Fejlődés – pusztulásig?

Lényegében erről szólt Hetesi Zsolt fizikus nemrégiben, a HÁLÓ-ban tartott előadásában – a Végh Lászlóval és Szám Dorottyával közösen írt Utolsó kísérlet című könyvben (Kairosz Kiadó) összefoglalt kutatások alapján.
Válságról szólnak manapság mindenfelé, de már arról is hallani, hogy jó esély van a kilábalásra, hathatós intézkedések történnek, hogy újra lendületbe jöjjön a gazdaság. Hetesi Zsolt előadása azt mutatta be, hogy nem pusztán pénzügyi és gazdasági természetű a válság – erkölcsi és világszemléleti krízis rejlik a mélyén. A folyamatos fejlődés lehetőségébe vetett hit tévedésnek bizonyult, a gazdaság állandó növekedésének erőltetése a végpusztuláshoz vezet. Márpedig errefelé keresik manapság is a legtöbben a kiutat a válságból. Pedig a „fogyassz, hogy dolgozhass, dolgozz, hogy fogyaszthass” ördögi köre reménytelen csapda az ember számára. Az ipar, a mezőgazdaság egyre nagyobb mennyiségű energiát igényel, és a mindennapi ember is folyamatosan többet és többet használ.

A fiatal tudós nem moralizált, hanem tényeket, adatokat ismertetett, tendenciákat vázolt fel. A hagyományos energiahordozók (kőolaj, gáz és szén) készletei nem kimeríthetetlenek: a lelőhelyekhez egyre nehezebb hozzáférni, ami növeli a kitermelés költségeit. A gazdasági növekedéshez pedig egyre több energiára volna szükség. Az atomerőművek és a megújuló energiaforrások nem tudják pótolni a hiányzó hányadot. Az atomerőművek építése lassú és drága, s ezek „nyersanyaga” sem áll korlátlanul rendelkezésre. A megújuló energiaforrásokra való gyors átálláshoz komoly beruházásokra volna szükség. Ezt a gazdaságok irányítói eddig igyekeztek megtakarítani. Ez is jelzi, hogy a piac – a liberális jelszavakkal ellentétben – korántsem jó szabályozó: csak akkor „lép”, ha az előző terület már nem hoz elég hasznot. És akkor már késő lehet. A télen Európában tapasztalt gázhiány, az olajár állandó emelkedése is mutatja: egyre komolyabb ellátási nehézségek várhatók a közeljövőben, és az energiahiány a jelenlegi gazdasági rend és életmód összeomlását idézheti elő.

A hétköznapi ember talán nem is gondol rá, mennyi energiát igényel az iparszerű, nagyüzemi mezőgazdaság, amely ugyanakkor kizsákmányolja, végül tönkreteszi a termőföldet. Hasonló rablógazdálkodás tapasztalható a vízkészletekkel is. Egyre több energiát emészt fel a közlekedés és a szállítás, a sok ezer kilométerről származó termékek fuvarozása.
Jó felé vezet-e a globalizáció? Nem inkább a lokalizáció volna kívánatos – tette fel a kérdést az előadó. (Ha Argentínában termelt paradicsomot eszünk Magyarországon, és az itt – a szállítás egyre nagyobb költségeivel együtt is – versenyképes lehet a hazaival, akkor valami nagyon nincs rendjén.)

A korunkban tapasztalható környezeti és a mélyülő gazdasági krízis szorosan összefügg egymással. A hozzá társuló és az okok mélyén is rejlő erkölcsi válság jele, hogy az ember nem hajlandó felismerni: a természet erőinek és a másik embernek és embercsoportnak a kizsákmányolásán alapuló életforma fenyegető veszélyt jelent az egész emberiség számára. A gátlástalan fogyasztás, a valójában szükségtelen javak halmozása életterünket pusztító tevékenység.
Nincs más választás, mint takarékosabban, visszafogottabban élni. A szükségesre kell korlátozni fogyasztásunkat – de az előállított javakat is. És felül kell vizsgálnunk egész életfelfogásunkat: szakítani kell azzal a tévhittel, hogy a fejlődés halmozás. Ez lehet az utolsó lehetőség, az utolsó kísérlet.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..