„Fény a Fényből, Krisztusunk!”
fotó: Lambert Attila

 

Csend és fény jellemezte az ünnepet – miként a szerzetesek élete is talán e csendben való várakozást, vágyakozást jeleníti meg. A megszentelt élet napjának előestéjén fiatalok, különböző korú hívek és számos szerzetesrend tagjai gyülekeztek az Üllői úti Örökimádás-templomban.
Az imaesten zenei szolgálatot végző Premontrei Kántorátus kórusa bevonult a szentélybe, majd Deák Viktória Hedvig nővér, az Árpád-házi Szent Margitról Nevezett Domonkos-rendi Nővérek Apostoli Kongregációjának főnöknője, a Magyar­országi Rendfőnöknők Konferenciájának elnöke köszöntötte a jelenlévőket. A különféle rendek tagjai nevében kifejezte: Gyertyaszentelő Boldogasszony vigíliáján ők, a szerzetesek különösen örömmel adnak hálát Istennek az elhívásért, az odaadottságért.
A szentmisét Snell György esztergom-budapesti segédpüspök mutatta be, hat paptestvér – köztük ­Labancz Zsolt piarista tartományfőnök és Beran Ferenc, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye papjainak spirituálisa – koncelebrálásával.
Köszöntő szavakkal fordult a megjelent szerzetesekhez és a fiatalokhoz Snell György, az imaest szónoka. Fény jött a földre, amikor megszületett a Megváltó, és ez a fény nem hunyt ki azóta sem: újra meg újra elárasztja a világot. A napkeleti bölcsek is e fényt követve indultak Betlehembe, és a világ világossága felragyogott a szívükben – fogalmazott szentbeszédében a püspök. Gyertyaszentelő Boldogasszony, a gyermek Jézus templomban való bemutatásának ünnepe kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a keleti egyház nem annyira Mária-ünnepnek, inkább a találkozások ünnepének tartja e napot.
A Jézussal való találkozásokra – Simeon és Anna próféta asszony, majd később oly sokak találkozására – utalva a szentmise szónoka hangsúlyozta: valami különleges erő lehetett ebben az emberben. (A későbbi apostolok először még az embert láthatták Jézusban, amikor meghívta őket követésére.) Hány és hány találkozás és meghívás történt azóta! „Jöjj, és kövess engem!” – Jézus e hívására a megszentelt életet élő férfiak és nők a fényforrás után mennek, s maguk is fényforrássá válnak. A megszentelődés útja mindig más és más, de mindegyik Krisztus és a szeretet útja. Ő azt akarja, hogy mindannyian fényforrássá legyünk. E zajos világban szükség van csendre és fényre. „Kérjük a mi áldott Urunkat, hogy ez a fény sok férfit és nőt vonzzon Isten szolgálatára!” – fogalmazott homíliája végén a püspök.
Ezután a megszentelt életet élők szerzetesi fogadalomtételének megújítása következett. A jelen lévő szerzetesek égő mécsessel a kezükben az oltár elé sorakoztak. „E mécses a keresztség megújítását jelképezi, és fogadalmunkat, hogy Krisztus követésében szeretnénk járni” – hangzott el a fogadalomújítás kezdetén.
A szerzetesek Labancz Zsolt piarista tartományfőnök, a Férfi Szerzetes-elöljárók Konferenciájának elnöke vezetésével megerősítették fogadalmukat, Istennek tett ígéreteiket, és odaadottságuk kifejezéseként mécseseiket mind az oltár elé helyezték. A fogadalomújítás e gesztusát kísérő ének – „Szállj be lelkünk hajlékába, ó világ világossága!” – a szerzetesek odafordulását hivatott kifejezni a világ világosságához, ugyanúgy, mint az ezután felolvasott könyörgések „Fény a Fényből, Krisztusunk!” megszólítása.
Az ige és a fény liturgiáját az áldozati rész követte, melynek végén a főcelebráns hálát adott minden, Krisztusnak adott életért.
A szentmise után Versegi Beáta Mária nővér, a „házigazda” Nyolc Boldogság közösség tagja köszöntötte és hívta tanúságtételre az általa korábban felkért szerzetest, illetve fiatalt. Mindketten a bizalomról beszéltek.
Ulrik M. Monika nővér, a Boldogasszony Iskolanővérek egykori tartományfőnöknője, a Szerzetes-elöljárók Irodájának első vezetője először egy lelkigyakorlaton tapasztalt élményét osztotta meg a jelenlévőkkel: miután személyes kísérője imádságban minden alkalommal rábízta őt Istenre, „tetőtől talpig Isten kezében éreztem magam” – fogalmazott. „Ez a bizalom elindítója volt bennem.” Tanúságtételében többek között arról is beszámolt, hogy amikor szorongani kezdett a betegség, a halál gondolatától, a következő felismerést kapta: „Az a kegyelem, amit ma kapok, holnap nem elég; és azt a kegyelmet, amire holnap lesz szükségem, ma még nem kapom meg.”
A szervezők arra kértek fel egy fiatalt, szóljon az imaesten arról, hogy mit jelent számára szerzeteseket ismerni. Szabó Zsófi, aki a Nyolc Boldogság közösség tagjaival van barátságban, elmondta: „Amikor megláttam őket, azt gondoltam: »Nahát, ők angyalok!« Most már tudom, hogy földre szállt angyalok, s tudom, hogy emberek.” A szerzetesek barátságának köszönhetően bizalmat, nyitottságot és befogadást tapasztalt, továbbá azt, hogy „ha valaki Krisztus tekintetével néz rám, az nagyon gyógyító lehet”.
Az imaest szentségimádással folytatódott. A szerzetesek és a közös ünnepre hívást érző résztvevők közül sokan maradtak ott az estébe nyúló adoráción, és bekapcsolódtak az énekelve mondott imádságba, amelyet a Nyolc Boldogság közösség tagjai és barátai vezettek. Az oltár körül gyertyák, mécsesek világítottak – mögöttük, szemmel nem látható ragyogással, az Oltáriszentség.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..