Megalapított egy olyan piarista intézményt, amely kimondottan a lányok – a jövő családjainak apostolai –, elsősorban pedig a szegények és az elhagyottak oktatására és nevelésére törekedett. Az általa életre hívott piarista női szerzetesrendet, az Isteni Pásztornő (vagyis Szűz Mária) Leányai Kalazanciusi Intézményét X. Piusz pápa hagyta jóvá 1910-ben, szabályzatát pedig XI. Piusz ismerte el 1922-ben. A nővérek ma Spanyolországon kívül Dél-Amerikában, Afrikában és Indiában vannak jelen.
Faustino atya úgy tekintett az iskolára, mint találkozóhelyre Istennel. Pályája során számos tárgyat tanított: latint, franciát, retorikát, történelmet, algebrát, geometriát, földrajzot, mezőgazdasági ismereteket, fizikát, kémiát, higiéniai tudnivalókat.
Személyiségének fontos vonása volt a betegekkel való együttérzés és az állandó igyekezet, hogy segítsen a szenvedőkön. Természettudományos érdeklődése és a botanika, a fiziológia, valamint a gyógyszertan terén végzett kutatásai révén az évek során figyelemre méltó gyógynövényismeretre tett szert. Számos olyan gyógykészítmény feltalálása fűződik a nevéhez, amelyeket még ma is árusítanak.
Ugyanakkor soha nem vesztette szem elől, hogy ő elsősorban Isten embere. A szorgalmas munka mellett mindig talált időt a csöndes visszavonulásra és a személyes imádságra. Tudományos tevékenységét akkor is folytatta, miután tanárként nyugdíjba vonult. Emellett 1925. március 8-án bekövetkezett haláláig a piarista nővérek lelkivezetője volt.
II. János Pál pápa avatta boldoggá 1998-ban.