„Régiséget újdonság, az árnyékot elhajtja az igazság, elűzi az éjt a fény.” A szekvencia folytatásában ellentétpárokat állít szembe Szent Tamás: régiség – újdonság, árnyék – igazság, éj – fény. Bizonyos szempontból ez a versszak folytatja az előzőben felsorolt újdonságok hangsúlyozását. Tamás rámutat arra, hogy az ószövetségi áldozatoknál és eseményeknél mennyivel több az új szövetség. Mindaz, ami bizonytalanságban hagyta az embert, az Eucharisztiában tényleges valóságként adatik; a bűn sötétségét áttöri a kegyelem fénye (vö. Zsolt 139,12; Róm 13,12). Az ószövetségi előképek közül Szent Tamás kiemeli Melkizedek alakját (Ter 14,18–20; Zsolt 110,4), az ő áldozati adománya az Eucharisztia legerősebb előképeinek egyike. Másodsorban említi a mannát (Kiv 16,4–31; Zsolt 78,24; 105,40; 111,5; Jn 9,4), amelyet az Úr adott vándorló népének. A Jézus által nyújtott eledel azonban nem ideiglenes, hanem az örök életre szóló ajándék. Végül a főpap évenkénti szolgálatára hivatkozva az Angyali Doktor a Zsidókhoz írt levél sorait állítja elénk: „Krisztus azonban mint a jövendő javak főpapja jelent meg, a nagyobb és tökéletesebb…” (Zsid 9,11–12). Az előkép, amely csupán árnya az Eucharisztiának, kiemeli ez utóbbi szentségi fontosságát: a kenyér és a bor valóban Krisztus igaz teste; az Eucharisztia kenyere és bora – amelynek előképe Melkizedek áldozata –, hordozza Krisztus áldozatának megtisztító hatását. „Népedet viszont angyalok eledelével tápláltad, és fáradság nélkül készült kenyeret adtál nekik az égből, amely minden gyönyörűséggel teljes, és minden íz édessége” (Bölcs 16,20) – írja a Bölcsesség könyvének szerzője. Szent Tamás szerint az Eucharisztia kegyelmi ízével helyreállítja az ember lelkét, elvezeti a bűn éjéből a világosságra. Végül Szent Tamás az egész kérdéskört a húsvéti bárány áldozati előképével foglalja össze, összekapcsolva a Ter 14,18–20 a Kiv 12,8 és az 1Kor 5,7 szakaszait; Krisztus áldozata oltalmaz és megtisztít, miként a húsvéti bárány vére.
Sztankó Attila
