Fotó: Lambert Attila
A szegedi Katolikus Ház nagytermében tartott eseményt Zombori István történész, muzeológus, a konferencia moderátora és Szili Katalin miniszterelnöki megbízott nyitotta meg.
Az 1938 és 2010 között lezajlott több rendszerváltás nem tett jót a felvidéki magyarságnak. Újból és újból szenvedniük kellett, történelmi traumák sorát élték meg, s az életük még napjainkban sem könnyű, amellett, hogy a jelenlegi magyar kormány sokat tesz értük. Többek között a felvidéki magyar katolikusoknak jelenleg sincs püspökük, s a felvidéki magyarságot kollektív bűnösséggel vádoló Beneš-dekrétumok ma is hatályban vannak – mutatott rá a történész. Szili Katalin emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy mindannak hátterében, ami 1938 és 2010 között történt, a trianoni békediktátum áll.
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a bevezető előadásában arról beszélt, hogy a kommunizmus áldozatainak emléknapja (február 25.) arra figyelmeztethet, a jelen konferencia témája nem választható el a XX. század emberellenes ideológiái, köztük a kommunizmus által okozott pusztítástól. 1944-ben már menekültek az emberek, majd 1945-ben pedig, amikor Csehszlovákiából elűzték a magyarokat a „csehszlovák–magyar lakosságcsere-egyezmény” jegyében, több tízezren hagyták el szülőföldjüket – mondta az államtitkár. Azt is megemlítette, hogy szűkebb pátriájában, Tolna megyében jelenleg is ötven településen élnek felvidéki magyarok.
Szükséges a történelmi traumák feldolgozása, amelyhez hozzájárulhat a történtek hiteles rekonstruálása, a Szlovákia és Magyarország közötti kapcsolat kiépítése, bővítése is. Ez utóbbi téren politikai-gazdasági tekintetben jelentősen javult a helyzet, ugyanakkor bizonyos történelmi kérdésekben nem közeledtek az álláspontok – tette hozzá Potápi Árpád. Megemlített egy, az elmúlt hetekben megvalósult eredményt is: a Felvidéken már a kisebb településeken is kiírják a magyar helységneveket. Az államtitkár kiemelten szólt a boldoggá avatásra felterjesztett, mártírsorsú felvidéki magyar politikus, Esterházy János példamutató alakjáról. Említést tett arról is, hogy idén márciusban ünnepli alapításának hetvenedik évfordulóját a felvidéki magyar élet és kultúra fenntartásában meghatározó szerepet betöltő Csemadok (Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete).
A konferencián Várszegi Asztrik püspök, nyugalmazott pannonhalmi főapát a pannonhalmi bencések és a belga király lánya, Stefánia főhercegnő (1864–1945) kapcsolatáról szólt. A főhercegnő és férje, Lónyay Elemér herceg a Pozsonyhoz közeli Oroszváron élt, abban a főúri kastélyban, amely korábban a Zichy családé volt. A hercegi pár az 1930-as évek elején kereste a kapcsolatot a bencésekkel, gyakran vendégeskedtek Pannonhalmán. A kastély káplánja Szennay András OSB, későbbi főapát volt. A mélyen hívő házaspárt az orosz megszállás idején, 1945. július 15-én a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt mentőautóval Pannonhalmára szállíttatták. Ők a birtokaikat és műkincseiket az apátságra hagyományozták. Stefánia a főapátságban hunyt el 1945. augusztus 23-án, 81 éves korában. Férje egy évvel később halt meg Budapesten. Stefánia főhercegnő és férje, Lónyay Elemér herceg sírja Pannonhalmán található. Oroszvár községet az 1947-es párizsi békeszerződésben Csehszlovákiához csatolták. Még ebben az évben a csehszlovák állam egy, a Beneš-dekrétumok alapján elfogadott törvényre hivatkozva elkobozta „a magyar nemzetiségű belga királyi hercegnő” ingatlanjait. Valószínű, hogy a csehszlovák hatóságok az elkobozhatóság érdekében minősítették a belga királyi család tagját magyar nemzetiségűnek, azaz ellenséges, háborús bűnösnek. Ekkorra azonban az ingatlanok tulajdonosa már nem az elhunyt hercegi pár, hanem a jogos örökös, a Pannonhalmi Főapátság volt.
A Csehszlovákia által jogtalanul elkobzott magyar egyházi tulajdon visszaszerzése (restitúció) a számos – jogi úton, személyesen és magas szinten kezdeményezett – próbálkozás ellenére sem sikerült. A hercegi pár minden vagyonát a Pannonhalmi Főapátságra hagyta, és végrendeleteiket szabályszerűen kihirdették Győrött. Az elkobzó határozat idején Oroszvár még nem volt Csehszlovákia része, a határozat ezért (is) érvénytelen. A dokumentumot meg sem kísérelték kézbesíteni a hercegi párnak, amely a csehszlovák jogszabályok szerint pedig az elkobzás érvényességi feltétele volt. A csehszlovák állam tulajdonjogát nem vezették át a telekkönyvekbe. – A jogi helyzet egyértelmű – szögezte le Várszegi Asztrik. Ennek ellenére a hagyatéknak a szlovák területre eső részét máig nem adták át a jogos örökösnek.
