Ferences ünnep Esztergomban
Fotó: Lambert Attila

 

Éppen háromszáz évvel ezelőtt vonultak be a mariánus ferencesek a török dúlások során elpusztult, majd barokk stílusban újjáépített esztergomi kolostorukba és templomukba. A korabeli feljegyzések szerint tízezren vettek részt a körmeneten. Arról is szólnak írások, hogy elöl haladt a várbeli lovas és gyalogos katonaság, őket követték a zászlók alatt vonuló céhtestületek, mögöttük pedig égő gyertyával és Szent Ferenc szobrával a kordaviselő atyafiak. A városi tanács előtt zászlók fogadták a menetet, melynek egyik oldalán a Boldogságos Szűz képe és alatta a város címere, a másik oldalán pedig Szent Ferenc stigmatizált ábrázolása és a rendtartomány címere volt látható. A városi hatóság tagjai után egyházi énekesek, majd a szerzetes és világi papság, illetve a szentséget vivő pap vonult. A menetet hatszáz koszorús lány zárta. Mindez 1717. június 13-án történt.
Háromszáz esztendő múltával az egykori érseki Vízi­városból, a mostani Mindszenty térről, a templomtól indult a körmenet a ferencesek és a világi papok vezetésével. Őket a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnázium diákjai követték, a sort pedig a környékbeli hívek, illetve a ferences öregdiá­kok zárták.
A körmenet résztvevőit induláskor Dobszay Benedek OFM, a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány provinciálisa köszöntötte. Mint mondta, az ünnepen a kolostor közössége újjáéledésének 300. évfordulójára emlékeznek, de a ferencesek jóval régebb óta jelen vannak a városban, hiszen itteni életük egybefonódik a Szent Ferenc által alapított rend történetével. A tartományfőnök hangsúlyozta, hogy a visszatérés ünnepe egyúttal a rendtartomány jubilánsai – a fogadalmuk, illetve pappá szentelésük kerek évfordulóját ünneplők – napja is.
Dobszay Benedek emlékeztetett arra, hogy a vonulás, a kivonulás már a kereszténység előtti időkben is szorosan összetartozott a vallásossággal. Példaként Ábrahám kihívását lehet megemlíteni, vagy azt, amikor Mózes vezetésével a választott nép a pusztán keresztül új hazája felé indult. Jézus is többször útközben tanított.
A keresztény zarándoklás különleges ajándékokat ad a hívőknek, hiszen amikor útnak indulunk, mindig elhagyunk valamit. A megszokottat, a biztonságosat hagyjuk el, és elindulunk az ismeretlen felé. Mindez hitet követel tőlünk. Sokszor abban sem lehetünk biztosak, hogy elég erőnk lesz-e eljutni a célig. Így érezhettek háromszáz esztendővel ezelőtt a körmenetben részt vevő ferences szerzetesek is. A hitük azonban volt olyan erős, hogy mertek útnak indulni, mertek újrakezdeni – hangsúlyozta a provinciális, majd azért könyörgött, hogy a mai szerzetesekben, a jubiláns testvérekben, a diákokban és minden hívőben is legyen olyan erős a hit, hogy merjék végigjárni az útjukat.
A június 13-i körmenet részt­vevői – tanárok, szerzetesek és diákok – a vízivárosi templomtól a Kis-Duna sétányon át a Széchenyi térre vonultak. Megérkezésükkor három ágyúlövéssel tisztelgett a város az ünneplő esztergomi ferences rend előtt, majd Romanek Etelka polgármester köszöntötte a jelenlévőket. Kiemelte, hogy a ferencesek és Esztergom sorsa egybefonódott a történelem során, és méltatta azt a magas szintű oktató-nevelő munkát, amely a „Frankában”, az esztergomi ferences gimnáziumban folyik, s a város és az egész ország számára egyaránt fontos.
Ezután a körmenetben részt vevők egyházi énekeket énekelve a ferences templomhoz vonultak. Itt Magyar Gergely OFM, a rend előző provinciálisa főcelebrálásával a jubiláns papok, a rendtársak és a környék világi papjai mutattak be szentmisét.
Magyar Gergely homíliájában Szent Antal példáját idézte. Mint mondta, a szent egyszerre tudott magasan képzett teológusként érvelni, téríteni, ugyanakkor az egyszerű emberek nyelvén prédikálni – megnyitni a „kegyelem csatornáit” ég és föld között.
Páduai Szent Antalban az a nagyszerű – fogalmazott a ferences szónok –, hogy megvolt benne ez a kettősség. Kiváló szónok volt, hatására sokan tértek meg, mindenkit meg tudott győzni. Ugyanakkor ott lakott benne a gyermeki, az egyszerű, tiszta hit is, amellyel úgy mert kérni, mint egy kisgyermek az édesapjától, édesanyjától. Ezt a kettősséget tanulhatjuk meg Szent Antaltól, hogy ne csupán világi okosságra és bölcsességre törekedjünk, hanem a gyermeki, tiszta kérni tudásra is.
A szentmise végén a hagyományoknak megfelelően liliomot szenteltek, és a főcelebráns megáldotta a gyerekeket, azután pedig a Szent Antal-kenyeret, amelyet ki-ki hazavihetett, illetve az iskola és a kolostor kertjében elfogyaszthatott az agapé során.