Ferenc pápa Genfben

Ferenc pápa június 21-én ellátogatott Genfbe, ahol ebben az esztendőben az Egyházak Ökumenikus Tanácsa (WCC) fennállásának hetvenedik évfordulóját ünneplik. Az intézményes egységtörekvés 1910-re, az edinburghi világmissziós konferenciára vezethető vissza, ahol főleg protestáns egyházak a múlt sebeiből és a fennálló szakadás okozta nézeteltérésekből kiindulva a keresztények egységét szorgalmazták. Ebből az élményből nőtt ki az ökumené máig meghatározó két nagy intézménye, az Élet és Cselekvés (1925), valamint a Hit és Egyházszervezet (1927) ökumenikus irányzata. A két szervezet 1937. július 8-án, Londonban egyesült, majd 1938. május 9-én, Utrechtben ideiglenes jelleggel megalakult az Egyházak Ökumenikus Tanácsa. A háborús körülmények azonban nem tették lehetővé az egyházak nyugodt munkáját, így csak 1948. augusztus 22-én, Amszterdamban jöhetett létre immár hivatalosan az Egyházak Világtanácsa, melyet ma mintegy 350 tagegyház alkot.
Hetven évvel ezelőtt 147 keresztény egyházi közösség 351 képviselője az ember megosztottságáról és Isten tervéről tanácskozott. Ekkor épült ki intézményes módon az ökumenikus tanács, és jött létre az általános közgyűlés (general assembly), a központi bizottság (central committee), a végrehajtó bizottság (executive committee) és a főtitkárság (general secretariat). A tízévenkénti nagy összejövetelek a keresztények és a világ helyzetére igyekeznek választ adni. Eddig tíz közgyűlés volt, a leg­utóbbi 2013-ban éppen a dél-koreai Busanban, közel az észak-koreai határhoz. A jelenlegi főtitkár az evangélikus teológus, Olav Fykse ­Tveit, aki a genfi központ kápolnájában fogadta Ferenc pápát. Ő a hetedik főtitkár hetven év alatt. Elődei Willem Visser’t Hooft holland református, majd őt követően Eugene Carson Blake amerikai presbiteriánus, Philip Potter karib-tengeri metodista, Emilio Castro uruguayi metodista, Konrad Raiser német evangélikus és Samuel Kobia kenyai metodista voltak.
Az ökumenikus mozgalom a Katolikus Egyházon kívül született. A nagyobbrészt anglikán és protestáns kezdeményezésekkel szemben a katolikus álláspont fokozatosan pozitívan változott. 1928-ban XI. Piusz pápa még körlevélben tiltotta meg az ökumenizmusban való részvételt, de számos törekvés – a kezdetben imaoktávának nevezett január végi imahétbe való bekapcsolódás XV. Benedek pápa alatt (1914–1922), az anglikánokkal folytatott úgynevezett „malines-i megbeszélések” Désiré Mercier brüsszeli bíboros idején (1921–1926), a belgiumi chevetogne-i ökumenikus bencés közösség alapítása (1927), ahol bencések és ortodoxok együtt, egy közösségben élték és élik meg a megszentelt életre való meghívást, és a teológiában főleg Yves Congar Megosztott keresztények (1937) című műve, melyben prófétai hangon szólt az Egyház egységéről – nagymértékben hozzájárultak a katolikus álláspont kialakításához.
Végül XII. Piusz alatt az „Ecclesia Sancta”, a Szent Officium levele (1949) az ökumenikus mozgalmat a Szentlélektől inspiráltnak nevezte. Az Egyházak Világtanácsának alakuló ülésére még csak néhány hivatalos résztvevő érkezhetett a Vatikánból, de XXIII. János rövid pápasága alatt – köszönhetően a II. vatikáni zsinat meghirdetésének – felgyorsultak az események Krisztus utolsó vacsorai kérésének a megvalósítására: „Legyenek mindnyájan egy!” (Jn 17,21)
1961-ben az Ökumenikus Világtanács Újdelhiben tartott nagygyűlésén – amikor az ortodox egyházak csatlakoztak az ökumenikus világszervezethez – már katolikusok is jelen voltak. A korábbi felfogás pedig, mely „pánkrisztianizmusnak” nevezte az ökumenikus törekvéseket, a párbeszéd irányába fordult, és a II. vatikáni zsinaton (1962–1965) protestáns és ortodox megfigyelők is részt vehettek.
