Hangokat azért hallottunk: átrepülő nyári ludak gágogtak, Andris pedig egy réti pityer hangjára lett figyelmes. Ezek a madarak csak átvonulnak Magyarországon, tavasszal és ősszel lehet őket látni, és olyankor már repülnek a költőterületek felé. A nap birkózott a köddel, egyre nőtt a látótávolság. A mezőn nyulak kergették egymást. Ilyenkor már javában tart a mezei nyulak párzási ideje, és a bakok néha keményen összepofozkodnak a nőstények kegyeiért. De a fácánok is érzik a tavasz közeledtét, két színpompás kakas kergette egymást.
Ahogy a köd ritkulni kezdett, Andris túzokokat fedezett föl. A dürrögés márciusban kezdődik, de ez a tizenhét nagy madár még nyugodtan álldogált, egyesek csipegettek. Nem messze tőlük egy csapat bíbicet láttunk a legelőn. Hosszan elnyúlóan keresgéltek, egyik-másik néha felrepült, kicsit csapongott, majd újra a többiek közé ereszkedett. Készültek a márciusra, amikor ez a kedves „bé-bic” hangokkal kísért csapongás mindenfelé megfigyelhető a tocsogós legelőkön.
Egy kis fa kopasz ágán gatyás ölyv ült, majd a földre ereszkedett. Kisvártatva újra felrepült, néhány méterrel odábbszállt, de ha pockot látott, a kis rágcsáló ezúttal gyorsabb volt, és eltűnhetett a föld alatt. A gatyás ölyv farkának tövi része fehér, ez különösen felrepüléskor látszik jól. Egyebek mellett ez különbözteti meg az egerészölyvtől, amelynek kormánytollai barnák, feketés keresztsávokkal.
Ahogy a nap áttört a ködfüggönyön, gyorsan leolvadt a dér az ágakról és a fűszálakról. A héjakút mácsonyák már újra barnán, szárazon nyújtóztak, nem is emlékeztettek a reggeli órákra, amikor mintha hófehér pingponglabdát viseltek volna a száruk csúcsán.
Nagyot barangoltunk a legelőn. Egy árokparti bokorban halkan énekelt a tengelic, és a magasban megszólaltak a mezei pacsirták is. Sajnos meglehetősen távol és nagyon magasan keringett az a madár, aminek trilláit, ha csak töredékesen is, de én is hallottam. A néphit szerint 19-én, Zsuzsanna napján kezdenek énekelni, és ezekben a napokban, az időjárástól függően, néha kicsit előbb vagy utóbb, de biztosan megszólalnak. Két galamb repült, Andris a távolban két keringő rétisast látott, később egy karvaly került távcső elé.
A halastavakon sirályok úsztak, de a magasban is keringtek a dankák mellett viharsirályok. A távoli sarokban magányos bütykös hattyú úszott. Andris a teleszkópot egy nádi sármányra irányította, amelynek, ahogy láttam, a közelgő tavasz jeleként már feketedni kezdett a feje. Érdekes, hogy alig találkoztunk gémfélével. Egyetlen szürke gém, ez volt minden. Pedig február második felében már nagy kócsagokat is szoktunk látni. A tavak mögött hatalmas elárasztás csillogott, tele madárral. Még itt vannak a nagy lilikek, sűrűn hallatott szép névadó „li-lik” hangjaik folyamatos, kellemes zsivajjá olvadtak össze. Gágogtak a nyári ludak is, a vízen a tőkések mellett kanalasrécék és fütyülő récék úsztak. Közben átrepült egy holló. E legnagyobb varjúfélénk korán kezdi a költést, párja talán már tojásokat melenget valahol. A teleszkóp nagyszerű műszer. Andris először egy, a többiek fölé magasodó magányos darut, később egy ugyancsak egyedül álló nagy pólingot fedezett föl. Barna rétihéja keringett a nádas felett, a másik előlem repült fel a nádfal tövéből. Néztük és hallgattuk a madarakat. Melegen sütött a nap, egyetlen felhő sem volt a kék égen. Soha szebb madarásznapot.
