A Tűz konferenciák fő előadói nagyon nagy nevek voltak: Ralph Martin, több tucat könyv szerzője, Suenens bíboros személyes munkatársa, a híres Ann Arbor-i Word of God közösség vezetője, a katolikus karizmatikus megújulás egyik alapító atyja. Michael Scanlan, az ügyvédből lett pap, a Steubenville-i Ferences Egyetem rektora, és Ann Shields, a törékeny, de annál tüzesebb szavú szerzetesnő, az Isteni Szeretet Nővéreinek alapítója. Valamennyien rendkívül tiszta, alázatos emberek, akiknek volt bátorságuk valami egészen újat kezdeni az egyházban. Megtiszteltetés volt velük és munkatársaikkal együtt dolgozni.
A Tűz elnevezés Jézus mondatára utal: „Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre, mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon!” (Lk 12,49) Urunk alig várja, hogy az emberek hittel válaszoljanak állandóan megújuló hívására, és mindenkiben fellobbanjon a Szentlélek megvilágosító, megtisztító tüze.
A legfélelmetesebb kihívás az volt, hogy vajon eljön-e valaki ezekre a találkozókra. Hiszen ilyen hithirdető összejöveteleket, amelyek célja kimondottan a nem hívők megszólítása, katolikus szervezésben addig nem tartottak. Emlékszem, milyen nagynak tűnt a miskolci sportcsarnok, amikor 1997. május 22-én a déli órákban beléptünk akkor még kongó, hatalmas terébe… De délutánra megtelt mosolygó, éneklő, tapsoló, imádkozó emberekkel! Két nap múlva, Pécsett a csarnok csordultig volt, s a harmadik találkozón a budapesti Körcsarnok már túl is csordult. Szerencsére ötszáz szabadtéri székkel és egy nagy kivetítővel készültünk erre az eshetőségre.
A másik kihívás az volt, hogy a missziós beszédek után vajon kérnek-e majd az emberek személyes áldást, imát az Istennel való bensőséges találkozásért. A bátor igehirdetések Isten jelenvaló szeretetéről szóltak, és a hit válaszát kérték. A válasz nem maradt el: hosszan kígyóztak a sorok az imádkozók szolgálócsoportjai előtt.
A három nagy találkozó a hit ünnepe volt a rendszerváltás évein átbukdácsoló Magyarországon. A mai napig is találkozunk olyan emberekkel, akik megtérésüket ezekhez az alkalmakhoz kötik. Az evangélium hirdetését – az Apostolok cselekedetei mintája szerint – természetfeletti jelek is kísérték. Pécsett egy születésétől vak kislány állt fel a színpadra nagymamájával és faluja plébánosával. Mindhárman tanúsították, hogy a kislány – akiért nem sokkal azelőtt imádkoztak – az összejövetel alatt meggyógyult. Budapesten egy járógépet mutatott fel diadalmasan egy édesapa. Kisfiának, aki addig használta, remélhetőleg soha többé nem volt rá szüksége.
A három sportcsarnok szinte felrobbant az Istent dicsőítő emberek lelkesedésétől. Az egyház csodálatos egységét mutatta, hogy a záró szentmisét mindhárom helyszínen a főpásztor vagy megbízottja mutatta be, számos pap jelenlétében. A Szentlélek tüze fellobbant, az evangélium hitének elpusztíthatatlan ereje megnyilvánult közöttünk. (Folytatjuk.)
