Manapság generációváltás zajlik a nagymarosi ifjúsági találkozók több évtizedes történelmében. A fiatalok családot alapítva már gyermekeikkel jönnek újra és újra.
A gyermekfoglalkozások igazodnak ehhez a több és tagoltabb korosztályi csoportokkal (Babamaros, Kis és Nagy altábor, Kamasz-, Diákmaros). A fölcseperedő gyermekek pedig aktív résztvevővé válnak, sokszor szolgálatot vállalnak. Közülük van, aki frissen szentelt papként celebrálja a gyermekmisét. Ugyanakkor megfigyelhető, hogy bátran, szívesen jönnek idősek is – a lélekben ifjak. A találkozók meghívóin – nagymarosi leveleken – is érződik a változás: nemcsak a fiatalokhoz, hanem „minden Krisztust kereső közösséghez” szólnak. Idén tavasszal az úrnapja előtti szombaton, május 24-én a Biblia éve jegyében gyűltünk össze közel kétezren. „Ugye lángolt a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton és feltárta előttünk az Írásokat?” – kérdeztük az emmauszi tanítványokkal. „Halljam, Uram, azt a mondatot, azt a szót, amelyért ma eljöttem!” – imádkoztuk Gável Henrik atyával a nap kezdetén. Nyitott fül és szív – ennyi elég volt ehhez. Hisz gondolatokban, igékben, tanúságtételekben gazdag program várt ránk. A főelőadó, Jelenits István piarista szerzetes a Bibliával való élő találkozásra tanított. Korunkban a média (tömegkommunikáció!) akár napi több órát is magához ránt az életünkből, miközben a családtagok egymás közti beszélgetésére csak percek jutnak. Emellett mennyi időt szánhatnak az emberek a könyvekre? S a könyvek könyve, a Biblia forgatására? Tisztelettel odahelyezzük a polcra, de miként válhat életünk forrásává?
Egy fiatalember néhány hétre börtönbe került külföldön. Nem volt vele más magyar nyelvű könyv, csak a Biblia; „jobb híján” elkezdte olvasgatni. S kiderült, egy végtelen erdőre lelt, amely körülveszi, betakarja, mikor benne sétálgathat, gyönyörködhet. A szentek életéből is ismerjük, hogy az ágyhoz kötöttségben hasonló módon találtak rá Isten szavára, élő jelenlétére – Isten megismerésében, akaratához való igazodásban teljesen átalakítva életüket. A Szentírásban az égben lakó, hatalmas Isten hajlékot épít, ahol találkozhatunk vele, ahol szentségének ragyogó tapasztalata kiáradhat ránk. Útmutatást ad a kiválasztott nép történetében, s majd az Újszövetségben, hogy a sok emberi ármánykodás, bűn, gyöngeségek közt is miként küszködik, harcol velünk együtt Isten. Hogy eljött közénk vegyülve; felismerhetetlenül ugyanolyan akart lenni, mint bármelyikünk – nem kőtáblákra, hanem az emberek szívére bízva igéit. Gondoskodott evangélistákról, tanúságtevőkről, akik nyomán Isten szava bennünk is visszhangozhat. Hogy újra és újra bejárjuk frissítő, életet adó ligeteit…
Valamit megérezhettek Jelenits tanár úr szavainak értelméről a közeli fákon tanyázó madarak, mert szinte feleselve hangos, vidám, kitartó csiripelésbe kezdtek. A délelőtt következő órájában számos párhuzamosan zajló program közül lehetett választani. A művelődési házban továbbra is Jelenits Istvánt, a nagytemplomban Kerényi Lajos piarista atyát hallgathatták azok, akiknek jutott talpalatnyi hely. A helybeli kálvária utolsó állomásánál Brückner Ákos Előd, Várnai Péter atya és Fülep Dániel diakónus fogadta válaszokkal a kérdezőket. A református templomban a Biblia és az ökumené kapcsolatát elemezték lelkészek; a férfi és női szerzetesektől pedig külön érdeklődhettek a kíváncsiak. A Duna-parton több kiscsoport is alakult az egyszerű beszélgetésre vágyó fiatalokból.
A fakultációk idején általában kiürülő plébániakert most szokatlan látványt nyújtott: egyre többen gyűltek Török Csaba fiatal pap köré, aki lebilincselően színes bibliai szövegmagyarázatokban részesített minket. „Istenem, miért hagytál el engem…” – miként értelmezhetjük a haldokló Jézus szavait? A hitehagyott világ könnyen olvassa ki ebből, hogy atyja elhagyta fiát. Holott más az igazság: a zsidók szokása mind a mai napig, hogy a zsoltárok szövegeit mondják nehéz helyzetekben, a halál közelében. Ha a 22. (Messiás) zsoltárt elővesszük, láthatjuk, pontosan egyeznek a szavak és a körülmények (elsötétedik az ég). A másik jelenetben: Noli me tangere! (Ne érints engem!) – szól Jézus a sírnál Mária Magdolnához – számunkra kissé logikátlanul. Ám ezzel azt tudatja a Feltámadott, hogy nem úgy folytatódik már az élet, mint azelőtt. (Fölmegy az Atyához és elküldi majd vigasztaló Szentlelkét…)
A szentségimádást a budai Szent Margit Gimnázium diákjai vezették a szép tavaszi délutánon, elmélyült liturgiagondolatokkal, majd a szünet után a szentmise zenei szolgálatához ismét Ferenczi Rudolf (Dax) és csapata állt fel lendületesen szép dalokkal. Székely János püspök homíliájában az egyszerű szavak Istenéről beszélt: a Biblia nem hittankönyv, hanem betűk mögött Lélek és élet. Nem kényelmesen kiolvasható könyv, hanem csak az életünkkel érthetjük meg: ha beengedjük Istent, hogy átformálja egész valónkat. Meglehet, hogy eleinte alig értjük a szavakat, igéket, mégis…: Isten élő, tüzes jelenléte szeretne minket betölteni. Szavaiban és az Eucharisztiában kiteljesedve önmagát adja táplálékként. A teremtő szeretet táplálékát. Felmérések készültek, miért olyan magas az állami gondozott csecsemők között a halálozás. Mindenhol hasonló rossz arányok mutatkoztak, pedig minden szükséges táplálékot megkaptak a kicsinyek. Egy düsseldorfi csecsemőotthon jó mutatóit sokáig nem tudták mire vélni; vizsgálták az összetevőket, körülményeket, míg végül rájöttek: az ottani ellátás egy dologban különbözött a többitől: egy idős ápolónő mindennap végigjárta a termeket, az összes csecsemőt nevén szólítva, simogatva, dédelgetve. Íme, a szeretet életet adó ereje!
Ma a nagy szolidaritási rendszerek – egészségügy, oktatás – összeomlása nem elsősorban az anyagiak hiányából fakad, hanem abból, hogy a testvériesség tudata lecsökkent a társadalomban. Az idősebb korosztály is mintha elfeledte volna, hogy vannak objektív értékek, melyeket át kell adni a fiatalabbaknak. Testvéreknek lenni Krisztus teste és vére által, az egyház misztikus testét építve – ez boldogságunk forrása – mondta a püspök a fiatalokhoz szólva, s hozzátette: ti vagytok az egyház, a világ reménye! A szentmise végén a Gyerekmaros népes csapata is bevonult, s végül köszöntötték a „kerek” évfordulósokat: a találkozók szívét-lelkét jelentő Brückner Ákos Előd atyát hetvenötödik, a kezdeti idők nagy zenész-dalszerzőjét, Daxot hatvanadik születésnapja alkalmából.
