A találkozón Ferenc pápa kijelentette: az egyháznak be kell vonnia a nőket a konzultációba és a döntéshozatalba is, mivel szüksége van a női szemléletre. A nők növekvő szerepe az egyházban nem feminizmus: az egyház iránti felelősség megosztása a keresztségben részesült valamennyi személynek joga, férfiaknak és nőknek egyaránt.
Az egyik szerzetesnő a női diakónusszolgálat történeti hátteréről tett fel kérdést a pápának. A szentatya a kérdéskört elemezve hangsúlyozta: a női szolgálat már az ősegyházban is létezett, de a diakonisszák egykori szerepét még a szakértők sem tisztázták kellőképpen. Ferenc pápa ezt követően bejelentette, hogy elfogadja a nővér felvetését, és bizottságot állít fel a kérdés tanulmányozására.
A diakónusi szolgálat az egyházi rend első fokozata, amelyre az egyházi előírások alapján nőtlen vagy nős férfiakat lehet felszentelni. A diakonátusnak két formája létezik: vannak, akiket diakónusi idejük letelte után pappá szentelnek, az állandó diakónusokat azonban később sem szentelik pappá. A II. vatikáni zsinat szerint a diakónus megszabott feladata a keresztség és az Oltáriszentség kiszolgáltatása (áldoztatás), közreműködés a házasságkötésben, temetés, a zsolozsmakötelezettség teljesítése és igeliturgiák vezetése. A diakónus továbbá a szentmisén felolvassa az evangéliumot, homíliát mondhat, és segédkezik a püspöknek, illetve a papnak.
Amikor tehát a pápa a női diakónusi szolgálat tanulmányozásáról hoz döntést, nem a nők pappá szentelésének kérdését veti fel, hanem azt kéri, vizsgálják meg, hogy a nők elláthatnak-e állandó diakónusi szolgálatot, és e szolgálatkör pontosan mit foglalhat magában.
