„Az új Király eme asztalán, új törvénynek új Húsvétja a régi tartamát bevégzi.” Aquinói Szent Tamás folytatja az előző versszak gondolatát, és ismét három fogalmat állít elénk az úrnapi szekvencia megemlékező soraiban: új király, új törvény és új húsvét. Szent Tamás a Sacris solemniis kezdetű himnuszának második versszakában a szekvencia e szövegét másképpen fogalmazva így tárja elénk: „Az utolsó vacsora estéjét ünnepeljük, / amelyen, hisszük: Krisztus bárányt és kovásztalan kenyeret / adott a testvéreknek az atyák törvényes, / ősi engedélye szerint.” Amint azt másutt is hangsúlyozta, az Eucharisztia szentségét Krisztus Urunk alapította az utolsó vacsorán, a halála előtti éjszakán. Szent Tamás úgy fogalmaz, szent áldozásban adta Krisztus ezt a szentséget apostolainak, úgy, hogy előbb ő is magához vette. Amikor azt mondjuk, Jézus kezébe vette a kenyeret, ez alatt nem pusztán magát a cselekedetet értjük, hanem azt is: úgy vette, ahogyan apostolainak adta, hogy vegyék magukhoz: Vegyétek és egyétek (…), illetve Vegyétek és igyatok (…). Az Angyali Doktor egy metrumot is idéz:
„Rex sedet in coena turba cinctus duodena:
Se tenet in manibus, se cibat ipse cibus.”
„Ül a vacsorán a király, tizenkettő csoportjának ölelésében, / Önmagát veszi kezébe, önmagát eszi az eledel (kenyér) (ST IIIa81q1).” Ennyiben Jézus nem úgy király, mint Dávid (vö. 1Sám 21,2–7; Lk 6,1–5), aki megosztotta kenyerét katonáival, hanem, mint aki önmagával táplálja tanítványait. Új törvény (szövetség) királya Krisztus (vö. Kiv 24,8; Jer 31,31034), aki Melkizedekhez hasonló főpapként kenyeret és bort ajánl fel (vö. Ter 14,18–20), ám a kenyeret és a bort mint az ószövetségi áldozatokat beteljesítő szentséget adja, ugyanis az ószövetség húsvéti bárányát (vö. Kiv 12,1–14; Mt 26,17.20.26–28) új szövetségének új húsvéti hálaeledele (1Kor 5,7) váltotta fel (ST IIIq73a5).
Sztankó Attila
