!” Ennek a kényszere számunkra ma sokkal nyilvánvalóbb, mint azok számára, akik ezt a rátekintést nem tudták még ilyen módon megtenni. Nagyon fontos, hogy annak idején eljutott az ember a Holdra, fontos, hogy újra visszatérjen, és nagyon fontos, hogy tovább is menjünk. Jobban megértjük, miért olyan fontos a Föld, hogyan is működik. És hogy mi, emberek – bármilyen színű a bőrünk, bármilyen az anyanyelvünk – szorosan összetartozunk. A Földön élünk: számunkra ez azt jelenti, hogy a Föld a világ közepe. A teremtésben is – mert hiszen itt élünk – a Földnek biztosan fontos szerepe van: ne becsüljük le! Amikor közelebb jutottunk a Holdhoz, a Vénuszhoz, a Marshoz és a többi bolygóhoz, akkor kezdtük megérteni, milyen rendkívüli érték a Föld. Ugyanakkor mégis egy kicsiny pont, s a rajta élő emberiség nem képzelheti azt, hogy a világban meg tud valamit változtatni. A XX. század embere azt képzelte, hogy legyőzheti a természetet és uralni fogja majd. Be kellett látnunk: a természetet nem tudjuk legyőzni se kicsiben, se nagyban.

Nehéz leírni azt, ami közvetlen érzékszerveinkkel nem érzékelhető, ami műszereinkkel nem vizsgálható. A világot, az univerzumot mi csakis belülről vizsgálhatjuk. Ez azt is jelenti, hogy a róla szerzett ismereteink korlátozottak. De a Teremtő – bár itt is van közöttünk – nem olyan kicsiny és nem oly egyszerű, mint ez az óriási univerzum. Tehát ő, a mindenható Teremtő végtelenszer nagyobb ennél az elég nagy univerzumnál, végtelenszer több annál, és ha keressük, magunkban is kereshetjük, mert bennünk is van, de természetesen térben nem kerülünk hozzá se közelebb, se távolabb, ha felrepülünk egy repülőgépen, vagy űrhajóval eljutunk a szomszédos égitestre, vagy akár kilépünk a galaxisba. Nem ilyen irányban van az Úr. Azért nem lehet jól leírni, hogy merre, mert az egész univerzumot magában foglalja, és persze, ezen túlmenően rajta kívül is van, mert ő magáról mondta, amikor bemutatkozott, hogy: ő az, aki Van.

(A szerző űrkutató.)  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..