Várszegi Asztrik főapát 2003-ban közvetlen tárgyalást folytatott Rudolf Schuster szlovák államfővel és Csáky Pál miniszterelnök-helyettessel, akik elvileg jogosnak ismerték el az igényt, a megbeszélések mégsem vezettek konkrét eredményre. További magas szintű jogi lépések is történtek, érdemi visszhang és eredmény nélkül. Az oroszvári kastély állaga romlik, az épület lassan, de biztosan pusztul – mondta a nyugalmazott főapát. – A birtokviszony tisztázatlansága miatt a szlovák kormány eddig nem talált befektetőt, és nem tárgyal a tulajdonossal. Andrej Kiska államelnök kétszer is elutasította az ez ügyben legújabban benyújtott meghallgatási kérésemet – tette hozzá Várszegi Asztrik.
A nyugalmazott főapát arról is tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a Bencés Konföderáció római Szent Anzelm Prímásapátsága – a végrendelet értelmében – még mindig felléphet örökösödési igényével, ha a Pannonhalmai Főapátság nem tudja érvényesíteni a jogigényét.
Somorjai Ádám OSB egyháztörténész, volt vatikáni levéltáros A komáromi/komárnói bencés rendház 1920 után című előadásában a rendház máig rendezetlen sorsát részletezte. A városnév használatával kapcsolatban a bencés kutató a XX. századi történelem alakulására utalva leszögezte: „Általában komáromi bencés rendházról beszélünk, de ez megtévesztő, mert a magyarországi Komárom városában nincs bencés rendház. A történelmi Komárom városában viszont van; ennek neve változott meg a trianoni békekötés után, majd 1945-ben, amikor a város újra Csehszlovákia része lett. Az újabban terjedő Révkomárom kifejezést nem szeretem, mert a történelmi Komárom városközpontja a Dunától északra van. A mai magyarországi Komárom város említésére használjuk a Dél-Komáromot is, és vannak, akik még emlékeznek arra, hogy eredeti neve Újszőny volt, ami más szavakkal azt jelenti, hogy Dél-Komárom volt Révkomárom. Ezért Komáromról akkor szólok, ha a magyar uralom alatti viszonyokra utalok, Komárnóról pedig akkor, ha a csehszlovák vagy 1993 utáni szlovák viszonyokra.”
A rendház közelmúltbeli történetéről Somorjai Ádám elmondta: a nagyszombati (trnavai) érsekség kezdeményezte az Apostoli Szentszéknél a visszaszerzett nagybirtokok eltulajdonlását (a régi tulajdonjog elvesztését és ezzel egyidejűleg egy új tulajdonos, ez esetben az érsek tulajdonjogának keletkezését – a szerk.). A komárnói bencés rendház időközben egy bencés alapítvány tulajdona lett, és még nem lehetett eltulajdonolni. A komáromi bencés rendháznak egyébként ma is van bencés házfőnöke Pannonhalmán.
A konferencia folytatásaként Molnár Imre, a pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója korabeli fotókkal illusztrált előadásában gróf Esterházy János mártíriumának kiteljesedéséről beszélt.
Szili Katalin miniszterelnöki megbízott az Európa mint jogszűkítések terepe – különös tekintettel a felvidéki magyarokra című előadásában többek között rámutatott: az anyaországon kívüli magyarlakta területek közül Felvidéken a legjellemzőbb az asszimiláció. Ott, ahol jelenleg is tiltják a kettős állampolgárságot, és a nemzeti kisebbséget nem tekintik államalkotó tényezőnek, ahol a Beneš-dekrétumoknak a németekre és a magyarokra vonatkozó, kollektív bűnösségről szóló határozata jelenleg is hatályos. Az utóbbi határozat kérdésében az Európai Unió úgy nyilatkozott, hogy azok úgynevezett „történelmi szabályok, az uniós csatlakozás előtt születtek, nincs uniós joggal ellentétes hatásuk”. Szlovák részről legutóbb 2018 októberében erősítették meg azt a 2007-es parlamenti határozatot, amely kimondja a II. világháborút lezáró politikai és törvényi rendelkezések sérthetetlenségét és megváltoztathatatlanságát.
Géresi Róbert abaújszinai lelkész, református püspökhelyettes a konferencián arról beszélt, milyen volt a felvidéki magyar reformátusság élete a kommunista diktatúra kezdetén. Trianon után a Magyarországi Református Egyház testéről leszakított gyülekezeteknek meg kellett szervezniük magukat. Három egyházkerület alakult meg, egyúttal ébredés jellemezte az egyházközségeket, intézmények születtek. A szlovák gyülekezetek nemzeti alapon történő szerveződése 1928-ban kezdődött el. Létrejött a Szlovák Kálvinisták Szövetsége, melynek célja a Csehszlovákiában élő szlovák reformátusok érdekeinek képviselete volt.
