Továbbképzés óvodavezetőknek

A találkozóra, amelyet az érsek az egyházmegyei óvodák kiemelkedően fontos nevelési szerepének és az óvodavezetők munkájának elismeréseként rendezett meg, január 26-án került sor.
Juhász Ferenc, a helyi Egyházmegyei Katolikus Iskolai Főhatóság (EKIF) elnöke köszöntötte a megjelenteket. Ezután Ternyák Csaba osztotta meg gondolatait a jelenlévőkkel az egyházi óvodák fel­adatairól és felelősségéről, majd köszönetét fejezte ki az intézményvezetők, valamint munkatársaik áldozatos munkájáért és az óvodai munka­közösség működéséért.
Németh Zoltán, az EKIF osztályvezetője beszédében a katolikus óvodák helyzetét és kiemelt szerepét hangsúlyozta a köznevelés rendszerében. Később G. Nagyné Récsányi Zsuzsanna, a nagykörűi Petrovay György Katolikus Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda Cseresznye­virág Katolikus Tagóvodájának vezetője vetítéssel kísért előadás keretében bemutatta az általa vezetett intézményt és annak jó gyakorlatait. ­Psenyeczky-Nagy Klára fejlesztő­pedagógus, címzetes egyetemi docens Módszertani innováció és személyiség­fejlesztés az óvodában címmel tartott szakmai továbbképzést.
A rendezvény végén az óvodavezetők és a fenntartó képviselői szakmai konzultáción egyeztették a felvetődött kérdéseket.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .