Fotó: Merényi Zita
A szentmise elején Iváncsy Balázs abasári plébános, címzetes kanonok mondott köszöntőt, hálát adott Botond atya huszonöt éves papi szolgálatáért, és Isten áldását kérte rá és minden jelenlévőre.
Bátor Botond a Mártáról és Máriáról szóló evangéliumi szakaszhoz (Lk 10,38–42) fűzte gondolatait a prédikációban. Emlékeztetett, Jézus itt a lényegre hívja fel a figyelmet, arra, hogy Mária azzal foglalkozik, amit soha nem fog elfelejteni. Huszonöt év távlatából a jubiláns számára is egyértelmű: a pap, a szerzetes, de minden keresztény legnagyobb kincse az, hogy hisz abban az Istenben, aki szeret bennünket.
Mindennek az alapja, hogy belül, a szívünkben hol van Istennek a helye. Tudunk-e hallgatni rá? – tette föl a kérdést Bátor Botond. Majd felidézett egy kedves anekdotát. A székely gyermek odamegy a pap bácsihoz, és megkérdezi: Maguknak tényleg nincs feleségük? – Most már te is jársz hittanra, tudod, hogy a papok nem nősülnek – válaszolja az atya. A gyerek eltűnődik, hümmög, ránéz a pap bácsira, és megkérdezi: Na de akkor ki mondja meg magának, hogy mit kell csinálnia?
Az életben mindig van valaki, aki megmondja, hogy mit kell csinálnunk. Ha viszont a hitben járunk, a fülünk egyre inkább kihegyeződik a lényegre, arra, hogy Isten mit akar, mit kíván tőlünk – mutatott rá a pálos szónok. – Ő mondja meg, hogy mit kell tennünk.
Ennek a folyamatnak legkiemelkedőbb állomása volt a pálos atya emlékei szerint életében az, amikor öt év papi szolgálat után Pécsett egy szentmise végén fölment a lépcsőn a tabernákulumhoz, hogy az utolsó éneket meghallgatva térdet hajtson, és akkor ez villant be neki: azért jó, hogy pap vagy, mert mindennap kezedben tarthatod az Istent; azt az Istent, aki megmondja, hogy mit kell tenned.
Botond atya felidézett egy közelmúltbeli eseményt is. Lelkigyakorlatot tartott egy szovátai közösségnek. Bevallotta nekik, ha tudta volna huszonöt évvel ezelőtt, hogy milyen lesz, nem biztos, hogy vállalta volna a papi, szerzetesi szolgálatot. – Miért, olyan rossz volt? – kérdezte valaki csodálkozva. Bátor Botond azonban nem erre gondolt. Elmagyarázta: ha előre lát mindent, ami várt rá, akkor megijedt volna. „Ezért jó, hogy az Isten nem köti az orrunkra, hogy mi lesz holnap vagy holnapután. Amikor azonban odaérsz, a feladatod egyértelmű, küzdj meg az adott problémával, oldd meg, vagy adott esetben tanulj meg együtt élni vele. Isten az ilyen helyzetekben nagyon sok áldással, ajándékkal, kegyelemmel halmozott el” – mondta az ezüstmisés.
Az is igaz – folytatta –, hogy ha valaki elköteleződik, vállal valamit vagy valakit, legyen szó házasságról, papi életről vagy szerzetesi közösségről, akkor erre valamilyen formában rámegy az élete. Ám éppen azáltal teljesedik ki az emberélet, hogy teljes szívvel-lélekkel vállalni tud valakit vagy valamit. Az Úr mondta: ha nem leszel olyan, mint a búzaszem, akkor nem tudsz gyümölcsöt hozni, nem tud belőled kinőni egy újabb termés. Az evangéliumi történetben a tevékenykedő Márta és az Urat hallgató Mária tulajdonképpen egy ember két oldala. A keresztény ember életében fontos, hogy tevékenykedjen, de csak akkor hoz gyümölcsöt a ténykedése, ha ott tud lenni csöndben az Istennél.
Bátor Botond fölelevenítette: a pálos atyák sokszor elmondták neki, nem az a fontos, hogy jó pap, jó szerzetes legyen, hanem hogy mindig maradjon meg embernek. Így biztatott a jubiláns:
„Kedves testvérek, ez a legnehezebb a mai, embertelen világban: megmaradni embernek. Lehet, hogy komoly szakmai sikereink vannak, márkás autónk, szép házunk, nyaralónk, de embernek maradni a legnehezebb. Isten azért testesült meg, azért jött el közénk, hogy segítsen nekünk ebben. Nagyon nehéz, de gyönyörű küldetés.”
Ide kapcsolódóan Botond atya felolvasta Dsida Jenő Itt a helyem című versét: Itt a helyem, itt kell állanom / egyenesen az élen. / Mint a betüknek is megvan a helyük / a könyvben s állniok kell. // Valami szörnyű nagy arc / mered fölénk az ismeretlenből; / bárányfellegek bodroznak az égen / s zajtalanul surran a hold. // Jól esik mosolyogni csöndesen. / Ha most lezuhannék a hegyről, / kiesne egy parányi, fekete betű / az Isten regényéből.
Az Isten regényében te egy fekete betű vagy. Ez a regény ettől olvasható. Se több, se kevesebb nem vagy, de ott vagy. Akire szükség van. És akkor is ott vagy, ha már elköltöztél ebből az életből. Mert ha az emberséged, a szereteted által itt hagytál valamit, akkor a regény olvasható tovább – fűzte hozzá a pappá szentelése 25. évfordulóját ünneplő Bátor Botond.
A szentmise végén Borsos József emeritus pálos tartományfőnök megáldotta a családokat. Imájában emlékeztetett rá, hogy a három személyben szeretetközösséget alkotó egy és oszthatatlan Isten elgondolása és akarata az, hogy az ember is közösségben, egy férfi és egy nő életre szóló szeretetközösségében, családban éljen.
Minden megfogant emberi életbe Isten leheli a halhatatlan lelket. Évtizedek óta érezzük, hogy az emberi családközösség válságban van. Nemcsak a házastársak, hanem még inkább a felnövekvő gyermekek sínylik meg ezt, válnak sérültekké a megbomlott családokban. Fogantatásunkkor a szeretet lelkét kapjuk, és azt a szülők és a nevelők szeretetszolgálata által nekünk kell nevelni, tökéletesíteni, hogy jólelkű tagjai legyünk a családunknak és a házunknak. Úgy érzem, minden válság legmélyebb okozója, hogy a családok nagy része csak a testet táplálja és gondozza, csak az evilági és pusztulásra szánt tudományokat sajátítják el, de az örök élet kegyelmi táplálékával nem élnek.
Jézus szavai szerint: aki csak testében vet, az a testéből is arat majd, romlást, aki lélek szerint vet, az lelkéből arat majd, boldog örök életet – fogalmazott Borsos József. Emlékeztetett arra is, hogy a nagy egyháztanító, Órigenész édesapja, a vértanúhalált halt Szent Leonidasz esténként mindig megcsókolta a gyermekét a szívénél, és azt mondta: itt lakik benned a Szentháromság.
Az alig hétszáz lelkes Pálosvörösmart Heves megyében, Mátrafüred és Abasár között fekszik, gyönyörű természeti környezetben. Talán legszebb része a 2015-ben átadott Mária park, a Mária-út egyik állomása. A kert közepén található Varga Gábor szobrászművész alkotása, mely azt a pillanatot örökíti meg, amint Szent István felajánlja a Szent Koronát Szűz Máriának.
