– Vegyes érzéseim vannak. Egyrészt hetvenhét évesen nyugdíjba menni teljesen normális, sőt üdítő. Másrészt itt hagyok egy munkát, amelyet lelkesedéssel végeztem, és ami igen fontos a jövő egyháza számára. Az ökumené nem valamiféle luxus, hanem szerves alkotórésze az egyháznak.” Walter Kasper Svábföld Heidenheim településén született 1933-ban. 1957-ben szentelték pappá. Tübingenben doktorált, ezután három évig Leo Scheffczyk professzor, majd Hans Küng asszisztense volt. 1964 és 1970 között volt münsteri professzor, majd ismét Tübingen hívta katedrára. Amerikai vendégprofesszori évek után 1989-ben a rottenburg-stuttgarti egyházmegye főpásztora lett. Szakirodalmi munkásságával és tanári működésével korunk egyik legjelentősebb teológusává vált, aki kiegyensúlyozottan képviseli a hagyomány és a II. vatikáni zsinat tanítása szerinti megújulás egységét és folytonosságát. Már 1994-ben társelnöke lett a katolikus-evangélikus nemzetközi párbeszéd bizottságának. 1999. március 16-án II. János Pál kinevezte a keresztény egység elősegítése pápai tanácsának élére, 2001-ben pedig bíborossá emelte. Egy évvel később a zsidósággal való vallási kapcsolatok vatikáni bizottságának is vezetője lett. Hol tartunk ma a keresztény egység vonatkozásában? – tette föl korábban és most, visszavonulásakor is a kérdést, majd mindenekelőtt leszögezte, hogy a dokumentumok ugyan fontosak, de a párbeszéd szempontjából nem a legfontosabbak. Az ökumenét nem az íróasztalnál csinálják. A párbeszéd az egyház életének alkotórésze. Az élő ökumené lelke a spirituális ökumenizmus – tette hozzá. „Az egyház egységét nem lehet megtervezni és legyártani.” Fölidézte, hogy milyen rendkívüli módon nehéz volt a párbeszéd fonalának felvétele a kopt, a szír, az örmény és az etióp ortodox egyházzal. Mégis sikerült egyezségre jutni velük, amit a Szentlélek csodájának tekint. A 2000-es, ortodox egyházakkal tartott baltimore-i találkozót hibának minősítette, „az ökumenével kapcsolatos legrosszabb élményének”. Ezután öt évbe telt, míg tapintatos tárgyalások révén új alapokra helyezték a kapcsolatokat, és előkészítették a ravennai találkozót, amely nagyszerű, váratlan fordulatot hozott. A protestáns egyházakra áttérve emlékeztetett a nemrégen kiadott Learatni a gyümölcsöket című dokumentumra, és megjegyezte, hogy reménnyel telve hagyja el hivatalát. Nem emberi optimizmusról van szó, hanem keresztény reményről – hangsúlyozta. Az új nemzedékek már új szemmel nézik az ökumenikus párbeszédet, és ez lehetővé teszi, hogy túllépjenek a szakadáson. Walter Kasper a problémákról is szólt. A katolikusok és protestánsok között felmerülő vitás kérdéseket illetően emlékeztetett rá, hogy „a születésszabályozás, a magzatelhajtás, az aktív eutanázia, az embriókutatás etikai értékelése, valamint az azonos neműek élettársi közösségeinek ügye a szó legigazibb értelmében létkérdések, amelyekkel kapcsolatban igen szélesen szóródnak a protestáns vélemények, és szembetűnő a különbségük a katolikus állásponttól”. A katolikus egyház jó kapcsolatokat akar ápolni más vallások követőivel, és együtt szeretne működni velük. Ez az iszlám mérsékelt képviselőire is vonatkozik. „Számtalanszor találkoztam jámbor muszlimokkal, akik számára a muzulmán vallás tényleg azt jelenti, ami az iszlám szó szerinti értelme: odaadás” – mondta a bíboros. Arra is felhívta a figyelmet, hogy a valódi problémát nem az iszlám jelenti, „a probléma mi magunk vagyunk. Európának fel kell ébrednie, sőt, talán fel kell riadnia. Vissza kell találnia történelméhez és kultúrájához, vissza kell nyernie lelki és erkölcsi erejét; ismét azzá kell lennie, amivé hosszú történelme során vált. Nem feledkezhet meg örökségéről.” A bíboros osztja sok zsidó ember véleményét, amely szerint a pápaság kétezer éves történelme során a katolikus egyházfők közül II. János Pál tette a legtöbbet a zsidó népért. A jelenlegi válságos helyzetből való kiúthoz arra van szükség – véli –, hogy „a sok kicsinyességgel és akadékoskodással szemben nagy dolgokra törekedjünk, s felelevenítsük és továbbgondoljuk az európai gondolatot, amelyben összekapcsolódnak a szabadság, a felelősség és a szolidaritás értékei”.
Walter Kasper utóda
A Szentatya Kurt Koch bázeli püspököt nevezte ki Kasper bíboros utódául. A keresztény egységtörekvés pápai tanácsának új elnöke július elsején vette át hivatalát, de apostoli adminisztrátorként átmenetileg a bázeli egyházmegyét is tovább vezeti még. Kurt Koch 1950. március 15-én született a svájci Luzern kanton Emmenbrücke településén. Civil teológusként tanult Luzernben és Münchenben. 1982-ben szentelték pappá, 1987-ben Wolfhart Pannenberg evangélikus teológiaprofesszor tanításáról írt dolgozatával szerzett teológiai doktorátust. 1995-ben lett püspök. XVI. Benedek pápa Koch személyében olyan főpásztort talált Kasper utódául, aki a reformáció egyházait személyes tapasztalatból is ismeri.
