Aki világokat formál kezével, karácsonykor kezébe vette a földet, nehogy talajt veszítsen a lábunk, és gyöngéden tenyerébe rejtette mécses-életünket, hogy leheletével táplálja a rebbenő lángot, és átvigye az ő dicsőségébe.
Az ember nagy kalandja, hogy a sötétségből kiutat keres. Minél nagyobb a látomás, annál teljesebb életet követel, s nincs alku.
A külvilágra téli köd ereszkedik, a lélekre várakozás. Jön az Úr, a misztérium ködébe burkolózva. Nem biztos, hogy a várt úton érkezik. Ám akárhogyan is jön, a szívünk kellős közepe felé tart. Nem azért jön, mert vásárolni és ajándékozni akarunk, hanem azért kell jönnie, mert az élet értelmének keresése közben mindig újra rábukkanunk a szeretet nélküli élet értelmetlenségére.
Jön, de még nincs itt. Sem megszolgálni, sem megérdemelni nem tudjuk, hogy itt lesz. Azért jön, mert nem lehet őt visszatartani, de megérkezése fölötti örömünket a szerelmes vágyakozás lobbantja magasra.
A sötét, téli égen ne keressük a betlehemi csillagot. Az a csillag az emberek szívében van, és karácsonykor látható lesz, fényével beborítja a földet. Túlnő az ember meghasonlásain, túl a vérfürdőkön, túl a nemzetközi élet neuralgikus pontjain, túl az őrületen, a helyi háborúkon és minden szorongáson.
Karácsony átmelegít, mint a tűz. Azért ég, hogy emlékezzünk a megszabadító szeretetre, amit Krisztus hirdetett meg, aki Istennek mondta magát. Az ő nevében szeressük azt, aki közel van hozzánk, s azt is, aki távol van. Aki él, s aki már meghalt.
Mondjuk ki a megbocsátás szavait, s értsük meg, ezektől a szavaktól a lelki halált okozó sebek gyógyulhatnak be. Ajándékozzuk meg egymást, de ne feledjük, hogy a legszebb ajándék is csak alig képviselheti az ember szívét, amelynek legfőbb kiváltsága, hogy hasonlít Istenre. Énekeljünk és vigadjunk, mert a halállal szemközt hiábavalónak látszó élet karácsonykor értelmet kapott.
Örömünk tetőpontján némuljunk el egy időre, mert vannak milliószám, akik szegények és elnyomottak, betegek, haláltusát vívnak, üldözést szenvednek – ma legtöbben krisztusi hitük miatt –, kín és aggodalom gyötri őket.
Örömünket, ami az ő örömük is, mégsem fojthatja el semmi, mert annak örülünk, ami nem egyeseké, hanem mindenkié, a Mindenségé: Betlehemben a világ sötétsége hasadt föl. Az a Csecsemő tette ezt, aki a betlehemi jászolban feküdt! Ez a karácsony lélegzetelállító öröme.
Budapest, 2017 karácsonyán
Kozma Imre prior, delegát,
a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke
