Felhívás az ökumenére

Walter Kasper bíboros a Katolikus Egyház egyik legtekintélyesebb személyisége, akit Ferenc pápa kitűnő bíborosnak tart. Ulrich Wilckens nyugalmazott evangélikus püspök, az ökumené egyik jelentős szószólója. A reformáció ötszázadik évfordulójára a Vigilia Kiadónál megjelent könyvükben belső megújulásra hívják meg Krisztus valamennyi követőjét, ami a valódi ökumené legfőbb feltétele.
A két szerző vallja, hogy az evangélium az igazi keresztény hit középpontja. „Isten azt akarja, hogy az összes keresztény ismerje el Urának Jézus Krisztust, az ő egyszülött Fiát, akit értünk keresztre feszítettek, és aki feltámadott. Akarja, hogy mindannyian az egyetlen Isten Lelkének, a Szentléleknek erejéből éljünk. Közösséget alkotott, az egyetlen egyházat, amelynek azért kell katolikusnak lennie, mert evangélikus, azaz evangéliumi.”
Kasper bíboros emlékeztet arra, hogy Luther Márton 1517. október 31-én a wittenbergi vártemplom kapujára kitűzött, a búcsúkról szóló téziseiben megtérésre és bűnbánatra szólított fel. Luther nem gondolt különálló reformegyház alapítására, az egész kereszténységet akarta megújítani és megreformálni. Az Egyházat súlyosan terhelő akkori visszás állapotok miatt égető szükség volt erre, ma pedig, ötszáz évvel később, teljesen más körülmények között, újra szükség van rá. Így a reformáció emlékéve felhívás lehet a megtérésre, a megújulásra és a reformra. A katolikus főpásztor figyelmeztet: semmi értelme sincs annak, hogy ötszáz év után vizsgálgatni kezdjük a történelmet, azt, hogy akkor és azóta ki tett rosszat a másiknak. Mindkét félnek jó oka van arra, hogy beismerje és megbánja a vétkeit, és ne a másikra mutogasson. Az evangélium ma már más utat mutat, a megtérés és az irgalmasság útját. „A megtérést magunkon kell kezdeni, irgalmasnak viszont a másikhoz kell lennünk. Ez majd megtisztítja a légkört, hogy hitünk krisztusi középpontjából kiindulva előbbre jussunk egy lépéssel.”
Walter Kasper kiemeli, hogy a háromszemélyű egy Isten megvallásakor azt mondjuk ki, amit János apostol írt le második levelében: „Isten a szeretet” (4,16). Ez minden valóság végső, alapvető értelme és távlata. „Nem az önmegvalósítás a fontos, hanem az, hogy másoknak biztosítjuk a lehetőségeket és megajándékozzuk őket; nem az, hogy öntelten kirekesztünk másokat, hanem hogy befogadjuk őket és kiengesztelődünk egymással. Ebben az értelemben az istenkérdés – mint az ökumenizmus alapkérdése – alkalom arra, hogy a világ és az ember végső okát és értelmét kutassuk.”
A német bíboros megtérésre és bűnbánatra szólít fel, amihez mindegyik Egyházban szükség van intézményes reformra. Ez azonban nem elegendő, ha nem hordozza és kíséri ökumenikus lelkület. Legyen a lelki ökumené az ökumené élő szíve. Katolikus és evangélikus gyülekezetek, közösségek, püspökök, plébánosok és munkatársaik vállalkozzanak arra, hogy rendszeresen közösen imádkoznak, együtt olvassák és tanulmányozzák a Szentírást. Ilyen találkozások „sok gyümölcsöt hoznának, a szívek átalakulását és megbékélését”.
Ulrich Wilckens emlékeztet: Luther és a XVI. század többi reformátora arra törekedett, hogy az egész Egyház – beleértve a pápát és a püspököket is – megtérjen arra a szabadságra, amit Jézus Krisztus, az Isten Fia megszerzett az Isten akaratával szembeszegülő bűnösöknek. Szerinte Luther ezt ma még sokkal komolyabban és határozottabban sürgetné. „Végletesen szekularizált világunkban elengedhetetlenné vált, hogy újra fölfedezzük a Krisztusban való hitet mint az igazi emberséget megvalósító élet egyetlen útját, és ő mindnyájunkat összegyűjtsön az igazi, egyetlen egyházban, amely teljesen Isten evangéliumából él.”
A nyugalmazott evangélikus püspök tényként állapítja meg, hogy napjainkban a fejlett világban a népesség egyre növekvő része már teljesen vallástalanul nőtt fel, és hozzászokott ahhoz, hogy magától értetődően Isten nélkül éljen. Az így élők közül minél többekhez kell eljutnunk nekünk, keresztényeknek. A hitre vezető út mindenki előtt nyitva áll. „Új nyelvet kell találnunk, amellyel egészen személyesen tanúsíthatjuk az Evangéliumot anélkül, hogy bárkire is ráerőltetnénk magunkat.” Az evangélikus püspök arra is felhívja a figyelmet, hogy a keresztény lét lényege szerint együtt jár az Egyházhoz tartozással, ami elsősorban azzal függ össze, hogy „az az Isten, akiben hiszünk, egyházában üdvözíti mindazokat, akiknek üdvösséget teremt és ajándékoz”. Ulrich Wilckens leszögezi: a „Há­rom­ságos Egyisten” az alap arra, hogy akik őbenne hisznek, közösséget alkotnak, Isten Egyházát. Az Eucharisztia ünneplését illetően elismeri: a katolikus-evangélikus úrvacsora-közösség csak úgy jöhet létre, ha az Evangélikus Egyházban ismét feléled az Oltáriszentség komolyan vétele és szeretete. Ehhez jelentősen hozzájárulnak a szerzetesi közösségek, mint például a Mihály-testvérközösség és mások, amelyekben a lelki közösség középpontja mindenütt az úrvacsora.
A katolikus bíboros és az evangélikus püspök tényként szögezi le, hogy korunkban nem az Egyházak között keletkezik szakadás, hanem az Egyházaktól, sőt, általában a keresztényektől szakadnak el az emberek. Nem hit és hit között van különbség, hanem a Bibliára alapozott keresztény felfogás és egy másfajta gondolkodásmód között. Ez utóbbi szerint az ember hit nélkül akar és tud is élni, Isten akarata nem számít. Akik ezt vallják, gyakran intoleránsak a keresztény Egyházakkal és hívőkkel szemben, ha azok olyasmiért állnak ki, ami ellentmond a modern korszellemnek. Ezért a két szerző figyelmeztet: „Akik még keresztények akarnak lenni, azoknak meg kell változniuk és meg kell térniük. Össze kell fogniuk, hogy bátran szálljanak síkra az Evangéliumért, amikor az ellene szól a korszellem kívánalmainak.” Kasper bíboros és Wilckens evangélikus püspök könyve erre akar bátorítani bennünket. Közös álláspontjuk: Ma annyira alapvetően keresztény feladat a nyilvánosság előtti tanúságtétel, hogy ebben a katolikusoknak és a protestánsoknak határozottan együtt kell működniük. Ebben az segítene, ha a két felekezet keresztényei egy-egy helyen rendszeresen összejönnének, hogy elmélyítsék a hitüket, és kölcsönösen erősítsék egymást a hitben.
(Ulrich Wilckens–Walter Kasper: Felhívás az ökumenére, Vigilia Kiadó, 2017)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.