És végül

Ami a gondolatokat illeti, a film nagy lendülettel kezdődik. Alexander, a filozófiában és az esztétikában jártas színész japán módra elültet egy kiszáradt fát, miközben hangosan elmélkedik a világ dolgairól. Csak egyvalaki hallja, fia, a Kisember, akinek bekötött torka is jelzi, hogy nincs módjában válaszolni apja amúgy is túl magasröptű fejtegetéseire. Megjelenik Otto, akivel Alexander a várakozásról és az örök körforgásról beszélget. Szóba hozzák Shakespeare-t, Dosztojevszkijt, Nietzschét. A művészet hangsúlyos jelenlétét jelzi az is, hogy nem sokkal később Leonardo, Piero della Francesca és Bach neve is előkerül.

A film közepén valamilyen – feltehetően atomtámadással összefüggő – katasztrófa történik. Az eddigi filozofáló, kultúrtörténeti fejtegetések kibontása, értelmezése csak ezután kezdődik. Alexander egy imában felajánlja, hogy bármit kész feláldozni – még fiát is – azért, hogy minden visszatérhessen abba az állapotba, amelyben a szerencsétlenség előtt volt.

Tarkovszkij ezt a filmjét Svédországban forgatta. Munkatársai között – az operatőr Sven Nykvist és az Alexandert alakító Erland Josephson mellett – többet is találunk, akik Ingmar Bergmannal dolgoztak együtt. Talán ezért is lehet a nézőnek az a furcsa benyomása, hogy egy sajátos Bergman-filmet lát. Ezt az érzést erősíti az is, hogy rendkívül sok monológot hallunk – nekem erről az operaáriák jutottak eszembe –, ami Tarkovszkijra korábban nem volt jellemző. A kép és a szöveg patikamérlegen kimért egyensúlya itt felborulni látszik. Ennek tükrében érdekes az Alexander által idézett hamleti gúny a beszéd hiábavalóságáról – „szó, szó, szó” –, vagy a film zárómondatai, amelyeket a Kisembertől hallunk: „Kezdetben volt az Ige. Miért, Papa?”

Az emberi civilizáció bírálata és a hit fontossága az Áldozathozatal legfőbb témái. A film elején Alexander még kételyeinek ad hangot, ám a katasztrófa után mégis Istenhez fordul. A miatyánk „Legyen meg a te akaratod!” sorát azonban nem fejezi be, mintha tartana Isten szándékaitól. Ez a hit nem kiérlelt. Kétségbeesés szülte fohászok halmazát halljuk, melyek lényege: Uram, vedd el tőlem a félelmet! Az, amit Alexander ezután tesz, inkább szimbolikus: feláldozza becsületét, házát, és végül a józan eszét is.

Tarkovszkij utolsó filmje nem lett olyan kifogástalan remekmű, mint az Andrej Rubljov vagy a Sztalker. Ám végignézve mégis megerősödik bennünk a gondolat: halálával egy olyan művészt veszített el a világ, aki valóban képes volt „megörökíteni az időt”.

(Az Etalon Film gondozásában megjelent Áldozathozatal című film, illetve a Tarkovszkij-életműsorozat kapható, megrendelhető az Új Ember könyvesboltjában.)