A Nemzeti Múzeumban megnyílt első kiállítás 1846-ban Pyrker János egri érsek, velencei pátriárka képgyűjteményét mutatta be, melyet a nemzetnek ajánlott föl. Ma ez a Szépművészeti Múzeum régi képtárának a törzsanyaga. A XIX. század elején az önálló nemzeti művészet megteremtése volt a cél, három alappillérének megteremtésével: az akadémiával, a nyilvános képtárral és a kortárs kiállítással. A portrék mellett a tájképek és csendéletek festése is egyre népszerűbbé vált. A barokkot felváltotta a klasszicizmus, majd teret nyert a romantika és főképp a biedermeier.
Természetesen idősebb Markó Károly néhány szép képe sem hiányzik a kiállításról. A Szent Pál hajótörése Máltán mozgalmas, sziklás, ős buja tájban játszódó jelenet a háborgó tengerrel és a fantasztikus naplementével ma is elkápráztatja a látogatót. Markó romantikus, részletező ábrázolással és elképesztően gazdag fantáziával alkotta meg, illetve variálta, formálta újra és újra bibliai és mitologikus jeleneteit. A képek kidolgozását nem bízta a véletlenre, nem engedett a minőségből.
A műtörténetből tudható, hogy Rippl-Rónai József Munkácsy párizsi műtermében képezte magát éveken keresztül, teljes egészében elsajátítva mestere festői modorát. Aztán az ott tanultakat „felejtve” kellett kialakítania saját stílusát. A tárlat egyik legérdekesebb képe A nagymama köszöntése 1890-ből. Megfigyelhető, hogy az ecsetkezelés, a tónus- és színhasználat is mennyire Munkácsyra jellemző. Szinte a megtévesztésig hasonlít megoldásaiban e festmény a mellette kiállított Munkácsy képre, melynek címe: Készülődés a papa születésnapjára. Egy fiatalasszony súlyos terítők, nyomasztóan sötét bútorok, nehézkes képkeretek között virágokat rakosgat egy türkizkék vázába. Két kislány a kép jobb szélén érdeklődve, várakozva cseveg anyjával, balra pedig a legkisebb gyerek a szőnyegen ücsörög, és a lehullott virágokkal játszik. Az ember nem győzi bámulni a bravúros színkompozíciót, a tárgyak sokaságát, az anyagszerűséget, a fény játékát.
Benczúr Gyula Dundi (a művész feleségével és kedvenc kutyájukkal) című alkotása 1909-ből való. Nyugodt, kiegyensúlyozott életű házaspár jelenik meg előttünk, afféle ujjgyakorlatként. A festő mintha csak saját szórakoztatására festette volna ezt a képet, mondjuk egy ráérős vasárnap délután. Az improvizáció nagyvonalú mesterműve.
Az idei év aukciós szenzációja volt Csontváry Traui tájkép naplemente idején című festménye. Dalmáciai halászfalucskát láthatunk. A nap már lebukott a hegyek mögött, szép lassan lámpák fénye gyullad a házak ablakaiban. Erőteljes zöldek, kékek, élénk piros és narancsszínek váltják egymást. Aranyos, díszes keret teszi még feltűnőbbé az alkotást. Ez Magyarországon az eddig legdrágábban elkelt festmény: kétszáznegyvenmillió forintot adtak érte.
A nagyközönség elé kerültek a müncheni realizmus jegyében alkotó olyan XIX. század végi festők képei is, akiket ma már nem a legnagyobbak között tárgyal a műtörténet. Ilyen például Margittay Tihamér Az ellenállhatatlan című festménye, melyen egy padon ülő tanítónőnek hevesen udvarló ficsúrt szemlélhetünk. A népéletkép e pletykaízű témáinak már a maguk korában sem volt nagy szakmai elismertségük. Figyelemre méltó viszont Poll Hugó Mise után című műve. A művész neve mára megkopott, de korának elismert pasztellfestője volt. A kiállítás vége felé közeledve Karlovszky Bertalan, László Fülöp és Csók István egy-egy alkotásában gyönyörködhetünk.
(A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében megnyílt tárlatot július 21-éig tekinthetik meg az érdeklődők.)