Az első bécsi döntés után a felvidéki reformátusok visszakerültek az anyaországhoz. A II. világháború után pedig az 1945. április 5-én életbe lépett kassai kormányprogram értelmében megfosztották a magyarokat az állampolgárságuktól. Ez azt is jelentette, hogy állami hivatalt nem tölthettek be, nyugdíjat és más állami járulékot sem kaphattak. Betiltották a magyar nyelv közéleti alkalmazását, az egyetemekről kizárták a magyar hallgatókat, a magyar egyesületeket feloszlatták, és lehetővé tették a magyarok földjeinek elkobzását.
Az 1946. február 27-én aláírt egyezmény alapján kezdetét vette a „lakosságcsere”, melyet mi erőszakos kitelepítésként értékelünk – mondta a református püspökhelyettes. – Az iskolák államosításával az egyházi tanítók elveszítették állásukat, a magyar oktatókat pedig nem vették fel állami intézményekbe. A magyar lelkészek nagy többsége 1946-ban megkapta az úgynevezett fehér lapot, amely háborús bűnösnek minősítette őket.
Az előadó elmondta: az államhatalom a felvidéki református egyház közösségének 15 százalékát kitevő szlovák reformátusok néhány vezetőjével akarta elvégeztetni azt a feladatot, hogy a felvidéki magyar közösségek identitást váltsanak, ez a próbálkozás azonban nem járt sikerrel. Géresi Róbert végül hangsúlyozta, hogy a felvidéki reformátusság jelene reménnyel teli, az utóbbi időben erős közösségek jöttek létre.
A következőkben Dániel Erzsébet, a párkányi Limes-Anavum Regionális Honismereti Társulás elnöke beszélt a felvidéki magyarság sorskérdéseiről. Szlovákiában a csehszlovákiai magyarság kifejezés lassan kihal, a ma születő nemzedék szóhasználatából eltűnik, s helyette a szlovákiai magyarság honosul meg. Szlovákia önállósulása óta leginkább a felvidéki magyar kifejezést használják, a Trianon előtti, néprajzi megközelítésű felföldi jelző helyett. „Elődeink, nagyszüleink életében, akik fölött 1920-ban elmozdult a határ, s egy idegen országban ébredtek fel, meg sem honosodott a csehszlovákiai magyar elnevezés. Ők maradtak azok, akik voltak, magyarok, még a legnagyobb traumák mellett is” – mutatott rá Dániel Erzsébet, s a XX. századi történelmi események mentén a felvidéki magyarok lelki megpróbáltatásairól beszélt. Hangsúlyozta, hogy a megmaradás, az identitás, az erkölcsi normák alapja a hit: ez volt a család megtartó ereje, a legtragikusabb időszakban is.
2001-ben a státustörvény sok felvidéki magyarnak csillantotta fel a reményt, adta vissza hitét, hogy érdemes kitartani és remélni – mondta az elnök asszony. – A Felvidéken közel 150 ezer magyar kérte a magyarigazolványt, lelki szükségletből, és nem érdekből. A felvidéki magyarok úgy gondolták, 2010-ben a kettős állampolgárság könnyítéséről szóló magyar törvényjavaslat elfogadása egy újabb esély a nemzeti hovatartozás kinyilatkoztatásra. A szlovák állam azonban a többi nemzetállammal ellentétben a mai napig nem engedi nyíltan felvállalni a kettős állampolgárságot. Aki így tesz, azt megfosztják a szlovák állampolgárságától, és a még meglévő jogait is elveszíti a szülőföldjén.
A konferencia hátralévő részében Szesztay Ádám történész 1956-nak a felvidéki magyarságra tett hatásáról beszélt. Mint elmondta, az ’56-os forradalmat követően (tíz évvel jogfosztottságuk kezdete után) több ezren léptek ki a magyarság számára sok szempontból támaszt nyújtó Csemadokból, megtagadva a hűségnyilatkozat-tételt a kommunista rendszer mellett.
Puskás Imre volt helyettes államtitkár a magyar kormány által 2015-ben elindított Rómer Flóris terv Felvidéken elért eredményeiről szólt. A program keretében számos külhoni magyar vonatkozású műemlék helyreállítása kezdődött meg. Előadása végén Puskás Imre a borsi Rákóczi-kastély nagyszabású felújítási terveiről is beszélt. II. Rákóczi Ferenc fejedelem Borsiban született 1676. március 27-én.
A konferencia zárszavában Zombori István történész, muzeológus elmondta, hogy az elhangzott előadásokból kötetet készülnek megjelentetni.
