Valóban, ha az ő szemével nézzünk a köröttünk levő teremtett világot, az élet a helyére kerül: szívünk mélyébe ivódik, és ott forrás lesz. Jézuson át felszökellő, éltetadó forrás.
Különösen tanulságos megfigyelni a lepkék életmenetét, teljes átalakulását a petéből a pikkelyes szárnyú lepkéig. A gondosan lerakott, vagy éppen gondatlanul elszórt tojásszerű petékben már ott van a kibontakozni, virágozni kívánó élet magva. A kikelő hernyócskák egyre növekvő étvággyal fogyasztják a számukra rendelt eledelt. Létezik olyan faj, amelynek hernyója kevésbé válogatós, és például egy növénycsaládból származó minden faj levelét vagy virágját képes elfogyasztani. Ám van olyan is, amely csak egyetlen növényfajon képes felnevelkedni. Mindenevő hernyók nincsenek, ellenben vannak ragadozók, sőt természetes hulladékon nevelkedők vagy avarevők is. A hernyó bőre merev kitin, növekedésre képtelen. Ezért gazdája többször is megválik tőle – ezt nevezik vedlésnek. Az utolsó vedléskor már nem hernyó, hanem báb bújik elő.
A báb a legérdekesebb fejlődési alak. Mindazt, amit eddig a hernyó növekedése során összegyűjtött, a nyugalmi időben újrarendezi és beérleli. Mintha elpusztulna. Mereven fekszik, mozdulatlanul. Böjtöl. Egyes fajok hernyói bábozódás előtt a föld alá bújnak, kis üreget bélelnek, és ott történik meg az átalakulás. A gubót szövő fajok a föld felszínén, faágakra vagy ködarabokra „építik" szövedéküket, és a gubó védelmében bábozódnak. A földfelszínen szabadon fekvő bábok külseje megtévesztésig hasonlít egy földdarabkára, faforgácsra vagy száraz levéltöredékre. A legjobb utánzók a faágakon függeszkedő bábok, amelyek formájukkal és színükkel ágkezdeményt, rügyet, csomót, göcsörtöt, vagy éppen vízcseppet „alakítanak”.
A bábállapottal tulajdonképpen le is zárulhatna a lepkeegyed élete. Az Atya képes lett volna megoldani a faj szaporodását úgy, hogy ne történjen csoda. De a báb arclemeze egyszer csak felreped, és előtűnik a valóságos teremtmény: minden munka és szorgoskodás célja. A szabadon csapongó négy pikkelyes szárny gazdájának a feladata az élet továbbvitele, az élet dicsőítése, amíg világ a világ. A feltámadás örömének hirdetése arra az életre, amit valóságosan adott neki az Atya. Hirdeti nekünk, jézusi teremtményeknek, hogy a fáradságos, de hűséges és szorgalmas munka eredményeként, böjt és nyugalom után, beérik a gyümölcs és életre kel, s valóságos lesz mindaz, amire törekedtünk. Mert az a célunk, hogy az Atyában maradjunk, és ő mibennünk. Aki pedig életet ad, az az Atya teremtésének része, és részesül az örök élet örömében.