Pápa első alkalommal 1969-ben, VI. Pál személyében kereste fel a genfi központot. Ezt követően II. János Pál pápa 1994-ben látogatta meg az Egyházak Világtanácsának svájci helyszínét, majd 1995-ben adta ki Ut unum sint (Hogy egyek legyenek) kezdetű körlevelét a keresztény egységtörekvésről, melyben megerősítette, hogy katolikus részről az ökumenikus elkötelezettség visszavonhatatlan (UUS 3).
A hetven éve fennálló Egyházak Világtanácsát idén Ferenc pápa tisztelte meg látogatásával, melyet protestáns, ortodox és katolikus oldalról is történelmi „mérföldkőnek” minősítettek. A pápa a genfi központi kápolnában ökumenikus imaszertartáson vett részt. A nap mottója „az úton való együtt járás, a közös imádság és munka” volt. Ferenc pápa zarándokként határozta meg önmagát, és beszédében megerősítette, a Katolikus Egyház visszafordíthatatlanul elkötelezte magát arra, hogy az ökumenizmus útját járja az Úr Lelkének szavára figyelve, aki segít megérteni „az idők jeleit”.
A Katolikus Egyház mintegy hatvan éve nyilvánvalóvá teszi, hogy csakis bűnbánattal és irgalommal közeledhetnek egymáshoz az egyházak. Ha a keresztények megosztottak, akkor képtelenek helyesen evangelizálni, ezért a megbékélés és a kiengesztelődés az ökumenizmus egyik fő célja. Ferenc pápa már számos jelét adta elődei egységmunkájának folytatására való szándékának, melyek közül kiemelkedik két nagy esemény: 2016. február 12-én Havannában létrejött Kirill pátriárkával való találkozása, és ugyanez év október 31-én a svédországi Lundban megtartott ökumenikus imaalkalom, amely a reformáció ötszázadik évfordulójára emlékezett. Olav Fykse Tveit főtitkár szerint a pápalátogatás hatalmas gesztusa ösztönzést jelent a világszintű ökumenikus törekvésekre nézve.
A nap délutánján a Szentatya felkereste a Genfi-tó mellett lévő Bossey-i Ökumenikus Intézetet, ahol szintén az egységért fohászkodtak, és beszédek hangzottak el. A történelmi látogatás estéjén a Szentatya mintegy negyvenezer hívő részvételével szentmisét mutatott be a genfi Palexpo csarnokban, ahol a Miatyánk tanítását magyarázta, hangsúlyt helyezve a megbocsátás „javaira”, melyeket a keresztények egymásnak nyújthatnak. Ezt kell folytatnunk, erősítette meg Ferenc pápa: megbocsátani egymásnak a viták és szakadások évszázadait követően.
Ferenc pápa derűs, békés egyénisége és a beszédeiben kifejtett, a legsebzettebbek iránti szolidaritás, az együtt gondolkodás és a Lélekben való előrehaladás üzenetével imádságos és lelki útravalót hagyott maga után a lelkekben és a fejekben egyaránt. S bár többen kifogásolták a Katolikus Egyház belső problémáiról való hallgatást, abban az országban, amely a protestantizmus egyik fellegvárának számít, Ferenc pápa képes volt természetes nyitottságával és evangéliumi gesztusaival, valamint az egység iránti elkötelezettségével új lendületet adni a lelki és a gyakorlati egységtörekvésnek egy­aránt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..