Meglátogattuk azt a rég elhagyott kis homokbányát is, ahol évek óta gyurgyalagok költenek. Korábban gyakran partifecskékkel társultak, a kis barna madarak ezúttal hiányoztak. A színpompás gyurgyalagok a homokfalba vájt üregek előtt repkedtek, folyamatosan hallatott „prü-prü” hangjaik betöltötték a levegőt. Egy ilyen telep a sok pazar tollazatú madárral egyedülálló látványt nyújt, nyugodtan nevezhetem a teremtett világ egyik ékkövének. Tamás, aki először látta itt őket, alig tudott betelni a látvánnyal.
A kopár füvű ürgés dombon vidáman szaladgáltak a sárgásszürke bundájú állatkák, köztük nagyszerű látványt nyújtott egy lila bogáncson üldögélő rozsdás csuk. Közel volt, a távcsővel én is jól láthattam. A domb alatti legelőn több fürjkakas is szólt, hol innen, hol onnan hallottuk a kedves „pitty-palatty”-ot. Amikor Andris elővette a lejátszót, és egy újabb hangot küldött feléjük, egészen megzavarodtak. Egymás kiáltásait már nyilván ismerték, megszokták, s most váratlanul felbukkant egy idegen, egy betolakodó. Mindhárman közeledtek, sűrűn és egyre hangosabban szólt a „pitty-palatty”, de a fűben bujkáló madarakat látni nem lehetett. Csak később, amikor már távozóban voltunk, repült fel egyikük, de száz méterrel arrébb ismét a fű közé ereszkedett. Később a halastavaknál kócsagokat, szürke és vörös gémeket, nászruhás üstökösréce-gácsérokat láttunk, de Andris egy kis kárókatonát is felfedezett. A távolban a szürke gulya legelt. A bivalyok viszont egészen közel voltak hozzánk. Egy részük orrig a vízbe merülve hűsölt, egy másik csoportjuk pedig állhatatosan és komoran minket figyelt a villanypásztor mögül. Hazafelé még megnéztünk egy magasfeszültségű oszlopra erősített költőládát, amelyben kerecsenpár nevelte fiókáit. A madarak még ott voltak. Szerte az országban számos ilyen költőláda nyújt biztos költőhelyet ezeknek a hegyes szárnyú, fokozottan védett madaraknak.
Fotó: Bécsy László
