Schanda Balázs, a PPKE Jog- és Államtudományi Karának tanszékvezetője jogi, Molnár Béla plébános pedig lelkipásztori szempontból közelítette meg a kérdést. Szekta kifejezéssel eredetileg az egyháztól elszakadt vallási közösségeket jelölték. A mai szóhasználatban az új vallási mozgalmakra, az ezoterikus irányzatokat követő csoportokra is vonatkoztatják – mondta bevezetőjében Schanda Balázs. A „szekta” kifejezés nem jogi fogalom, azonban azon vallási csoportok, amelyeket a vallásszociológia szektának nevez, a jog számára is kihívást jelentenek.
Így lehetnek szekták, melyekben akár bűncselekményeket is elkövetnek. Leginkább a személyi szabadság megsértése, a kuruzslás (olyan tevékenység folytatása, melyhez a törvény orvosi végzettséget ír elő) és a kiskorúak veszélyeztetése (ha a szülők súlyosan elhanyagolják gyermekeik nevelését) jöhet számításba. A jogalkalmazó szervek – a rendőrségtől a gyámhatóságig – nem lépnek föl elég hatékonyan az ilyen cselekedetek ellen, elsősorban azért, mert nincsenek megfelelően kiképezve. Másrészt a hivatalnokok nem szeretnének a vallásszabadság ellenzőiként feltűnni.
Magyarországon 1990 óta olyan – Európában egyedülálló – jogi környezet alakult ki, amely nemcsak a vallásszabadságot biztosítja, hanem szinte felhívást jelent arra, hogy ezzel a joggal visszaéljenek. Az utóbbi két évtizedben a vallási közösségeket nem elismeri, egyszerűen csak nyilvántartásba veszi az állam. Sok esetben – valószínűsíthetően – visszaélnek azokkal a törvényes keretekkel és lehetőségekkel, amelyeket a valóban vallási tevékenységet folytató közösségek és egyházak számára hozott létre a jogalkotó.
Mindenképpen el kellene érni, hogy az egyértelmű visszaélésekkel szemben lépjen fel az állam. Nemzetközi elvárás lenne, hogy a vallási piacon is legyen „fogyasztóvédelem” elfogulatlan, tárgyilagos információ. Úgy tűnik, e téren a magyar állam súlyos mulasztásban van. Európában (elsősorban Ausztriában és Németországban) az állami hatóságok könnyen hozzáférhető kiadványokban ismertetik a szektákkal kapcsolatos veszélyeket, s az áldozatokat segítő intézményeket tartanak fenn. Franciaországban kormányzati bizottság működik, amely összeállítja a társadalom számára káros tevékenységet folytató szekták listáját, s felhívja a figyelmet, semmilyen módon ne támogassák működésüket.
Nálunk a jogi szabályozás hiányosságai és a hatóságok nagyfokú tehetetlensége szükségessé teszi a civil társadalom mind nagyobb felelősségvállalását. Vallási értelemben a szekták a nagyobb egyháztestről – a lényegi hittételek eltérő értelmezése vagy tagadása miatt – leszakadt közösségek, kezdte előadását Molnár Béla. Eleinte titkolózás, rajongó radikalizmus jellemzi őket, később a titkolózás feladásával egyre inkább egyházként működtek. Ilyenek a baptisták, a metodisták, a pünkösdisták és az adventisták – ma nem tekintjük szektáknak őket.
A szekták közös sajátossága a fundamentalista bibliaértelmezés, a kizárólagosság (a szektán kívül nincs üdvösség), az erőszakos térítés, a diktatórikus vezetés, a rajongás és a világvége-hangulat eluralkodása – hangsúlyozta az előadó. – A Biblia mellett a tagoknak ugyanolyan súllyal kell elfogadniuk egy új kinyilatkoztatást és a vezető( k) új értelmezéseit az eredeti keresztény tanításról. Molnár Béla ismertette a mormonok, a Jehova tanúi és a Hit gyülekezete esetében végbement jelentős tanbeli változásokat.
Előadásában tárgyilagosságra törekedett: a bemutatott közösségek pozitívumait sem hallgatta el. A Jehova tanúi például következetesen, súlyos áldozatok vállalásával is kitartottak amellett, hogy nem fognak fegyvert, s ez a II. világháború alatt és az ötvenes években olykor hősiességet követelt tőlük. A katolikus lelkipásztoroknak ismerniük kell a szekták sajátosságait. Legyenek tisztában azzal, miféle vallási tartalmakkal találkozhatnak híveik szenzációhajhász kiadványok és a médiumok közvetítésével.
Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezniük, hogy a katolikus vallásban megkeresztelt hívek nem teológiai megfontolásból csatlakoznak valamely szektához, hanem többnyire azért, mert életük adott kérdéseire ott kapnak közvetlen és megnyugtatónak látszó választ. Ezért hangsúlyozta Molnár Béla: a hívek testi-lelki gondjával türelmesen, szükség esetén megfelelő szakember (orvos, pszichológus) bevonásával kell foglalkozni. A befogadó, segítőkész közösségek, az isteni kegyelmet hiteles emberi gesztusokkal közvetítő magatartás nyújthat igazi védelmet a híveknek.
